A TERMÉSZET ALKÍMIÁJA

   TANFOLYAM IDŐTARTAMA: 2023. november 01. - 2024. szeptember 21.

   JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. október 29.

A TERMÉSZET ALKÍMIÁJA

az évkör 8 szakaszának gyógynövényei, elixírek, szakrális ünnepek

A Természet alkímiája a természet változása, örök átalakulása. Egy folyamat, melynek során beavatást nyerünk a növények bölcsességébe.

Ha képesek vagyunk kapcsolódni a természethez, a növényekhez, fákhoz és együtt rezdülünk velük, akkor önmagunkban is megtapasztalhatjuk ezt a külső és belső változást.

Minden időszak jó valamire, nincsenek hiábavaló időszakok. Csak mindegyik másra alkalmas. Ezért elmondhatjuk azt is, hogy a természettel való együtt rezdülés képes támogatni céljaink megvalósulását.

A Természet alkímiája szempontjából 8 részre oszthatjuk az évet:

A Naphoz kötődő váltások négy eseményt alkotnak: tavaszi és őszi napéjegyenlőség, nyári és téli napforduló. Ez a négy kozmikus fordulónap mágikus erővel bír, ezért különösen áldásos ezeken a napokon szertartást tartani.

Ezen felül van még négy fontos dátum (február, május, augusztus és november hónapok elején), melyek szintén egyfajta váltást képviselnek. Az ÉVKÖR tehát 8 jelentős dátumból és a közöttük lévő időszakokból áll.

A növények bölcsessége, a szertartások, az elixírek összekapcsolják azt az ősi tudást, amelyet a Természettel együtt rezdülve ki-ki megkap a földtől, a növényektől, az ásványoktól és a maga életciklusaitól, saját megtapasztalással.

A tanfolyam tanításai segítenek összekapcsolni bennünket önmagunkkal és másokkal, és természetesen magával a Természettel, mint útmutatóval.

A TERMÉSZET ÉVKÖRÉNEK 8 IDŐSZAKA

I. MÁRCIUS 21.- MÁJUS 1: ELINDULÁS időszaka

II. MÁJUS 1.- JÚNIUS 21: TERMÉKENYSÉG időszaka

III. JÚNIUS 21.- AUGUSZTUS 1.: KITERJEDÉS időszaka

IV. AUGUSZTUS 1. – SZEPTEMBER 21.: ÉRETTSÉG időszaka

V. SZEPTEMBER 21.- NOVEMBER 1.: BEGYŰJTÉS, SZÁMVETÉS időszaka

VI. NOVEMBER 1.- DECEMBER 21.: LÁTHATATLAN időszaka

VII. DECEMBER 21.- FEBRUÁR 1.: VISSZAVONULÁS időszaka

VIII.FEBRUÁR 1.- MÁRCIUS 21.: CSEND időszaka

A tanfolyam 2023. novemberében indult! Az egyes részeknél be lehet kapcsolódni!

Kapcsolódó Facebook oldal: Alchemilla Nőiség Műhely 

valamint Alchemilla gyógyító kert

Rövid videó: Természet alkímiája

A TANFOLYAM TERVEZETT DÁTUMAI

A tanfolyam teljes egészében online (Zoom), de lesznek élő kapcsolódások is!

  • November 1. online,
  • December 17. online

2024

  • Január 28. online,
  • Március 17. online,
  • Április 28. online,
  • Június 16. online és személyes,
  • Augusztus online és személyes (időpont tervezés alatt)
  • Szeptember (időpont tervezés alatt)

Az online tartott előadások videóit kiküldöm.

A személyes találkozók: Szeged külterületén, az Alchemilla gyógyító kertben lesznek.

Aki nem tud vagy szeretne részt venni a személyes találkozókon, annak küldök erről a részről anyagot.

A TANFOLYAM TEMATIKÁJA

  • az évkör gyógynövényei,
  • szakrális (szent) tér létrehozása,
  • beavató kártyák,
  • erőtárgyak,
  • elixírek,
  • az időszakhoz tartozó női minőség.

Minden alkalommal elküldöm a részletes programot, ehhez létrehozok majd egy belső kapcsolati listát.

Ha csatlakozni szeretnél, küldd el a jelentkezésedet! Akkor is, ha csak 1-1 alkalomra jönnél. Ez esetben e-mail-ben jelezd, hogy melyik alkalmakra szeretnél jönni.

A tanfolyamon való részvétel ára: egy összegben fizetve: 96.000 ft/8 alkalom (12.000 ft/alkalom)

Alkalmanként való részvétel esetén: 15.000 ft/1 alkalom

Tanfolyamra való jelentkezés határideje: 2023. október 29.

Bővebb információ: renata.kalman@lettudatos.com *** 30/913 65 76

Jelentkezés: a lent található Űrlap kitöltésével!

MAGAMRÓL

Zebegényben születtem és a Börzsöny lábainál nevelkedtem. Az  élet az Alföldre szólított. Természetgyógyász vagyok, 4 már felcseperedett gyermekem ebben a szellemiségben nevelkedett (Lét-tudatos táplálkozás). Több mint 20 éve foglalkozok gyógynövényekkel és természetgyógyász terápiákkal. Az országban sok helyen tartok előadásokat, képzéseket, 10 évig tanítottam Táplálkozástörténelmet az SZTE-n. Évekig vegetáriánus életmód rádióműsor készítésében működtem közre, cikkeket írtam-írok a Herbáció magazinba.

A napjaim a hozzám fordulók kezelésével telnek, így látom, tapasztalom hogy mi a problémák gyökere. Élem, tapasztalom és tanítom, hogy mi az, ami a gyógyulást segíti!

A következőkből merítkezek: gyógynövények, természetben való barangolás, jóga, meditáció, Alchemilla gyógyító kertem és az ott elhelyezkedő jurtám, mely egy szakrális tér, beavató kártyák, könyvek, erőtárgyak, női csoportokhoz való tartozás.

Ebből a tudásból szeretnék átadni azoknak, akik hívást éreznek a Természet alkímiája című tanfolyamra.

Gyógynövényekkel, nőiséggel kapcsolatos tanfolyamaim, végzettségeim:

-Hormonegyensúly tanácsadó

-Természetgyógyász-fitoterapeuta

-Természet alkímiája kurzus (Séverine Perron)

-Immanencia női bölcsesség és mágia, női sámánizmus kurzus (Ambre Marsili)

-Herbaluna – beavatás a kelta gyógynövények világába (Marilyn Brentegani)

-Lughnasadh klán – nemzetközi női csoport tagja vagyok

-Női jóga oktató (Szanáthana Dharma jógaiskola)

-Szakrális női jóga oktató (Kata van Doesselaar)

-Női kör és szertartás vezető (Kovács Gyöngyi Nalíni)

  • Hidden
  • Hidden
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.