rss

Könyvtár

Alkategóriák

Őszi növények: füge

szerda, szeptember 26th, 2018

A legősibb termesztett növény

Nagy valószínűséggel a füge volt a legelső termesztett növényféle, legalábbis ezt igazolják a régészek által nemrégiben feltárt 11ezer éves fügemaradványok.

A Bibliában az egyik legtöbbet említett gyümölcs. A pusztákban legtöbbször magányosan nő, a nomád pásztorok kedvenc csemegéje.

Termését nyersen illetve szárított (aszalt) formában fogyasztották. A belőle készített fügés kalácsról szintén említést tesz a Biblia.

Az Ókorban használt természetes édesítőszerek közé tartoztak: a méz, az édes gyökerek és édes gyümölcsök, mely utóbbiak sorában megtaláljuk a fügét is. Szirupot készítve belőle alkalmazták.  (lásd: Táplálkozástörténelem Ókor I-IV.)

Görög sütemények töltelékeihez is gyakran használták, természetes édes íze és puha állaga miatt.

Gyógyhatásai

Leginkább emésztésre gyakorolt előnyös tulajdonságai ismertek. Magas rosttartalma és magvai révén ugyanis serkenti a gyomor működését, fokozza a bélműködést. 2-3 szem elrágása már telítettség érzést ad, és fokozza a bél perisztaltikáját.

Ásványi anyagainak köszönhetően az előbbieken kívül más szervekre is jótékony hatást gyakorol.

Káliumtartalma jóvoltából előnyösen befolyásolja a szívműködést és csökkenti a vérnyomást.

Megfázás esetén csillapítja a légzőszervek gyulladásos problémáit.

A benne lévő magnézium nyugtatólag hat az idegekre, támogatja az idegrendszer optimális működését.

Cinktartalma a prosztata bántalmak megelőzésében nyújt segítséget.

Jó kalcium- és vasforrásként tartják számon.

Szépüljünk fügével!

Levele és gyümölcse kelések, bőrproblémák kezelésére használható.

Kleopátra állítólag szépsége megőrzése érdekében előszeretettel fogyasztott fügét, külsőleg pedig arcpakolásra alkalmazta.

A füge faanyagából az egyiptomiak múmiakoporsót készítettek.

Konyhai felhasználása

Leginkább nyersen és minél frissebben fogyasszuk. Gyorsan romlik, leszedés után néhány napnál tovább hűtve sem tartható el.

Sütemények készítéséhez töltelékként, vagy kelt tészták, püspökkenyerek alkotórészeként használhatjuk.

A szárítással tartósított gyümölccsel -apró darabokra vágva vagy összeturmixolva- édesíthetünk, de vegyük figyelembe koncentrált cukortartalmát és apró magvait.

Füge a kertben

Egyre több helyen megél hazánkban is, talán a felmelegedésnek köszönhetően.

Aki kertjében fügebokorral büszkélkedhet, fordítson gondot arra, hogy a mediterrán klímához szokott növény az erősebb télre érzékenyen reagál, ezért célszerű letakarással védeni a nagy hidegtől.

Őszi növények:

szőlő

dió

Tudatos táplálkozás: őszi ízek

0 Hozzászólás

Szunnyadó energiák

szombat, szeptember 1st, 2018

Ahogy haladunk befelé az év sötétebb felébe, egyre fogy a világosság, s reggelente élessé karcosul a levegő.

Ha körülnézünk, összhatását látjuk színnek, íznek, illatnak. A meleg színskála kavalkádja erőteljes árnyalataival lengi körbe a tájat: a zöld már csak gyéren lelhető fel, helyette ott a lila, vörös, sárga, barna…

A piac is más arculatot ölt, mint tavasszal. A kosarakban nem a tavasz zsenge fiataljai ücsörögnek már, hanem a nyarat megélt kincsek sorjáznak. Hol van már az eper savanykás frissessége és az újhagyma pimaszos harsogó zöldje? A sárga hasas körtében és liláskék szilvában cukorrá édesült a nyár az összes emlékével együtt. Érettség és valamiféle rejtett tudás birtokosai ők.

A virágok kókadoznak, elszáradt csonkokká merevednek, morzsolható szárak terítik be a kertet. Maga a virág már nincs ott, csupán a hajdanvolt szépség maradványa.

De a lényeg nem is azonos ezzel, a kóró csak amolyan járulék,  hiszen a leendő és potenciális virág már lenn lapul a földben, mag vagy gumó formájában és várja a tavaszi kikeletet.

A hagymák ott mélyen, lábunk alatt, a nyár erejével és energiájával teleszívva magukat érlelnek valamit.

De az újra kibontakozásig még jön az alvó időszak, jótékony paplan nehezedik majd rájuk, s átalusszák a zord időt.

Hasonlóan az emberek is, ilyenkor egyre inkább visszahúzódnak, befelé fordulnak, lelassulnak a mozdulatok, s látszólag nem történik velük semmi. Kívül tényleg nem sok minden zajlik, de belül a gondolatok nem állnak meg.

Ilyenkor rendeződnek, rendszereződnek igazán az ismeretek. Nincs annyi inger, ami elvonná a figyelmet ettől a belső munkától. Az elmúlt időszak felszívott tudásából, ismerethalmazából, élménytengeréből, mint rostán a mag, kihullik a lényegtelen. A fontos, építő jellegű dolgok pedig bekerülnek a maguk rekeszébe, s kikristályosodik belőlük a tanulság, az érzések pedig maradandó emlékké lényegülnek.

A nap utolsó erőfeszítéseit teszi, egyre erőtlenebb sugaraival simogatja a vidáman szüretelőket.

A felfutó lugas alatti kerti padon fürösztöm arcom a langymeleg fényben. Marasztal a pillanat, a ritkuló lomb titkokat sejtetve rezdül meg fejem felett.

A meggyfa bíborlevelei szinte tüntetnek erőteljes színűkkel, tekintetem hosszasan elidőz vonzó látványukon. Mélybordó színük energiát és egészséget sugall, a leköszönő nyár dacára ők az életet képviselik.

Lábam alá diószemek gömbölyödnek, a vén diófa ajándékai… Félig levetett zöld ruhájuk széle barnán pöndörödik. Roppanva törnek a csonthéjak, s bukkannak fel sorra az aranyló gerezdek.

Az erős fa kérges törzsét végigsimítva, eszembe jut egy tanítás:

“…A dolgok ideiglenes megjelenése és elmúlása, olyan mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Minden, ami megjelent és létezik, egyszer eltűnik, elmúlik majd.

Az embernek meg kell tanulnia eltűrni ezeket, anélkül, hogy zavarnák őt. Annak tudatában kell szemlélni a dolgokat, hogy semmi sem örök: az öröm sem és a fájdalom sem…”

Merengésemből lágy érintés ébreszt fel. Egy reccsenősre száradt barna diólevél nekirugaszkodik, majd vállamat súrolva lassú keringéssel, megfontoltan földet ér. Eddig észre sem vettem, olyan jelentéktelen. Nem kiabál harsogó színekkel, sem élénk formájával, csak csendesen van. Ha nem jelzett volna, talán fel sem figyeltem volna rá.

A szél végigtáncol az ágak között, a földön elterülő levelek táncra perdülnek. Kesernyés illat csapódik orromba, a hűvös fuvallat indulásra késztet.

Ahogy lépdelek az úton, lábam alatt roppanva törik az avar: nyár és tél; kezdet és elmúlásboldogságboldogtalanság

4 hozzászólás

Áhítat

szombat, július 28th, 2018

A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek.

Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk.

Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha enyhítő feledéssel orvosolni kívánná a rossz emlékeket.

Érzem, hogy a ruhám szoros hálóként körém tekeredve fullasztóan melegít. Lassú léptekkel haladok a kis ösvényen, a bokrok két oldalról terelnek. Ha nem tudnám merre tovább, akkor is a helyes irányba vezetnének.

A templom a fák tövébe rejtezkedik, tetejét messzire hirdeti a csakra.

Ahogy belépek, szinte mellbevág a falak hűvöse. Magától értetődően ajánlom hódolatom a láthatóvá tett láthatatlannak, kinek nevét hol gondolatban, hol hangosan milliószor suttogtam vagy vibráltam már.

A napfény megcsillan a fuvolán, elönt a kékesfekete ragyogás bűvölete.
A padló hűvöse megborzongat, végigkúszik a hátamon, a ruhám most már puha öleléssel simul körém.
Nincs itt senki és mégis élettel teli minden.

Lélegzetem visszafojtva várom, mintha mozdulna valami, s szólna hozzám, valamiféle felelet gyanánt, ezerszer elrebegett kéréseimre.

Nincs értelme kérni vagy várni a csodát, mert a csoda nem jő hívásra, s főleg nem követelődzésre. Akkor sem ha százszor sírva és könyörögve, porba hullva, fenyegetőzve, már-már reményt vesztve esdeklünk. Felsoroljuk, s kiterítjük vágyainkat, mikről azt hisszük, hogy teljesülvén, majd minden megváltozik. Mások leszünk, s egyfajta megváltást nyerünk. Elkerülnek a nehézségek, feloldozást nyerünk sorsunk nehéznek hitt pillanatai alól.

Anyagi fellendülést, barátságot, szerelmet, gyermekáldást, munkahelyet, apró-cseprő örömöket…. erre várunk.

A kérésekre rendíthetetlen mosoly a válasz, mintha azt mondaná: így nem. Ilyen könnyen nem kapod meg, nincs varázsütés, mert nem spórolhatod meg az utat. Hiszen jellemfejlődés szempontjából az út lényegesebb, mint a megvalósult csoda.

Azaz nagyobb dolog eljutni a csodáig, mintsem megélni azt a maga teljességében. Miközben küszködünk, küzdünk, éljük a mindennapok hol egyhangú, monoton rutinját vagy éppen stresszel teli zavarodottságát, vágyunk arra, hogy történjen valami, amitől jobbnak érezzük helyzetünket, önmagunkat, s egycsapásra megszabadulunk mindettől….

A küzdés közben viszont tanulunk, megtanuljuk a várakozást, az alázatot, vagyis tisztulunk.

A csoda egyébként sem jelez csengetve, hogy: itt vagyok, hanem csendesen belopódzik és majd magától adódó természetességgel simul bele életünkbe.

De onnantól számunkra már nem is számít csodának, hiszen ott van, a miénk, természetes, hogy van és nem hiányzik. Már nem is csoda, mert hétköznapivá egyszerűsödött.

Pedig kevéssel előtte a fél életünket adtuk volna érte… aztán lassan elengedtük a hozzá való ragaszkodást. Nem köt többé hozzá görcsösség, megszerzésének szinte mániává fajult hajszolása, hogy elérjük, hogy a miénk legyen.
Ha már nem tölt be a birtoklás iránti vágy, hanem könnyű és szabad a bensőnk, akkor nyílik meg egy út, s ekkor lép be a csoda az életünkbe.

Jó tanácsként hallottam már mondani: ha nagyon akarsz valamit, akkor engedd el, hogy egészen a tiéd lehessen.
A füstölő lassú gomolygása mögött mosolyt látok elsuhanni, mintegy megerősítés gyanánt. Ez hát a válasz. Nincs értelme a csodákat várni, a csodák itt élnek közöttünk…

3 hozzászólás

A kaszás

kedd, június 26th, 2018

Péter Pál napján suhantak a kaszák, erőtől duzzadó férfikezek vágták a táblák aranyló tengerét, mögöttük szorgos asszonykezek segédkeztek.

A barkáit elhullatott égerfa ágán felnőttlelkű gyermek kuporgott és a lombokon átszűrődő fények játékát fürkészte. A levegőben apró gömböcskék pörögtek, forogtak, ütköztek egyre sebesebben.

A gömbök opálos szegélye éles kontrasztot alkotott a leveleket körüllengő kékes fénnyel.

A távolban enyhe morajlás jelezte, hogy valami közeleg. Néhány dörej elteltével szinte megálltak az események, akár egy kimerevített állókép. Ólmos tompaság vett erőt az embereken, lelassultak a mozdulatok.
Az egyre élénkülő figyelmeztető fuvallat végül egy kis kalyibába terelte az addig vidáman nótázó társaságot.

A gyermek nem mozdult. Pedig a vészjósló dörej már tudtul adta, hogy egészen közel van. A légáramlat egyre erősebben fújt, s jócskán kapaszkodnia kellett az alatta lévő faágba.

Megeredt az eső, a korábban táncoló gömböcskék eltűntek, s most már a cikázó villámok hasítását figyelte. A levegő megtelt elektromos feszültséggel.

Minden felmorajló dörgés összerezzentette, majd utána el is ernyesztette testét. Szinte együtt élt a zivatarral. De egy idő után lassanként elengedte minden félelmét.

A távolból egy szekér közeledett, a bakon ülő férfi pörgekalapjáról csorgott az esővíz.
A szekéren gondosan átkötött kévék sorakoztak, roskadásig megtömve. Tán bolond a tulaj, hogy ebben az időben nem áll meg s vár, hogy elvonuljon az égi háború?

De a szekér vészjósló imbolygással húzta-vonta a nagy terhet, csikorgása egyre közeledett. Kerekei erőlködve tették meg a fordulatot, a tengely pedig minden mozdulatnál panaszosan feljajdult.

A fa mellett elhaladva tompa koppanás hallatszott, a kocsis leszállt és felemelt valamit a földről. Csak a kasza volt az, leesett a szekérről. A gazda szó nélkül visszaigazgatta, majd továbbindult.

A felhők oszlani látszódtak. Halovány, de mosolygó sugarakkal kibókolt a nap is. Mintha pótolni igyekezne az elmúlt órákat. Az esőcseppek sisteregve száradtak a gabonaszárakról.

Az emberek kiszállingóztak a kalyibából és a frissítő permettől új erőt nyerve, ismét munkához láttak.

Néhány óra elteltével már ismét olyan erővel tűzött a nap, mintha nem ömlött volna röviddel ezelőtt az égi csatornákból az áldás.

A tikkasztó meleg ellankasztotta a mozdulatokat. Az egyik asszony a fához vízért indult. A korsó tartotta a víz hűsét, a fa lombkoronája pedig jóleső árnyékot adott ehhez a pár perces pihenőhöz. Mikor lehajolt, hogy megigazítsa cipőjét, egy hegyes fémdarabot pillantott meg a lába előtt a földön. Felvette, nézegette, majd a zsebébe dugta.

A hűs víztől felfrissülten tért vissza a többiekhez, hogy folytassa a kalászgyűjtést. Hajlongása viszont mintha egyre nehezült volna.
Néhány lépés után pedig hasító fájdalmat érzett és olyan szédülés vett erőt rajta, hogy alig állt a lábán.
A többiek élcelődtek is vele, hogy tán a munka fájdította meg ennyire a fejét?

Csak nem múlt a fájdalom, szeme előtt foltok vibráltak, nehezére esett a látás is. A feje minden mozdulattól zsibogott.

Kis idő elteltével összeszedelőzködött hát és hazaindult.

A perzselő nap felszárított minden nedvességet, szállt az út fullasztó pora. Ahogy haladt előre, egymást váltották a gyalogút kacskaringói, a por szagába pedig kakukkfű illata vegyült.

Nagyjából félúton járhatott, mikor egy széles kanyarnál, a porfelhő mögött megpillantotta a szekeret. A kocsi most üres volt, nem volt rajta teher.

Az asszony először kérdőn nézett, de aztán magától adódó természetességgel felült az ember mellé. Az nem szólt semmit, csak lassan megindultak. Ahogy haladtak előre, úgy oszlott az asszony fejéből a fájdalom, szeme elől eltűntek a foltok is, látása kitisztult.

Kérdezni akarta, hogy hosszú lesz-e az út, de végül csak hátrapillantott. A kocsi hátuljában, a szekérderékon ott feküdt a kicsorbult hegyű kasza…

0 Hozzászólás

Tavaszi fuvallat

kedd, március 20th, 2018

Néhány napja mintha más illata lenne a levegőnek. A földből kis zöld hajtások kunkorodnak elő és teljes erőbedobással nyomakodnak felfelé: élni akarnak.

A földben csücsülő hagymák már ősszel felszívták a mostani növekedésükhöz szükséges energiákat, mely ott lakozott bennük egész télen át. Nem is sejtettük, hogy lépteink és a hótakaró alatt valódi energiaraktárak rejteznek.

Egy láthatatlan kéz intésére most megkezdték feladatukat. De nem túl korai mindez, mire e nagy sietség?

Hunyorgok a fénytől és nem tudom eldönteni, hogy kabátban vagy csak meleg pulóverben induljak-e sétámra…

Van, akinek a tavasz lassabban hozza meg a kirobbanó energiákat, kicsit nehezen nyit erre a gyors váltásra. Sün módjára még őrizné a fészkét, de egyszer csak egy lágy érintés felrázza és tettre készteti: Hé, te, végigalszod az életed?

Szinte hallom, ahogy felsóhajt a föld, érzem a rajta végigfutó enyhe borzongást, de ez még nem az a nagy, mindent betöltő, kibomló hangulat, arra még várni kell, hanem csak annak előszele… Ez még csak az energiák jelenlétét érzékelteti, hogy valami születőben, vagy inkább újjászületőben van.

Új ruháit ölti magára az élet, mindig kicsit másmilyet, de titkos kódok őrzik a már megélt dolgokat, jelezve azt, hogy ami elmúlt az nem tűnt el, csak átalakult.

A lebomlott energiák újra összeállnak egy másfajta közegben, új információkat hordozva. Ugyanaz, de mégsem.

Mi is újabb lehetőséget kapunk, hogy nekiinduljunk. Azt mondják a Kos az újrakezdés hava és ilyenkor hihetetlen energiák összpontosulnak, bele lehet vágni valami újba, mert üdvös a kezdet.
A megszokott, fázósan didergő és sietős emberek helyett most az utcán rám köszönnek, s mielőtt visszaköszönnék, már kérdeznek is.

A nehéz kabátokat felváltják a könnyedebb felöltők, a nők hirtelen késztetést éreznek arra, hogy szoknyába bújjanak, amihez persze lapos helyett magas sarkú cipő dukál és máris egy kis vibrálás vegyül a tavaszillatú levegőbe.

Keressük a zöldet, a harsogó retket, a salátát és újhagymát, tépjük a zöld gyomot és hirtelen nyarat akarunk, egyszeriben és most.

A sietve suhanás helyett most a gyalogszert választom, társam a karra illeszkedő fonott kosár. Utam a mezsgyéken visz keresztül, madarakkal még csak gyéren itt-ott találkozok. Főként varjak szálldosnak, szemfülesen lesve a friss szántásból felszínre kerülő eleségre.
Karcos szél fúj, jól összehúzom a kötött kardigánt. Szoknyám szegélye a tavalyi kórókat súrolja.
A határban traktor halad, mögötte ugrabugrál a borona. A kalap gazdája felém bólint és megajándékoz egy széles mosollyal.

Láthatatlan fű illata libben át a tájon és a szél már inkább simogat, mintsem karcol. Hát elkezdődött… Megjött a tavasz.

0 Hozzászólás

Táplálkozás télen, avagy felejtsd el az újévi fogyókúrát!

péntek, január 12th, 2018

Hibát követ el az, aki tél közepén fogyókúrába kezd! A hideg hatású ételek (nyers ételek, saláta) a kínai gyógyászat (és saját tapasztalat) szerint ugyanis gyengítik az „emésztés tüzét”.

A túl sok hűtő hatású táplálék akadályozza a lép munkáját, és ödéma, elhízás, híg széklet, hasfelfúvódás tünetei jelentkezhetnek.

img_20151210_132641Az étkezések reggel 7 és este 18 óra között történjenek meg. Semmiképpen ne hagyjuk ki a reggelit! A gyomor időszakában, vagyis reggel 7 és 9 között, a leghatékonyabb az emésztés.

A hüvelyeseken kívül a gabonaféléket is érdemes pár órával a főzés előtt, -vagy még jobb előző este- beáztatni.

Ez segíti a gázképző vegyületek lebontását illetve növeli az élelem emészthetőségét.

A gabonaféléket elsősorban köretként és ne kenyér, péksütemény formájában fogyasszuk. Így sokkal szélesebb lesz a gabonafélék tárháza, hiszen helyt kap a köles, barna rizs, vadrizs, hajdina, quinoa stb. is az étkezési palettán.

A különféle zöldségféléket együk párolva vagy pirítva.

Túl sok olajat viszont ne használjunk a pirításhoz, mert megterheli a májat. Inkább tegyünk egy kis forró vizet a serpenyőbe, és utána adjuk hozzá a zöldségeket, amik úgyis levet eresztenek.

A hidegen sajtolt olajokat természetesen sose hevítsük! Ezeket mindig utólag adjuk az ételekhez.

A csírák fogyasztása is kiemelt szerephez jut télen. A retek, lucerna, mustármag csírákon túl próbáljuk meg csíráztatni a napraforgómagot, tökmagot, mungó babot is. A csírákban sokszorozódik a tápanyagtartalom.

Csírákat nem csak pirítós kenyérhez, hanem kásákban és zöldségételekhez hozzáadva is fogyaszthatjuk.

A Csíráztatásról itt írtam korábban:

Csíráztatás I.

Csíráztatás II.

 

 

0 Hozzászólás

Tudatos táplálkozás – őszi ízek

szombat, október 21st, 2017

Ősz során érdemes minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amíg lehetőség van erre, mert a téli hónapok során nem jutunk elegendő friss növényhez.

A tárolással, fagyasztással, vagy akár természetes tartósítással megőrzött gyümölcsök és zöldségek –bármennyire körültekintőek vagyunk is­-, a hetek, hónapok során jelentősen veszítenek vitamintartalmukból.

Illatos gyümölcsök

A szilva elősegíti az emésztést, ezen kívül E-vitamint és káliumot tartalmaz, valamint kiváló vasforrás. Az E-vitaminnak antioxidáns (sejtvédő) hatása van.

Aszalással tartósítva télen is élvezhetjük előnyös tulajdonságait. Az érett szilvából cukor hozzáadása nélkül natúr szilvalekvár készíthető.

A legősibb termesztett növény: a füge

Egyre több helyen megél hazánkban is az egyébként mediterrán klímához szokott füge.

Nyersen vagy szárított változatban is fogyaszthatjuk.

Leginkább emésztésre gyakorolt előnyös tulajdonságai ismertek. Magas rosttartalma és magvai révén ugyanis serkenti a gyomor működését, fokozza a bélműködést. 2-3 szem elrágása már telítettség érzést ad, és fokozza a bél perisztaltikáját.

A szárítás során koncentrálódnak a tápanyagok, így az aszalt füge sok vasat, káliumot, kalciumot halmoz fel. Ugyanakkor cukortartalma is többszörösére növekszik.

A füge története, ötletek a felhasználásához: itt

 

Egészségünk őre: a szőlő

 A szőlő vért és beleket tisztító, idegeket erősítő hatással rendelkezik. Magas természetes cukortartalma energiát biztosít a szervezetnek még nehéz fizikai, de szellemi munka esetén is.

A vörös és lila színű fajták különösen gazdagok antioxidánsokban, melyek erősítik az immunrendszert és védelmet nyújtanak a rák és szívkoszorúér-betegségekkel szemben.

Az édes szőlő aszalt formában tartósítva: a mazsola.

A szőlő magjából készült olaj értékes tulajdonságokkal rendelkezik.

A szőlő története, ötletek a felhasználásához: itt

 

Csontjaink védője: a dió

A régi falusi házak udvarán szinte mindenhol találunk terebélyes lombú diófát, melynek termése felbecsülhetetlen jelentőségű.

A magvakban lévő kalcium erősíti a csontokat, gyermekek számára elősegíti a csontnövekedést, felnőtteknél pedig segít megelőzni a csontritkulást.

Vastartalma miatt vérszegénység ellen is ajánlott. Gyermekeknek érdemes darált dióval megszórni a gabonakását.

Fogyasztása elősegíti a szellemi munkát, és csökkenti a depresszió kialakulását.

A dióban lévő antioxidánsok védik szervezetünket a sejtkárosító hatásoktól, nemcsak az öregedéstől, hanem a kóros sejtosztódással járó daganatos betegségektől is.

A dió története, ötletek a felhasználásához: itt

Kabakosok, avagy tökfélék szezonja

Zöldségek közül a tökfélék számtalan variációban készíthetők el.

A patisszon érdekes formája megmozgatja a fantáziát. Félbevágva, a cakkos szélű kosárformákat különféle töltelékkel tölthetjük meg.

Félkörű cikkelyekre szeletelve és masszába forgatva (panírozva) pedig ki is süthetjük.

A lila héjú padlizsán egyre népszerűbb és ismertebb eledel. Rántott és töltött változatán kívül padlizsánkrémként, kenyérre kenve is fogyaszthatjuk.

Paradicsommal nagyon jól kiegészítik egymást (paradicsomos-padlizsános szabdzsi, lencsés padlizsános lecsó)

Ősz végén megnövekszik a sütőtök népszerűsége. Töklámpáson kívül sokféle étel is készülhet ebből a vidám narancsszínű zöldségből.

A levestől, a főételeken át az édességekig, igen széleskörű a felhasználási lehetősége.

A-vitamin és béta-karotin tartalma védi a szem egészségét, javítja a látást.

Sütőtökös ételek receptjei: sütőtök krémleves, tökös-mákos pite, gyömbéres sütőtöktorta, sütőtökös szabdzsi, sütőtökös szabdzsi 2.

 Fázós napokra gabonát!

Ősz során egyre hidegebb napok köszöntenek ránk, szervezetünk kevésbé kívánja a hűtő hatású ételeket (hideg ételek, tejtermék).

Előtérbe kerülnek a melegítő hatású gabonaneműek, és a tartalmasabb főtt ételek. Érdemes figyelni a szervezet jelzésére, és energiát adó, de egészséges ételeket fogyasztani.

Gabonákból kenyeret, kenyérfélét otthon is készíthetünk, a liszt alkalmazásánál törekedjünk a teljes kiőrlésű búza- vagy tönkölybúzaliszt minél nagyobb arányú alkalmazására.

Köretként vagy édességként érdemes gyakrabban használni a kölest, mely azon kívül, hogy lúgosít, erősíti az immunrendszert, és melegíti, tisztítja a lépet.

A hűvösebb időszakban szívesebben fogyasztjuk a hüvelyes növényeket is.

A hüvelyesek (bab, borsó, lencse) fehérjében gazdagok, gabonafélével kiegészítve teljes értékű fehérjét alkotnak.

Érdemes kipróbálni a feledésbe merült vagy kevéssé ismert fajtákat is, például: csicseriborsó, vörös lencse, mungó bab, aduki bab.

A jól tárolható, vermelhető zöldségeket (sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér, burgonya, fekete retek, cékla, sütőtök) tegyük el télire.

Őszi növények sorozat:

füge

dió

szőlő

 

 

0 Hozzászólás

Árpa, a tavasz gabonája

csütörtök, március 30th, 2017

Az árpa könnyen emészthető gabona, hűtő hatást gyakorol a szervezetre, fogyasztása ezért főként meleg időben javasolt. Lázas betegek számára szintén hatásos, mert mérsékli a lázat.

Származási helye Tibet, egyes vidékeken a mai napig megmaradt nemzeti ételként. Az árpadarát megpörkölik és vízzel, valamint növényi olajokkal keverik össze. Kőrösi Csoma Sándor is gyakran fogyasztotta vándorlása során ezt az ételt.

Én buddhista kegyhelyen kóstoltam először árpából készült apró golyót, campát.

Távol-Keleten ma is közkedvelt az árpalisztből sütött kenyér. A tisztán árpalisztből sütött kenyér azonban nem emelkedik magasra, mert nincs benne sikér, hanem lapos marad, ezért érdemes búzaliszttel keverni.

DSCF8009hAz árpaszemeket levesbetétnek használhatjuk. A lábasban vagy serpenyőben szárazon történő megpörkölés után főzzük bele a levesbe. Rövid idő alatt elkészül, és a főzés befejeztével a gőzben még tovább dagad, puhul.

Az árpa a következő formákban kapható: hántolt árpa (árpagyöngy), dara, liszt, pehely.

 Élettani hatásai

A teljes árpa gazdag nyomelemekben: káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort tartalmaz (kétszer annyit, mint a barna rizs), melyek nagyon fontosak a normális szív- és agyműködéshez.

Nyugtató hatással van az idegrendszerre és vízhajtó hatású.

Kapcsolódó receptek:

Tavaszi zöldségleves árpagyönggyel

Székelykáposzta sült tofukockával

0 Hozzászólás

Barna rizs, a tavasz gabonája

hétfő, március 6th, 2017

A gabonákat a szervezetre gyakorolt hatásuk alapján is csoportosítják. Tavasszal és nyáron a hűtő hatású (árpa, barna rizs), ősszel és télen pedig a melegítő hatású (zab, köles) gabonák fogyasztása javasolt.

A barna rizs inkább frissít, ezért tavasztól érdemes minél többször beiktatni étkezésünkbe.

Barna rizshA barna és a fehér rizst külsőleg összehasonlítva láthatjuk, hogy a hántolatlan rizsszemet nevezik barna rizsnek, mely szürkés színét a külső rétegről, az ezüsthártyától kapja.

A fehér rizs rosttartalma lényegesen kevesebb, emellett vitaminokban is szegényebb.

Táplálkozástani szempontból a barna rizs jóval értékesebb, hiszen rendkívül magas a rost-, az összetett szénhidrát és a B-vitamin tartalma. A szemek a korpát és csírát is tartalmazzák. Külső borítása – azaz korparésze – tartalmazza az oryzanol nevű vegyületet. Ez az anyag váltja ki a vér koleszterinszintjének csökkenését.

A magas rosttartalom gyorsítja a bélperisztaltikát, megköti a mérgező bomlástermékeket, melyek így természetes úton távoznak el a szervezetből.

Segíti a veseműködést, a vízkiválasztást, méreganyagokat köt meg és választ ki. Az agyra és idegrendszerre nyugtató hatást gyakorol.

Lábadozás, kimerültség, fokozott stresszhatások esetén, fogyasztása jó hatással van a szervezetre.

Bőrbetegségek, hajhullás kezelésére is alkalmazzák.

Konyhai felhasználása: köret, levesbetét, édesség (pl. rizsfelfújt).

A barna rizs elkészítési módja:

2011_03240001bhA rizst megmossuk és lecsepegtetjük.

1 evőkanál olajon kicsit megpirítjuk, majd felöntjük kb. 2-2,5-szeres mennyiségű vízzel és fedő alatt puhára főzzük.

Szükség esetén főzés közben pótoljuk a vizet.

Igény szerint fűszerezhetjük is, jól illik hozzá a petrezselyem, zeller, lestyán, borsikafű vagy a köménymag.

A már elkészült barna rizs szemei nagyobbak és keményebbek, mint a fehér rizsé.

Kapcsolódó receptek:

Barna rizses leves

Padlizsános-rizses egytál

Tofus-gabonás egytál

Brokkoliragu

Rukkolás pestomártás

0 Hozzászólás

Jelmezek kavalkádja

szerda, január 25th, 2017

Az udvaron térültemet-fordultamat mindig pajkos szemhunyorítással nyugtázta. A snájdignak cseppet sem nevezhető, narancsos orrú, gömbölyded alak minden évben kitartóan őrizte a telet házunk sarkához cövekelve.

Ruházata a klasszikusokat idézte, mellényét eredeti széngombok díszítették, fejére felfordított kék fémvödör került, kezében pedig valódi cirokseprű ágaskodott.

Nem sejtettem még akkor, hogy az évek múlásával együtt változik majd a hóember-divat (is) és holmi műanyagvödör és műrépa helyettesíti majd az eredetit, ha egyáltalán esik annyi hó, hogy lehessen vele valamit is kezdeni.

Arra meg végképp nem számítottam, hogy ilyenkor, Farsang idején, évről-évre egyre felkapottabbak lesznek ismét a bálok, s a régi korok hangulatát megidézve visszatérnek a modern kor köntösébe bújtatott fényes-csillámos forgatagok.

A kerekre kitartott, merevítős szoknyák, mély dekoltázsok, csillámporos frizurák, kontúrosra festett arcok boldog suhanása és maga az egész esemény, óhatatlanul is egyfajta szociokulturális tanulmányt tár elénk.

A ruha vagy a jelmez sok mindenről árulkodik, láttatni engedi, hogy ki mivel fejezi ki személyiségét vagy milyenné válna szívesen.

Álarc mögé bújva szabadon szemlélődhetünk, azt remélve, hogy így aztán senki az égvilágon nem ismer fel. Még ha mindez balga remény is csupán, hiszen a berögzült mozdulatok többet elárulnak rólunk, mint ahogy azt gondolnánk.

De mi van akkor, ha mozdulatainkban is igazodunk a megformálni kívánt figurához?

Ha a rejtőzködés izgalmán felül ez a pillanatnyi mássá válás nemcsak külsőnkben, hanem  viselkedésünkben is megnyilvánul?

A ruhával együtt felöltjük gazdája gesztusait, mozdulatait és hirtelen élni kezdjük az érzéseit is, vagyis azonosulunk a Szereppel. Szerepjáték ez, de egyben én-keresés is, hiszen levetkőzzük és magunk mögött hagyjuk azt a személyt, akik egyébként vagyunk.

Kóstolgatjuk a lehetőségeket, holott még magunkat sem ismerjük igazán.

Önismeretünkhöz a legteljesebb képet kétségkívül az adná, ha szembetalálkozhatnánk saját magunkkal. Ha kölcsönadhatnánk saját jelmezünket. Vajon jól vagy rosszul éreznénk-e magunkat így szemtől-szemben vele?

Harmóniát éreznénk vagy menekülnénk a rigolyáitól?

Testünk jelmeze a valóságban is cserélődik, szinte észrevétlenül. Elég csak elővenni és egymás mellé rakni a hunyorgó újszülött, a nagy szemekkel világra rácsodálkozó kisgyerek, a lázadó kamasz, az ábrándos tekintetű esküvői pár, a megfontolt szülő, az egyre kevesebbet mosolygó középkorú ember és a betegségtől megtört idős ember fotóját.

Mindez mi voltunk, vagyunk, leszünk. Ugyanaz, de mégsem. Sem testben, sem érzelmekben.

A védikus írások szerint rongyosra koptatott ruhaként dobjuk sutba a már elhasznált testeinket, hogy készen álljunk egy újabb elfogadására:

„Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.”  –mondja a Bhágavad-gíta.

Az, hogy mire cserélődnek le az egymást követő testek, javarészt attól függ, hogy miként élünk, cselekszünk, gondolkodunk, s hogy milyen érzéseink vannak. Azaz mi magunk készítjük elő, varrjuk meg magunknak a következő ruhát.

Azt mondják, hogy egy bizonyos kor után az ember jelleme leolvasható az arcáról. Vagyis ha egy arc barátságos, mosolygós, netán irigy, rosszindulatú vagy aggódó-borús, akkor gazdája jelleme is valószínűleg ennek felel meg.

(…) Jóvágású alak lép elém és táncra kér. Valahonnan mélyről feltör bennem, hogy mintha ismerném ezt a kézmozdulatot. De ez nem lehetséges, hiszen most járok itt először. Gyors elhatározással rábólintok és belevetem magam a forgatagba.

Az evés-ivás, mulatozás a tetőfokára hág. Így lesz ez egészen a keresztény naptár hamvazószerdájáig, mert ott ér majd véget a muzsika és a tánc. A tokba zárt hegedű pedig nem kerül elő egészen a Feltámadásig.

Az utcáról hangos kereplés és csujjogatás hallatszik be, maszkások közelednek. Fülsiketítő lármájuk a telet hivatott kiebrudalni.

A máglya lobogva csap magasra a falu középpontjában, ájultan zuhan a lángok közé a szalmabábu. Hát elégettük a telet….

0 Hozzászólás