Néhány napja mintha más illata lenne a levegőnek. A földből kis zöld hajtások kunkorodnak elő és teljes erőbedobással nyomakodnak felfelé: élni akarnak. A földben csücsülő hagymák már ősszel felszívták a mostani növekedésükhöz szükséges energiákat, mely ott lakozott bennük egész télen át. Nem is sejtettük, hogy lépteink és a hótakaró alatt valódi energiaraktárak rejteznek. Egy láthatatlan kéz intésére most megkezdték feladatukat. De nem túl korai mindez, mire e nagy sietség? Hunyorgok a fénytől és ...
Read MoreAz udvaron térültemet-fordultamat mindig pajkos szemhunyorítással nyugtázta. A snájdignak cseppet sem nevezhető, narancsos orrú, gömbölyded alak minden évben kitartóan őrizte a telet házunk sarkához cövekelve. Ruházata a klasszikusokat idézte, mellényét eredeti széngombok díszítették, fejére felfordított kék fémvödör került, kezében pedig valódi cirokseprű ágaskodott. Nem sejtettem még akkor, hogy az évek múlásával együtt változik majd a hóember-divat (is) és holmi műanyagvödör és műrépa helyettesíti majd az eredetit, ha egyáltalán esik annyi hó, hogy ...
Read MoreAhogy haladunk befelé az év sötétebb felébe, egyre fogy a világosság, s reggelente élessé karcosul a levegő. Ha körülnézünk, összhatását látjuk színnek, íznek, illatnak. A meleg színskála kavalkádja erőteljes árnyalataival lengi körbe a tájat: a zöld már csak gyéren lelhető fel, helyette ott a lila, vörös, sárga, barna… A piac is más arculatot ölt, mint tavasszal. A kosarakban nem a tavasz zsenge fiataljai ücsörögnek már, hanem a nyarat megélt kincsek sorjáznak. Hol ...
Read MoreA reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek. Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk. Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha ...
Read MorePéter Pál napján suhantak a kaszák, erőtől duzzadó férfikezek vágták a táblák aranyló tengerét, mögöttük szorgos asszonykezek segédkeztek. A barkáit elhullatott égerfa ágán felnőttlelkű gyermek kuporgott és a lombokon átszűrődő fények játékát fürkészte. A levegőben apró gömböcskék pörögtek, forogtak, ütköztek egyre sebesebben. A gömbök opálos szegélye éles kontrasztot alkotott a leveleket körüllengő kékes fénnyel. A távolban enyhe morajlás jelezte, hogy valami közeleg. Néhány dörej elteltével szinte megálltak az események, akár egy kimerevített állókép. ...
Read MoreTejfehér köd hömpölyög a tájon, szinte tapintható a csend. Madárlábak nyomai vezetnek a hóban. Félrehajtom az ágat, hópermet szóródik nyakamba. A föld fagyott, a természet mintha öntudatlan álomba zuhanna. Mi, emberek is kapunk ilyen látszólag értelmetlen alvó időszakokat, melynek jelentőségére sokszor csak később jövünk rá. Arra, hogy érlelődött valami. Ahogy a földben, úgy bennünk is. Azt mondják a tanult dolgok alvás közben hasznosulnak, ülepszenek le. Az álom, álmodás tehát nem haszontalan időtöltés. A téli ...
Read MoreMindenütt kibomló és kibomlott rügyek. A május barackvirág-illatú szellője kacagó táncot lejt a fák szirmai között. Mindenhol ez a zsongító érzés, érzelmek felcsapó lángja, öröknek hitt pillanatok.Mi a csuda kavarog ilyenkor bennünk, hogy boldog örömtől zsongva, a langyos tavasz öröknek hitt igézetében, vetjük bele magunkat a mámorító érzésbe? Szinte menetrendszerűen megérkezik, akár a csukott ablakon keresztül is beszökik, jöttét friss áramlat kíséri... De nini, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy elsuhanó ruhaszegélye kandikál ...
Read More