Gyógyító természet: Ősz – fókuszban a tüdő

A Sárga császár belső könyvei úgy említik az őszt, mint az év azon időszakát, amikor az egészségmegőrzés miatt este korán kell nyugovóra térni, és korán reggel, a kakassal együtt kelni. Az elmét pedig le kell csendesíteni.
Az őszi Qi (életenergia) kiegyensúlyozása ekképpen jön létre.
Az ősz a tüdő és a vastagbél időszaka, ezért ennek a két szervnek a védelme ilyenkor kiemelten fontos.
Nem csak a keleti orvoslás, hanem a magyar természetgyógyászat is hasonlóan vélekedik:
Dr. Zelenyák János (lekéri pap), aki az 1920-as években lelkészi hivatása mellett gyógynövényekkel és természetes gyógymódokkal is foglalkozott, A természetes gyógymód című könyvében szintén a tüdő védelmét hangsúlyozza:
„Az ősz irgalmat nem ismer. Nyirkos, fojtó levegőjével a szobához láncolja a szabadba vágyó embert, és az engedetleneket hasmenéssel, gyulladások özönével sújtja, magával viszi a tüdőbajosokat, akiken a tavasz és a nyár irgalmat gyakorolt…”
Ezen nem túl szívderítő bevezető után lássuk, hogy mit tehetünk a TÜDŐ és a VASTAGBÉL védelméért!
A Hagyományos Kínai Gyógyászat egy párba kapcsolja ezt a két szervet. Mindkettő a FÉM elemhez tartozik, érzelmileg pedig a szomorúsághoz.

A következő betegségek gyakorisága figyelhető meg ebben az időszakban:

Légzőszervi betegségek: tüsszögés, köhögés, hörghurut, tüdőgyulladás, asztma, légszomj, szapora légzés, tüdőbaj
Vastagbél: hasmenés, székrekedés
Depresszió, bőrbetegségek, szárazsággal kapcsolatos problémák (bőrszárazság, székrekedés, száraz köhögés)
Az őszhöz (Fém elemhez) tartozó növényi élelmiszerek: hosszú szemű rizs, vöröshagyma, pórhagyma, retek, karalábé,  zellergumó, vízitorma,  torma, borsfű, fodormenta, mustár, szegfűszeg.
A helyes légzés (jóga) segíti az áramlást a tüdőben és a testben: minden belégzésnél új erőt nyerünk, és minden kilégzéssel kibocsátjuk, amire már nincs szükségünk.
A hagyományos kínai orvoslás a megfázást és az influenzát külső eredetű betegségnek tartja, ami a betegnek a környezettel közvetlenül érintkező testfelületét támadja meg, vagyis: orr, torok, tüdő nyálkahártyák. A betegség lehet szél-hideg vagy szél-meleg természetű.

Kezelések, megelőzés

A megfázás kezelésének a célja, hogy megakadályozza a betegség továbbterjedését, ezért olyan gyógynövényeket, fűszereket és ételeket javasol, amik megszüntetik a szél-hideg és szél-meleg körülményeket.
A szokásosnál kevesebb táplálék, és nagyobb mennyiségű folyadék fogyasztása javasolt. Ha szél-hideg típusú a betegség, vagyis fázás és borzongás az elsődleges tünet, akkor melegítő gyógynövényekre és ételekre van szükség, pl. gyömbér, fahéj, ha pedig szél-meleg típusú a baj, és láz, izzadás van, akkor pedig hűtő típusú növényekre van szükség: fodormenta, eperfalevél.
Betegség megelőzésnél, immunrendszer erősítés céljából hasznos lehet az Echinacea és a csüdfű. Pl. Echinacea-grapefruit cseppek vagy csüdfűgyökér-gyömbérből készült tea formájában.
A csüdfű (huang qi vagyis Sárga Vezér) a szervezet védekezőképességét, a gyenge immunrendszert támogatja, stimulálja, segíti a betegségek utáni felépülést mind fizikai, mind lelki értelemben azzal, hogy stabilizál és megerősít. A hagyományos kínai orvoslás a lép és a tüdő energiáinak erősítésére, gyengeség, ödéma esetén alkalmazza.
A tüdőfű (vagy Orvosi tüdőfű) hazai gyógynövényünk. (Fotó: nyáron, a Bükkben, egy gyógynövényes táborban gyűjtött tüdőfű).
A tüdőfű köptető, köhögéscsillapító hatású. Régen TBC ellen használták.
Légutak védelmére való főzet:
15 gr újhagyma, 3 gr jégcsapretek, 4 szem jujuba gyümölcsöt 15-20 percig összefőzünk 1  l gyömbérteával.

Környezet

A megfelelő páratartalom segítségével fokozhatjuk a felső légutak ellenálló képességét.
Párologtassuk a következő illóolajok keverékét: citromolaj, csillagánizs olaj, fahéjolaj, aloe
Fontos a lakás szellőztetése is, napos időben 5 percig szellőztessünk.
A levegő fertőtlenítése klasszikus módon ecettel végezhető: felforrósított serpenyőbe étkezési ecetet öntünk, és 5-10 percig hagyjuk párologni. Csukott ablaknál végezzük.
A fentebb leírtak nem helyettesítik a pontos kivizsgálást! Egy-egy adott betegség megállapításakor sok más tényezőt is figyelembe kell venni, mint pl. hogy régóta fennállnak-e a tünetek vagy hirtelen keletkeztek stb. ezért már kialakult betegség esetén forduljunk szakemberhez!
Végezetül ne feledjük, hogy az érzelmi változások is hatással vannak szerveink, testünk egészségére. A kínai orvoslás szerint a  bánat és a szomorúság elnyomja és felemészti a tüdő qi-jét, felemészti annak egészségét!
Kezelésre bejelentkezés: Kálmán Renáta (Szeged) 06 30 913 65 76
 

You May Also Like

Szakrális gyógynövények – augusztus

Nyári egészségmegőrzés a Hagyományos Kínai Gyógyászat szemszögéből

Szakrális gyógynövények – június

Tavaszi életmód és egészségmegőrzés a Hagyományos Kínai Gyógyászat szemszögéből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.