Megújulás, újjászületés a vallásokban

Tavasszal nemcsak a természet születik újjá, hanem mi emberek is megélünk valamiféle újjászületést, megújulást. Zúgó folyamként indul be egyfajta áramlás, keringés, az eddig felgyülemlett energiák utat törnek maguknak, s átrobbantják azt, ami korlátként útjukban áll. Minden pezseg, alakul, fejlődik…
A tavaszi napéjegyenlőség egyensúlyi állapota, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, majd a napéjegyenlőséget követő első holdtölte szinte minden vallásban fontos jelentéssel bír.
A keltáknál a fák ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség napján van, innentől számítják a valódi tavaszt.
A Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik. Elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.
A héber időszámítás a Hold járásához igazította a naptárát. Az Egyiptomból való kivonulás ünnepe a Pészach, Niszan hónap 15–22-ig terjedő időszak.
A szolgasorból való szabadulásra emlékezés hét napig tartó ünnepét a kovásztalan kenyér ünnepének is hívják. Az Egyiptomból eljött, pusztában bolyongó nép viszontagságait, nélkülözését hivatott felidézni a kovász nélkül készülő kenyér.
A keresztény vallás Húsvétjának dátumát, vagyis Jézus kereszthalálának és Feltámadásának napját a tavaszi holdtöltéhez viszonyítva számítják ki, ezért minden évben más napra esik.
Az ünnepet megelőző nagyböjt negyven napja lemondásra tanít. Valódi értelmezésében ez nem csupán egy külsőség, amit azért tart be valaki, mert így szokás, hanem mert a lemondással párhuzamosan, másfajta táplálék felvételére helyezi a hangsúlyt, olyan táplálékra, amely nem a testet, hanem a lelket és a szellemet gazdagítja.
A lemondás és az önvizsgálat több síkon is tisztít. Mondhatnánk ez egy komplex böjt, mely egyfajta újjászületést enged itt a jelenlegi helyzetünkben. Persze átvitt értelemben, hiszen egy valódi újjászületéshez és feltámadáshoz, előbb át kell menni a halál mezsgyéjén.
Jézus tisztasága és a mérhetetlen szenvedés között, amit átélt, szinte kiált az ellentét. Két szélsőség találkozása, mely elsőre és talán sokadszorra is felfoghatatlan.
Jézus halála és feltámadása a keresztény ember számára a bűnöktől való megváltást jelenti.

A hindu vallásban szintén jeles szerepe van a tavaszi vagy tavasz környéki holdtöltének, hiszen bő 500 évvel ezelőtt egy februári teliholdas éjszakán egy kis bambuszkunyhóban született meg az aranyló bőrű avatár, Caitanya Maháprabhu. Ő volt Krisna legutóbbi megtestesülése, aki az embereket örömteli táncra és Isten neveinek zengésére tanította.
A bengáli Navadvíp városka szülöttének életét a határtalan istenszeretet hatotta át. Ez a hömpölygően túláradó érzelem külsőségekben is megmutatkozott. Égnek emelt karok, örömteli tánc és zengő énekszó kísérte jelenlétét.
Költői leírások tanúskodnak arról, hogy Maháprabhu minden növényben, s minden fűszálban Krisna isteni kedvteléseit látta visszaköszönni.
Az állatokat, madarakat barátjaiként üdvözölte, s hol könnyekkel, hol nevetéssel áldotta a Legfelsőbb neveit és dicsőségét.
Különös megjelenése és tettei után nem meglepő, hogy távozása is rendhagyó volt. Egy templomi szertartás közepette nyomtalanul tűnt el.
…Ünnepélyes körmenet, lágyan csilingelő csengettyűszó, susogó lombok, vörös-tengeri dal.
Egymással párhuzamosan futó stációk az égi-földi ösvényen: születés, szabadulás, halál, feltámadás

You May Also Like

Szakrális nőiség 2.

Szakrális nőiség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.