Áhítat

A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek.
Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk.
Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha enyhítő feledéssel orvosolni kívánná a rossz emlékeket.
Érzem, hogy a ruhám szoros hálóként körém tekeredve fullasztóan melegít. Lassú léptekkel haladok a kis ösvényen, a bokrok két oldalról terelnek. Ha nem tudnám merre tovább, akkor is a helyes irányba vezetnének.
A templom a fák tövébe rejtezkedik, tetejét messzire hirdeti a csakra.
Ahogy belépek, szinte mellbevág a falak hűvöse. Magától értetődően ajánlom hódolatom a láthatóvá tett láthatatlannak, kinek nevét hol gondolatban, hol hangosan milliószor suttogtam vagy vibráltam már.
A napfény megcsillan a fuvolán, elönt a kékesfekete ragyogás bűvölete.
A padló hűvöse megborzongat, végigkúszik a hátamon, a ruhám most már puha öleléssel simul körém.
Nincs itt senki és mégis élettel teli minden.
Lélegzetem visszafojtva várom, mintha mozdulna valami, s szólna hozzám, valamiféle felelet gyanánt, ezerszer elrebegett kéréseimre.
Nincs értelme kérni vagy várni a csodát, mert a csoda nem jő hívásra, s főleg nem követelődzésre. Akkor sem ha százszor sírva és könyörögve, porba hullva, fenyegetőzve, már-már reményt vesztve esdeklünk. Felsoroljuk, s kiterítjük vágyainkat, mikről azt hisszük, hogy teljesülvén, majd minden megváltozik. Mások leszünk, s egyfajta megváltást nyerünk. Elkerülnek a nehézségek, feloldozást nyerünk sorsunk nehéznek hitt pillanatai alól.
Anyagi fellendülést, barátságot, szerelmet, gyermekáldást, munkahelyet, apró-cseprő örömöket…. erre várunk.
A kérésekre rendíthetetlen mosoly a válasz, mintha azt mondaná: így nem. Ilyen könnyen nem kapod meg, nincs varázsütés, mert nem spórolhatod meg az utat. Hiszen jellemfejlődés szempontjából az út lényegesebb, mint a megvalósult csoda.
Azaz nagyobb dolog eljutni a csodáig, mintsem megélni azt a maga teljességében. Miközben küszködünk, küzdünk, éljük a mindennapok hol egyhangú, monoton rutinját vagy éppen stresszel teli zavarodottságát, vágyunk arra, hogy történjen valami, amitől jobbnak érezzük helyzetünket, önmagunkat, s egycsapásra megszabadulunk mindettől….
A küzdés közben viszont tanulunk, megtanuljuk a várakozást, az alázatot, vagyis tisztulunk.
A csoda egyébként sem jelez csengetve, hogy: itt vagyok, hanem csendesen belopódzik és majd magától adódó természetességgel simul bele életünkbe.
De onnantól számunkra már nem is számít csodának, hiszen ott van, a miénk, természetes, hogy van és nem hiányzik. Már nem is csoda, mert hétköznapivá egyszerűsödött.
Pedig kevéssel előtte a fél életünket adtuk volna érte… aztán lassan elengedtük a hozzá való ragaszkodást. Nem köt többé hozzá görcsösség, megszerzésének szinte mániává fajult hajszolása, hogy elérjük, hogy a miénk legyen.
Ha már nem tölt be a birtoklás iránti vágy, hanem könnyű és szabad a bensőnk, akkor nyílik meg egy út, s ekkor lép be a csoda az életünkbe.
Jó tanácsként hallottam már mondani: ha nagyon akarsz valamit, akkor engedd el, hogy egészen a tiéd lehessen.
A füstölő lassú gomolygása mögött mosolyt látok elsuhanni, mintegy megerősítés gyanánt. Ez hát a válasz. Nincs értelme a csodákat várni, a csodák itt élnek közöttünk…

You May Also Like

Szakrális nőiség 2.

Szakrális nőiség

Jelmezek kavalkádja

3 thoughts on “Áhítat”

  1. Kedves Renáta, időnként el szoktam olvasni az Áhitatot, mert mindig erőt ad, emlékeztet arra hogy tegyek azért, ha másképp akarom érezni magam.Időnként szükségem van arra h, lelkileg feltöltődjek, nagyon leköt a napi itthoni munka , a gyerekek, nincs időm, erőm, naponta lelkileg megerősödni. Szükségét érzem sokszor az elmélyülésnek, a magamba szállásnak, itt nincs rá lehetőség arra h jógázzak, belekóstoltam volna, nem tudom miben áll, miben segít. Te hogy csinálod , neked miért jó ez? Az én egyetlen hely ahova elmegyek lelki táplálékot kapni az a templom (református), csak sokszor többet szeretnék, tudom rajtam áll, de nem tudom hogyan fogjak hozzá.

    1. Köszönöm! 🙂 Fontos megerősítés számomra minden visszajelzés és egyben öröm is, hogy ezek szerint van értelme megosztani másokkal ezeket a dolgokat.
      E-mail-ben tudnánk bővebben erről a témáról beszélni.
      Épp most ért véget az Életmódváltó hétvége, ami szűk 3 nap volt, többen hasonló dolgok miatt jöttek el rá…

  2. Köszönöm a gyors választ, az Életmódváltó hétvége után csak fájni tud a szívem, ha magyarországi lennék biztosan ott lettem volna, persze ezeket a dolgokat nem lehet csak így egyszerűen 3 sorban letárgyalni, de köszönöm hogy így is meghallgattál. Várom hátha lesz beszámoló a hétvégéről, kíváncsi vagyok nagyon milyen lehetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.