Egészségterápiák , Hagyományos kínai gyógyászat , Holisztikus egészségmegőrzés
Állapotfelmérés és életmód tanácsadás
A hozzám fordulók problémáinak feltárását állapotfelméréssel kezdem. Ennek során nem csak a testi tüneteket veszem figyelembe, hanem azok lelki vonatkozásait is, vagyis holisztikus szemlélet alapján gondolkozom.
A problémák összefüggéseinek feltárásához a Hagyományos Kínai Gyógyászat elveit alkalmazom.
Ez sokkal bővebb és székesebb látókörű, mint a nyugati módszerek, mivel rávilágít arra, hogy mely szerv vagy szervek gyengesége váltja ki az adott tünetcsoportot, valamint megmutatja a testi elváltozások hátterében álló, többnyire rejtett lelki folyamatokat is.

A megnyilvánult betegségeken és tüneteken túl egyéb folyamatok is zajlanak a szervezetben, melyek kialakulását elő lehet vetíteni, tehát, hogy mely betegségek felé halad a jelenlegi betegség vagy tünetcsoport!
Minden betegség származhat öröklött hajlamból, de minden hajlamot súlyosbít a nem megfelelő életmód!
Vagyis megfelelő életmóddal csökkenthetjük vagy akár meg is akadályozhatjuk, hogy egy betegség kialakuljon!

A terápiás kezelési terv felállítása során javaslok: táplálkozási és életmód javaslatokat, gyógynövényeket.

Minden állapotfelmérés és kezelés személyre szabottan történik, mivel terápiás módszerem középpontjában az egyén áll.
A következő módszerekkel dolgozok: nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnózis, kikérdezés.
Az általam alkalmazott módszerek és terápiák nem helyettesítik, hanem KIEGÉSZÍTIK a nyugati orvoslás kivizsgálásait!
A következő módszerekkel dolgozok: nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnózis, kikérdezés.
Az általam alkalmazott módszerek és terápiák nem helyettesítik, hanem KIEGÉSZÍTIK a nyugati orvoslás kivizsgálásait!
Tanácsadásra, kezelésre bejelentkezés: 06 30 913 65 76 *** renata.kalman@lettudatos.com
Ára: 20.000/1 óra
Ára: 20.000/1 óra
28.000 ft/1,5 óra
Szeged, Ybl Miklós utca 3.
Kálmán Renáta
természetgyógyász-fitoterapeuta, hormonegyensúly tanácsadó