Illóolajok, aromaterápia

Az aromaterápia eredete évezredekre nyúlik vissza. A növények gyógyító eszenciái a gyökerekben, levelekben, virágokban, gyantában vagy a kéregben rejlenek.
Az illóolajoknak is külön történelme van, most csak annyit említenék, hogy már az Ókortól kezdve alkalmaztak gyantából, fakéregből és virágszirmokból kivont értékes illóolajokat, részben kellemes illatuk miatt, részben gyógyszerként, illetve vallási célokra.
Magát az aromaterápia elnevezést egy francia vegyész, René-Maurice Gattafossé használta először, 1928-ban.
Érdeklődését az keltette fel, hogy saját magán tapasztalta meg jótékony és gyógyító hatásukat, ugyanis a kezén lévő égett seb a rácsöppentett levendulaolajtól hamar begyógyult.
Ezt követően tanulmányozni kezdte az illóolajok tulajdonságait és az ő kutatásait vitték később tovább mások.
Napjainkban igen nagy népszerűsége van az aromaterápiának, széles körben ismerik és alkalmazzák.

 Jótékony hatásaik

Az illóolajok testi, lelki és szellemi szinten hatnak. Alkotórészeik jelentős gyógyhatással bírnak, számos fizikai panasz enyhíthető ezzel a módszerrel, pl. stressz okozta tünetek, fejfájás, migrén, izomfájdalmak, vérnyomás problémák, megfázás, légzési nehézségek.
Lelkünkre, érzéseinkre is hatással vannak. Az illatok enyhítik a szorongást, csökkentik a nyugtalanságot, a melankóliát, javítják a hangulati problémákat.
Semlegesítik a negatív energiákat, és segíthetnek a személyes problémák megoldásában is.
A tanulásra, alkotómunkára is hatnak, erősítik a szellemi kifinomultságot, a ráhangolódást, gondoljunk itt a vallási szertartások során alkalmazott illatokra (pl. tömjén, mirha, szantál, champa).
 

 Jellemzőik

Csak nevükben olajok, mivel az olajoktól eltérően nem hagynak zsíros nyomot és gyorsan elillannak, párolognak.
Ezek a tulajdonságok segítenek kiszűrni a nem teljesen tiszta illóolajokat, ugyanis csak akkor tekinthetők 100%-os  tisztaságúaknak, ha fehér papírra cseppenve nem marad utánuk semmiféle nyom.

Alkalmazásuk

Az aromaterápiás anyagok is túladagolhatóak, bőrirritációt, vagy sőt szélsőséges esetben mérgezést is kiválthatnak, ezért használatuk történjen körültekintően.
Külső használatuknál mindig végezzünk allergiatesztet, egy kis bőrfelületen.
Várandósoknál különösen ügyeljünk alkalmazásukra!
Bizonytalanság esetén vagy belsőleg történő alkalmazásukkor pedig célszerű ebben jártas szakemberhez fordulni.
Egészséges emberek esetében az illóolajok belső felszívódásához 2-6 órára van szükség, míg legyengült vagy beteg szervezetben ez kétszer annyi időt vesz igénybe.
Figyeljünk oda az illat keltette emlékekre is. Elképzelhető, hogy egyes olajokhoz olyan érzés kötődik, ami nem biztos, hogy jó. Ezért a várt pozitív hatás helyett ébreszthet valakiben rossz érzést is.
Az illóolajok fényre, hőre, levegőre érzékenyek.
Használatuk során ne szedjünk egyidejűleg homeopátiás készítményt.
Kúraszerűen 3 hétnél tovább ne alkalmazzuk őket.

Az aromaterápia fajtái és hatásuk

Párologtatás: levegő fertőtlenítése, légzés megkönnyítése, lelki és szellemi hatás
Belélegzés-inhaláció: légúti betegségekre, nyákoldásra
Lemosás, borogatás: bőrproblémákra (fertőtlenít, feszesít, vérkeringést fokoz, bőrt szépít), fejfájás esetére, koncentráció fokozására
Fürdő: lazít, relaxál
Illóolajos masszázs: frissítő vagy relaxáló hatás, izomgörcsoldás, ízületi fájdalmak enyhítése
Belső alkalmazás: megfázásra, fertőtlenítésre, lelki problémákra
Ebben az esetben még inkább fontos, hogy élelmiszer tisztaságú legyen az illóolaj. A pontos meghatározáshoz (típus, mennyiség) vegyük igénybe szakember személyre szabott tanácsát.
Lélekterápia: lelki problémák, blokkok oldása illóolajokkal (hasonló elven működik, mint a Bach virágterápia)

 Aromaterápia otthon

Kisebb egészségügyi problémákra, frissítésre, lazításra, kényeztetésre, házi wellness célokra alkalmazzuk.

 Illóolajos fürdő:

Készítsünk el a kívánt keveréket így: vivőanyagba (méz, mandulaolaj) tegyünk néhány cseppet az alkalmazni kívánt illóolajból.

  • Szórt, tompított fénnyel, de inkább gyertyával, mécsesekkel teremtsünk nyugodt légkört és ellazult hangulatot a fürdőhöz
  • A helyiségben legyen kellemes meleg
  • Készítsünk elő törülközőket, köntöst
  • A vízbe tegyük bele az olajkeveréket és eresszük rá a meleg vizet
  • Oszlassuk fel kavarással a vízben

Következik: Hangulatjavító illóolajok

You May Also Like

Ünnepek másnapja

Táplálkozás télen, avagy felejtsd el az újévi fogyókúrát!

Karácsonyi illatok

Hormonegyensúly tanácsadás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.