EGYIPTOM
Az ókori Egyiptom konyhaművészetére és étkezési kultúrájára a templomok és sírok falán fellelhető ábrázolásokból, valamint száraz klímájának köszönhetően, a sírokban megőrződött ételekből tudunk következtetni.
Nílus, az éltető folyó
A történelemből jól ismert, hogy az egyiptomiak életét nagyban befolyásolta a Nílus áradása. A folyót istenként tisztelték, ajándékokkal látták el és fohászkodtak hozzá. A szabályos időközönként jelentkező dagály után ottmaradó dús fekete föld tette lehetővé a földművelést.
Apró tehenek húzta könnyű faekével művelték meg a talajt, a szántás és a vetés gyakran egyidőben történt.
A gyűjtögetés idején fogyasztott vadgabonák közül azokat a fajtákat választották ki és kezdték el termeszteni, melyekből kevéssé hullott ki a mag.
Kezdetben a kölest, később az árpát és a tönkölybúzát.
A sokáig gyomnak tartott rozs és cirok a magasabban fekvő területekre, vagy a soványabb földekbe került.
Egyiptomi pékségek
A kenyér fontos tápláléka volt az egyiptomiaknak, különféle fajták bőséges választékával.
I.e. 2000-ben nyíltak az első pékségek, ahol legalább 16-féle kenyeret és kalácsot állítottak elő. Ezek a veknik ugyan jóval keményebbek voltak, mint a maiak, de készültek olyan különlegességek is, mint a datolyás kenyér.
A gabonaőrlést kőlapokon nők végezték a szabadban. Az előkerült kenyereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a lisztbe kőpor és homok is jutott, ami valószínűleg nem tett jót az egyiptomiak fogazatának.
A gabonát később mozsárral őrölték, majd kézi darálóval lisztet készítettek belőle. A lisztet összekeverték vízzel és a többi hozzávalóval (só, fűszer), majd megsütötték.
A pékműhelyek felszereltsége és technikája az idők során jelentősen átalakult. Kezdetben egyszerű kőlap jelentette a tűzhelyt, melyet alulról forrósítottak át. Ezt később kis kályhák, majd kezdetleges kemencék váltották fel.
A kenyérsütésnél kétféle eljárással találkozunk: a kályhában előre felmelegített formákba tették a sütésre szánt tésztát, vagy pedig forró hamuban sült ki a kenyér.
A napkenyér
A kenyérfajták közül külön említést érdemel a napkenyér, mely speciális eljárással készült.  A kovász nélküli lepényszerű kenyeret rövid ideig kemencében sütötték, majd tálcákon a napra tették száradni. Ezzel a módszerrel tovább eltartható volt.
A kenyérfélék mellett a hüvelyesek (bab, sárgaborsó, lencse) is a táplálkozás fontos részét jelentették. A ful nevű babból készülő étel ma is nemzeti eledelnek számít Egyiptomban.
Életerő lótuszmagból
Az egyiptomiak ismerték a lótuszmag jótékony hatását, emésztést serkentő salátát készítettek belőle. A magok fokozzák a szervezet életenergiáját is, a hagyományos kínai orvoslás napjainkig előszeretettel alkalmazza.
A  papiruszfát nemcsak íráshoz szükséges tekercsek készítésére vagy építkezésre (házak, madárkalitka) használták, hanem friss hajtásait csemegeként is fogyasztották.
Gyümölcsök közül a füge, a datolya és a szőlő voltak a legelterjedtebbek, de dinnyét is termesztettek.
A datolyaszüretet -már ha hihetünk a leírásoknak-  úgy képzeljük el, hogy segítségként egy sereg etiópiai majom szorgoskodik a fák tetején.
A datolyát természetes, vagy szárított állapotban fogyasztották, de erjesztett italt is állítottak elő belőle (datolyabor).
Édesítésre az aszalt gyümölcsökön kívül mézet használtak. A természetben fellelhető vadméz gyűjtésén kívül foglalkoztak már méhészkedéssel is.
Ókori tárolóedény – amfora
Az egyiptomi konyha főzéshez olívabogyóból nyert olajat használt. Mellette ismerték és használták a szezámolajat is, melynek kiemelkedő az egészségre gyakorolt hatása. Erősíti az agyműködést, az idegszöveteket és a szívizmot.
Az olaj tárolása agyagkorsókban (amfora) történt.
A sör mint gyógyszer
Szőlőtermesztésre a Nílus deltavidékének földje bizonyult kedvezőnek, már az egyiptomi állam létrejöttekor is léteztek ott szőlőültetvények.
Szüret után a mustot agyagból készült amforákba töltötték, falát belülről gyantával vonták be.
Bort elsősorban a gazdagok fogyasztottak, a sör viszont népitalnak számított, ízét különféle növényekkel (menta, csillagfürt, petrezselyemgyökér) tették változatossá.
A sírleletekben talált minták egy sör ízesítésére szolgáló speciális fűszerkeverék (borsfű, kakukkfű és koriander) létezésére engednek következtetni.
A sörnek az orvoslásban is nagy szerepe volt. Az Ebers Papyrus (i.e. 1500-as évek) leírása szerint az egyiptomi orvosok előszeretettel alkalmaztak sörtartalmú gyógyszereket emésztési zavarok, köhögés gyógyítására, fájdalomcsillapításra, sőt még skorpiócsípésre is.
Piramisépítők étrendje
Egyiptomról minden bizonnyal sokaknak a piramisok jutnak eszébe. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy mitől voltak olyan egészségesek és teherbírók a piramisépítők, akkor keressük a választ Hérodotosznál.
A görög történetírás atyja említést tesz arról, hogy a piramist építő munkások étrendjében rendszeresen szerepelt retek és hagyma is, melyek antibakteriális hatásúak és erősítik a szervezet ellenálló képességét.
Étkezésük az előbb említetteken kívül tartalmazott még kenyeret, lencsét, petrezselymet és napi két kanna sört is.
Ez utóbbi alkoholtartalma nem lehetett túl magas, hiszen ki végezte volna akkor a munkát?
Túlvilági útravaló
Az akkori ételekről a sírok festményei és a piramisokban talált maradványok is vallanak.
Élelemmel teli amforákat, lekvárral és aszalványokkal (mazsola, szilva, aszalt szilva) teli csuprokat helyeztek a halott mellé, mintegy megédesíteni annak túlvilági életét.
Korábbi részek:
Őskor növényi táplálkozása
Ókor növényi táplálkozása I. – Mezopotámia