Ókor növényi táplálkozása I.

MEZOPOTÁMIA
Az első ismert civilizációt, a termékeny félhold övezetében, két folyó (a Tigris és az Eufrátesz) közé helyezi el a történetírás.
Az ott élő sumér nép csatornarendszer kiépítésével hasznosította a folyók áradását, és termesztett gyümölcsöket, zöldségeket és gabonákat (árpát és tönkölybúzát).
Agyagtáblák
Étkezésükre vonatkozó hasznos információt nyújtanak azok a terrakotta agyagtáblák, melyek ötezer évvel ezelőtti időből is már 100-féle leves és 20-féle sajt létezéséről írnak.
Hammurapi -az óbabilóni birodalom uralkodója- törvénykönyvében nemcsak a jogalkotásra fordít figyelmet, hanem felsorolja az akkor ismert valamennyi növény- és állatfajtát, valamint bemutatja az étkezési szokásokat is.
Kertkultúra
Mezopotámia területén előszeretettel termesztettek tökféléket (uborka, tök), ezek a magas víztartalmú növények könnyen emészthetők.
Az étkezés fontos részét képezték a hagymafélék, melyek több fajtáját is ismerték (vöröshagyma, póréhagyma, medvehagyma).
Gyümölcsök királya: a gránátalma
Gyümölcsök közül az ottani vidéken termett: gránátalma, körte, szilva, sárgabarack, szőlő, füge.
A gránátalma fanyar ízű gyümölcs, vöröses-lila bogyói magas C-vitamin tartalommal rendelkeznek. Antioxidáns anyagaik révén védik a sejteket a pusztulástól, így lassítják a szervezet öregedési folyamatát.
Édesítésre mézet és édes ízű gyökereket alkalmaztak.
A szépséges függőkertek
Ezen a vidéken találjuk a világ legrégebbről ismert és leghíresebb kertészetét is, amit ne dísznövény-arborétumként képzeljünk el, mivel gyümölcsök, zöldségek és gabonák is nőttek ott.
A híres babilóniai függőkerteket (Szemiramisz függőkertje néven is ismerik) II. Nabukodonozor építtette i. e. 600-ban. Ma a világ hét csodája egyikeként emlegetik.
A gáláns uralkodó felesége honvágyát kívánta csillapítani, aki folyton hazája zöld vidékei után sóvárgott. Amüthisz, a méd királylány ugyanis nem bírta megszokni Mezopotámia sík és sivár vidékét szülőföldjének zöldellő és hegyekben gazdag klímája után.
A király ezért egy hegyet építtetett, tetején függőkerttel, melynek oldalában vízkiemelők működtek. A vizet az Eufrátesz folyóból emelték ki és öntözték vele a növényeket.
Néhány érdekesség az ott található növényekből: szezámfű, köles, csicseriborsó, gránátalma, füge, sárgabarack, mandula, dió, vízililiom, rózsa.
Sumér sör
A sumérek a sörfőzésről is híresek voltak. Hogy mennyi volt alkoholtartalma ennek az italnak, az kérdéses. Az viszont bizonyos, hogy a nagy becsben tartott nedűt erjesztéssel készítették gabonából, valószínűleg árpából. Magát a sörfőzés feltalálását pedig Ninkaszi istennőnek tulajdonították és még himnuszt is költöttek hozzá.
Korábbi részek:
Őskor növényi táplálkozása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.