Csipkebogyó

A csipkebogyónak már a látványa is tetszetős, ahogyan a visszavonulóban lévő természet kopár ágai között messzire virít egy-egy piros bogyókkal teli bokor. Mintha kifejezetten erre az időszakra teremne, hogy számos előnyös tulajdonságával ajándékozza meg a télre készülő szervezetet.
Termése a dér csípése után lesz teljesen érett. A narancssárga színű még nem teljesen érett, érdemes tehát megvárni, hogy színe vörössé váljon.

Előnyös tulajdonságai:
Leginkább magas C-vitamin tartalmáról híres, mely a szervezet ellenálló képességét növeli a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. De ezen kívül részt vesz a szabad gyökök elleni küzdelemben -vagyis az oxidációs folyamatok szabályozásában-, erősíti a vérerek falát és szilárdítja a kötőszövetet.
Tisztítása:
Felhasználás előtt tisztítása a következőképpen történik: a kocsánynál levágjuk a termést, majd félbevágjuk és kikaparjuk a magokat és a szőrös magbelet.
Felhasználása:
A csipkebogyó turmix alapanyagaként is fogyasztható.
Recept: itt.
Télire megszárítva tea készíthető belőle. Nagyon fontos, hogy ne forraljuk, hanem hideg eljárással (áztatással) készítsük! Ellenkező esetben ugyanis C-vitamin tartalma tönkremegy.
Alkalmas még saláták, gyümölcssaláták ízesítésére, de készíthető belőle lekvár vagy szörp is.
A kozmetika ipar is ismeri, magjainak olaját arckrémek készítéséhez alkalmazza.

You May Also Like

Szakrális gyógynövények – augusztus

Nyári egészségmegőrzés a Hagyományos Kínai Gyógyászat szemszögéből

Szakrális gyógynövények – június

Tavaszi életmód és egészségmegőrzés a Hagyományos Kínai Gyógyászat szemszögéből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.