Fűszerek szerepe a főzésben
Az egészséges főzés és táplálkozás területén fontos szerepet játszanak a fűszerek. Legtöbbjük gyógyhatással is rendelkezik, a fitoterápia hatékonyan alkalmazza őket.
Azt tartják róluk, hogy testet, karaktert adnak az ételeknek, ezért érdemes minél többféle fűszert megismerni, használni, hogy ízletesebbé és különlegesebbé tegyük ételeinket.
Némelyik ismeretlen lehet számunkra, és talán kicsit idegenkedünk is ízüktől, ennek oka az is lehet, hogy hozzászoktunk a magyar konyha intenzív ízesítéséhez, mely sokszor leszűkül a következők használatára: hagyma, fokhagyma, pirospaprika, bors esetleg tárkony, majoránna, bazsalikom.
Az ízérzékelésünk nagyon egyirányba tolódott, már a zöldfűszerek használata is újdonságként hathat, pedig a hagyományos magyar konyha korábban ismerte a következőket: borsika, bazsalikom, kakukkfű, citromfű, menta stb.
Régen szinte minden falusi kiskertben fellelhetők voltak ezek a növények, s ráadásul illatuk bizonyos kártevőket távol is tartott.
Érdemes tehát zöldfűszereket ültetni, vagy akinek nincs kertje, cserépbe vetni, hogy akár friss, akár megszárított állapotban a főzésnél felhasználhassuk őket.
A nem termeszthető vagy nem hazai fűszereket (római kömény, kardamom, szerecsendió, kurkuma stb.) pedig egyre több helyen megvásárolhatjuk, nagyobb élelmiszerboltban illetve bioboltban.
Szinte mindegyik fűszernél elmondható, hogy ügyeljünk a mennyiségre, mert nagy adagban túlzottan intenzív, élvezhetetlen ízt kölcsönözhetnek az ételnek.
Jó tudni, hogy a friss fűszer aromája jóval erősebb és vitaminokban is gazdagabb, mint a szárítotté.
Zöldfűszerek tartósítása: Levágva, összekötözve és megszárítva lemorzsolhatjuk és papírzacskókba téve elraktározhatjuk.
Kapcsolódó írás: Gyógyító növények a kertben
Sziasztok!
A virág ami a képen látható,hogy hívják,kérlek titeket,hogy ma még válaszoljatok legyetek szivesek mert
SÜRGŐŐŐŐŐSS!!!!!!!!!
Szia! Fűszer és rozmaring! 🙂