Házi túró (chenna vagy csana)

Az alábbi alapanyagot egy indiai édesség -a sandesh (túródesszert)- miatt készítettem el.
Ha rászánjuk magunkat, akkor feltétlenül házi tejből készítsük,  s ne bolti tejjel kísérletezzünk, mert csalódni fogunk. Zacskós vagy dobozos tejből igen silány eredmény érhető el, a tej nem akar „összeugrani”, némi fehér foszlány képződik csak a tetején.
A házi túrókészítés nem bonyolult művelet, az alábbiakban az általam alkalmazott eljárást mutatom be.  A kapott végeredmény kicsit lágyabb állagú lesz, mint a bolti túró, viszont finomabb és krémesebb.
Elkészítési idő: kb. 1 óra+préselés
Hozzávalók:
2,5 l friss házi tej
80 ml citromlé
Elkészítése
A tejet egy vastag aljú lábasba vagy serpenyőbe öntjük és felforraljuk, közben ügyelünk arra, hogy oda ne égjen.
A tejhez lassan hozzáöntjük a citromlevet, miközben folyamatosan keverjük.
A tetején rövidesen megjelenik, kicsapódik a túró. Óvatos kevergetés közben húzzuk le a tűzről, majd hagyjuk állni.
Ha 1 perc múlva sem kezd összeállni, akkor egy kis időre tegyük vissza a tűzre és adjunk még hozzá egy kevés citromlevet.
Lefedve 10 percig félretesszük.
Egy szűrőt sűrű szövésű pamutanyaggal kibélelünk, ráhelyezzük egy fazék tetejére és átöntjük  rajta a folyadékot. Az így lecsepegő savót félretesszük és más ételbe téve felhasználhatjuk.
A túródarabkákat a szűrő segítségével kézmeleg vízben leöblítjük, majd hagyjuk lecsepegni.
20-45 percig préseljük a túrót.
Megjegyzés: A panir-t (házisajt) is így készítjük, de azt erősebben és hosszabb időn keresztül kell préselni.

Tipp: Kedves olvasóm (Chedi) javaslatára kipróbáltam a túrókészítést joghurttal is, ezúttal 2 l tejhez tettem 5 dl joghurtot.

Valóban sokkal krémesebb lett az állaga. Ezúton is köszönöm neki az ötletet!

És hogy miként lesz a túróból sandesh azaz túródesszert az hamarosan következik itt valamint az India Hangja hírlevélben is.

10 thoughts on “Házi túró (chenna vagy csana)”

  1. Én rizsecettel szoktam csinálni, de tanúsíthatom,hogy a bolti túró közelébe sem ér 🙂 Tényleg csak házi tejből sikerült.

  2. Hari!
    Az én emlékeimben úgy van hogy ha a tej megsavanyodik, lassú tűzön melegítik s nem kell semmit hozzáadni, szépen felül a tetejére az a valami ami szvsz a túró. Ennek olyan savanykás íze van, míg a másik ahogy leírtad nagyon lágy ízű.
    A hátramaradt savóval én rizst vagy levest főznék, esetleg kenyeret gyúrnék vele. De inkább meginnám minthogy kiöntsem.
    Szeretem a blogod.

    1. Köszi! Igen, amit írsz tényleg működik és régen is így csinálták a magyar konyhában.
      A fenti változat a “gyorsan kell” módszer, az indiai konyhából tanultam.
      Egyébként nem lett lágy, ahogy gyúrtam belőle az édességet, inkább ruganyos volt.
      Örülök, ha szereted az oldalt. 🙂

  3. A CSANÁT ÉS A PANIRT ÉN IS SŰRŰN HASZNÁLOM, REMEK HOZZÁVALÓ!
    KÉSZITETTEM MÁR CITROM LÉVEL, SAVÓVAL, RIZSECETTEL, CITROMSAVVAL DE SZERINTEM A LEGMINŐSÉGESEBB AMIKOR JOGHURTAL KÉSZITJÜK.
    EZT AZ ELJÁRÁST MAYAPURBAN LÁTTAM ÉS NÁLAM BEVÁLT.
    KÖSZÖNÖM A LEHETŐSÉGET

    1. Köszi szépen! Ezek hasznos tippek! A joghurtos változatot ki fogom próbálni.
      Mennyi joghurt kell a tejhez?

  4. ÉN NATÚR SAJÁT KÉSZITÉSŰ JOGHURTAL SZOKTAM KÉSZITENI.
    2,5 L TEJ
    1 L JOGHURT
    AZ ELJÁRÁS KLASSZIKUS, ESETLEG MIG A SAVÓ NEM ÁTTETSZŐ VILÁGOS LEHET A JOGHURTAL PLUSZ-MINUSZ VARIÁLNI, MIVEL A SAVANYÚSÁGÁTÓL IS FÜGG!
    ELŐNYE ENNEK AZ ELJÁRÁSNAK AZ, HOGY A CSANA NEM OLYAN GUMIS ESETLEG MORZSÁS MINT AHOGY NÉHA ELŐFORDUL A CITROM LÉ KÉSZITÉSÉVEL!
    SOK SIKERT, SZERINTEM EXTÁZISBA LESZEL!

    1. Ki fogom próbálni, köszi!
      Jó ötlet a házi joghurt… majd írok erről is egy bejegyzést. Habár a növényi joghurtkészítésnél írtam már róla (címe: Házi joghurt növényi tejből), de majd lesz neki egy külön bejegyzés is.
      S majd elmondhatod ott, hogy Te miként csinálod! 🙂

  5. Az USA-ban en mar farm-on vasarolt ‘hazi tejet’ is megprobaltam es azzal sem sikerult. Emlekeztem ra, hogy anya mindig friss aludt tejbol keszitette – ami megmaradt es megsavanyodott tejbol lett. Sajnos az Amerikai tej nem savanyodik. igy en vegul is boltban vasarolt normal zsirtartalmu iro-bol(buttermilk) keszitettem vegre finom kapros turost!

    1. Sajnos itt nálunk is csak a falusi tejből sikerül. Biztos finom lehet a kapros-túrós! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.