Vaisnava ökológia
A vaisnava filozófia a több ezer éves védikus kultúrából származik. A védikus írások és a hagyományos indiai életforma egyaránt nagy tiszteletet tanúsít a Földanya iránt. Az írások a Földanyát egy Bhúmi nevű tehénként jelenítik meg, aki minden élőlény táplálója és jóakarója. Azt tartják róla, hogyha egy élőlény indokolatlan szenvedést okoz egy másiknak, akkor ő maga is szenved.
Az emberi létforma lehetőséget ad számunkra, hogy eljussunk a tudatosság olyan szintjére, ahol cselekedeteinkkel nem okozunk szükségtelen szenvedést másoknak.
A modern kori India sajnos egyre kevéssé ismeri múltjának ősi bölcsességét és igen sokat átvett a felelőtlen nyugati életstílusból. A modern iparosodott világ oly mértékben átformálta bolygónkat, hogy komoly változtatásokra sarkall minden felelősen gondolkodó lényt. Vegyipari termékek, környezetszennyezés és korrupció uralkodik mindenhol.
De mégsem kell feltétlenül elutasítani minden vívmányt csak azért, mert a modern kor szüleménye.
Egy XVI. században élt hindu tanító (Sríla Rupa Goswami) szerint hamis lemondás haszontalannak tekinteni az anyagi felfedezéseket és kiirtani mindent, ami új, ugyanis megfelelő cél szolgálatába állítva, hasznosak is lehetnek.
Erre jó példa napjainkból az Internet, melynek segítségével nem csak kommunikálni lehet egymással a világ különböző pontjairól, de a régi írásokat is bárki olvashatja, megismerheti, a világ számos nyelvén.
Milyen változtatásokra lenne mégis szükség ma a Földön? Mit cselekedjen az az ember, aki békében és harmóniában szeretne élni egy tudatosabb világban?
Az alábbi javaslatok, szabályzó elvek a vaisnava filozófia útmutatásai alapján íródtak, ugyanakkor -nem meglepő módon- általános érvénnyel bírnak és követendők lehetnek minden felelősen gondolkodó, tudatos létezésre vágyó ember számára.
Az emberi létforma alapelvei
Kövessük a vegetariánus életmódot, ne fogyasszunk húst, halat, tojást. Ily módon nem oltjuk ki értelmetlenül az élőlények életét, hanem könyörületet és együttérzést tanúsítunk irántuk.
Ne pusztítsuk fizikai testünket, elménket gyógyszernek nevezett drogokkal, hanem forduljunk a megelőző gyógymódokhoz.
Ne dohányozzunk. Egyeseket gazdaggá tesz, másokat pedig szenvedésre késztet.
Ne folytassunk szerencsejátékokat. Bűnt, függőséget okoznak és csaló gondolkodásmódot alakítanak ki.
Fékezzük meg az abortuszt, szörnyű, hogy sokan pártolják azt a jogot, mely elpusztítja a gyermeket az anyaméhben. Ehelyett éljünk felelősségteljes párkapcsolatban vagy válasszuk a cölibátust.
Testi, lelki és szellemi egészség
A világ csupa szennyezett körülöttünk, savas esők esnek, az ózonréteg egyre vékonyodik, műtrágya és rovarirtó szerek kerülnek élelmiszereinkbe. Zajszennyezettség, agresszív képek és reklámok dömpingje vesz körül bennünket.
A géntechnológia és a sugárzó élelmiszerek olyan változást hoztak világunkba, melyek természetes biológiai létünket veszélyeztetik. Ha egészségesek akarunk maradni, akkor több dologban is változtatnunk kell. Az egészség elérése és fenntartása céljából meg kell tisztítanunk mindent a szennyezettségtől.
Ebbe beletartozik elménk megtisztítása is, egyrészt a káros gondolatoktól, másrészt a folytonos elégedetlenségtől, a szerzés és felhalmozás utáni vágy nem szűnő érzésétől.
Test – azok vagyunk, amit eszünk
A védikus kultúra a vegetarianizmust pártolja.
A vegetariánus étkezést már az Ókortól követték azok, akik a jóga útját járták. Jóság és megtisztulás volt a vezérelvük.
A test erőnléte és egészsége érdekében mindenképpen érdemes ezt a táplálkozási formát választani.
Gyógyszereket csak akkor használjunk, ha a természetes készítmények már nem hatottak egy-egy betegség leküzdésében.
A természetes gyógymódoknak hagyományuk van, ilyenek például: a gyógynövények, az agyag, a tiszta víz, a levegő és a szerető gondoskodás. Ezek a legjobb orvosságok.
Az ájurvéda a védikus orvosi tudomány kézikönyve, a megelőző gyógymódok rendszerét is tartalmazza. Célszerű megismernünk a természetes gyógymódokat és elkerülni a mesterséges kezeléseket. A megelőző gyógymódok könnyen elsajátíthatók, komolyabb probléma esetén pedig forduljunk e területen képzett specialistához.
Ne fogyasszunk gyorsételeket (junk food). Részesítsük előnyben az organikus eredetű élelmiszereket, készítsünk egyszerű, de tápláló ételeket.
Kerüljük a mesterséges színezékeket, ízfokozókat, tartósítószereket és más egyéb betegséget kialakító terméket.
Ne fogyasszunk fehér cukrot vagy fehér búzalisztet. A fehér cukor mérgező, függőséget okoz és a fehérítő eljárás során állati csontokkal kezelik.
Cukor helyett célszerű alternatív édesítőszereket használni. Ilyen például a nádcukor vagy a természetes ízesítőszerek (aszalványok, stevia)
Tipp: Vegetariánus étkezés a gyakorlatban
Ajánljuk fel ételünket Istennek, mely megtisztítja a szennyeződésektől és lelkivé teszi azt.
Vegyük figyelembe a táplálkozási tanácsokat, pl. ne együnk egyidőben gyümölcsöt és zöldség
Az elme – Az egyszerű életmód megértése
Az emberiség sok mindent kipróbált az utóbbi kétezer évben. Ezek a gazdasági, politikai rendszerek, legyenek bár magas fokon iparosodottak vagy technológiai-információs szempontból fejlettek, sorra buktak meg, mert nem voltak képesek igazságos környezetet, élhető bolygót eredményezni. Az emberi kapcsolatok minőségét pedig hátrányosan befolyásolta.
Viszont egy olyan lelki út elfogadásával, mely kiemelt fontosságot tulajdonít a nem-ártás elvének, azaz nem engedi meg, hogy szándékosan olyat cselekedjünk, ami mások számára kárt okoz, már tettünk egy lépést előre.
Ha a környezetünket, a lakóhelyünket vesszük szemügyre, akkor próbáljunk meg tanulni a legjobb elérhető példákból, hogy például miként lehet olcsó és egészséges házakat építeni. Az építkezésnél válasszuk a lehető legtermészetesebb alapanyagokat: mint például a sár, a bambusz, a nád és a habkő, melyek egyre népszerűbbek.
Próbáljuk meg csökkenteni áramfogyasztásunkat, alkalmazzunk alternatív energiaforrásokat, például a napot és a szelet.
Öltözködésünkben és lakásunkban kerüljük a mesterséges textíliákat. Támogassuk a pamut- és kézművesipart. A szintetikus anyagok nem engedik lélegezni testünket. A természetes rezgés természetes dolgokból származik.
A pamut, juta, gyapjú, kender nagyon jó természetes szálak a ruhákhoz és más dolgokhoz, például lakástextíliákhoz. Érezni fogjuk a különbséget, amint megszabadulunk a minket körülvevő természetellenes anyagoktól.
Festéshez ne használjunk ártalmas alapanyagokat. Nem csak a munkálatok során, hanem később, a falról történő kipárolgással is ártalmasak lehetnek szervezetünkre.
Ne vásároljunk vagy használjunk felesleges bútorokat, ami feleslegesen pusztítja el a fákat.
Ne károsítsuk hallásunkat süketítő hangokkal. A túl hangos és értelmetlen zene sérti elménket és szellemi kapacitásunkat.
Sok modern zenekar olyan hanghatásokat teremt, mely zavarja egészségünket és hangulatunkat.
Ne nézzünk televíziót, mely kárt okoz a felnövekvő és a felnőtt nemzedéknek is. Negatív hatásaihoz tartozik többek között, hogy növeli az erőszakot, csökkenti a szókészletet, az emberi kommunikációt és az erkölcsi normák szintjét.
A lélek – magas szintű gondolkodás
A magas szintű gondolkodással együtt járó jellemvonások: igazságosság, kedvesség, őszinteség, tiszta, barátságos viselkedés, becsületesség, szerető szívélyesség.
Kezdjük napunkat Isten dicsőítésével. A vaisnavák az alábbi védikus szöveg éneklésével és meditálásával teszik ezt, mely teljes lelki hasznot hoz számukra:
Hare Krishna, Hare Krishna, Krishna Krishna, Hare Hare
Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare
Ennek a könyörgésnek egy leegyszerűsített értelmezése:
Engedd meg nekem, hogy megértsem a végtelen Úr kívánságát és szolgálhassam Őt életemmel és lelkemmel
Ez a hangvibráció valamint Isten neveinek zengése megtisztít bennünket és elősegíti szellemi fejlődésünket.
Barátkozzunk hasonló gondolkozásúakkal.
Ne bánjunk rosszul másokkal, hanem igyekezzünk legjobb tudásunk szerint mások szolgálatára lenni.
Önmagunkkal szemben szigorúak, másokkal kegyesek legyünk. Mindig példával tanítsunk másokat.
Természettel való harmónia
Mindig legyünk tudatában annak, hogy minden tettünk egy ennek megfelelő reakciót fog előidézni. Az a rossz, amit ma teszünk, holnap kísérteni fog vagyis abban a rendetlenségben fogunk holnap élni, amit ma csinálunk.
Az előítéletekkel teli gondolkodásmód, a felsőbbrendűségi tudat vagy a kisebbrendűségi érzés, a rokonszenv vagy az ellenszenv, mind arra késztet bennünket, hogy igazságtalanok, fanatikusak, kegyetlenek és önzők legyünk és ha nem vagyunk óvatosak, akkor a romboló erők részesei lehetünk.
Állatvédelem
Az a személy, aki szereti Istent, a természetet és annak teremtményeit, tartózkodni fog minden olyan terméktől, ami az állatokkal szembeni kegyetlenséggel kapcsolatba hozható.
Csak akkor használjunk bőrt vagy más állati eredetű terméket, ha az állat természetes halállal halt meg. Semmilyen körülmények között ne támogassuk a vágóhidakat.
A tejet és tejterméket olyan helyről vásároljuk, ahol megfelelő bánásmódban részesítik a teheneket. Sajnos a nagyüzemekre nem ez a jellemző.
A kisebb méretű és az állatok természetes igényeit is figyelembe vevő biofarmok jelenthetik a megoldást.
A környezet
Rendszeresen ültessünk fákat és gondozzuk is őket. A fák oxigént termelnek, hogy lélegezni tudjunk és számos egyéb dolgot adnak: finom gyümölcsöket, árnyékot, menedéket, virágokat, leveleket, orvosságot stb.
Megtartják a föld felső rétegét, melynek fontos szerepe van az eróziómegelőzés szempontjából.
A fák felelőtlen kivágása megbontja a természet egyensúlyát és meggondolatlan tett. Faültetésnél keverjük az egyes fajtákat.
Gyümölcsfákat mindenhol célszerű lenne ültetni, például az országutak, parkok mentén, hogy az éhes utazóknak táplálékot nyújtsanak.
Válogassuk külön a szemetet és amit lehet, hasznosítsuk újra.
Ne használjuk feleslegesen az autót. Ha lehet járjunk kerékpárral vagy sétáljunk. Ne szennyezzük indokolatlanul a levegőt.
Ne használjunk műanyagot, csak ha nincs más lehetőség. Gyermekeinknek vásároljunk természetes alapanyagból készült játékot. Éreztessük és szerettessük meg velük a természetet.
Kezdjünk el olyan civil tevékenységeket, mint például a köztereken történő faültetés, az utazók ivóvízzel való ellátása, a természet elhanyagolt helyeinek megtisztítása.
Mezőgazdaság
Ne támogassunk olyan tevékenységet, mely haszontalan célokra használja a művelésre alkalmas földterületet.
Olyan termések ültetésére, amik megbetegítik az embereket vagy függőséget okoznak, mint például a dohány, kávé, fekete tea és más drogok. Ezek elveszik a területet attól, hogy az emberiség éhező része számára ez a föld táplálékot termeljen.
Ne gyári farmok és monokultúrás ültetvények létesüljenek, mert ez gyengíti a természetes védelmet. Keverjük az erdőket és a növényeket, hogy újra természetes egyensúlyt alkossanak.
Komposztáljuk a szerves hulladékot. Változtassuk trágyává az emberi hulladékot, támogassuk a száraz wc-rendszer ötletét.
Ahol lehetséges, a családok vagy közösségek műveljenek konyhakertet, a biogazdálkodás elvei szerint.
Tanuljuk meg az adalékanyagtól mentes, természetes eljárással eltett ivólevek, savanyúságok, lekvárok készítésének módszerét.
Méltósággal eltávozni
A halállal mindenkinek szembe kell néznie. Az emberek először önpusztító módon élnek, majd őrültekké válnak és mindent megtesznek azért, hogy fittek és egészségesek maradjanak, s minél tovább éljenek.
Nem tudják, hogy nem azonosak az anyagi testükkel és az élet csak egy a sok közül.
Amíg anyagi vágyaink vannak, addig kötődünk ehhez a világhoz és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobban élvezhessük.
A mai orvostudomány arra törekszik, hogy a lehető legtovább életben tartsa a testet. Ez egy egy bizonyos ponton túl már mesterséges törekvés, mely ellentmond az élet természetes folyamatával.
Vallástól, világnézettől függetlenül csatlakozni kell egymáshoz és megtenni mindent, ami a bolygó megmentéséhez szükséges.
Egység a különbözőségben – ebben rejlik az erő.
Az összeállítás Bhakti Aloka Paramadvaiti Maharaja Vaishnava Ecology című írása alapján készült
Szép és igaz gondolatok. Alázattal élni, méltósággal távozni.
Nagyon egyetértek veled, kár hogy az általad megfogalmazott gondolatokról hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a mindennapok során.
Ami a helyes mezőgazdaságot illeti, eddig úgy tudtam, hogy a tea kifejezetten egészséges ital, ezért nem értem, miért helytelen a termesztése?
Szia! Köszi a hozzászólást, a fenti elvek egy lelki tanító gondolatai, én lefordítottam. A tea esetében a fekete teára céloz, ami stimuláló hatású, helyette a gyógyteák javasoltak. Javítok a szövegen, hogy egyértelmű legyen.