Házi joghurt növényi tejből

Évekig tehéntejből készítettem a házi joghurtot, egy igen egyszerű módszerrel (lásd lentebb), de aztán a gyerekek tejallergiája miatt elkezdtem ismerkedni a növényi tejek világával.
Vettem egy növényi tejkészítő gépet, ami ugyan nem teljesen olyan növényi tejet készít, mint amilyen a bolti, de én jó megoldásnak tartom, több szempontból is.
Első helyen az áll, hogy elég drágák a boltban kapható zab-, rizs- ill. szójatejek.
A második, hogy e három fajtán kívül, más típusú növényi tejet én még nem láttam, amitől még lehet, hogy létezik, csak erre felénk nem kapható.  Házilag pedig így többféle alapanyagból is tudok növényi tejet készíteni (pl. köles).
A gabonatej-készítő géppel sokféle tejet készítettem már, mígnem egyszer eszembe jutott, hogy a hagyományos házi joghurtkészítés mintájára megpróbálkozzak a házi növényi joghurtkészítéssel is.

Tehéntejből készült joghurt

A tehéntejből úgy készítem a joghurtot, hogy felforralom a házi tejet, megvárom míg kicsit hűl (ha nincs folyadékhőmérő, akkor saccolni kell a megfelelő hőfokot), olyan kézfejre cseppentett melegségűnek kell lennie, majd beleöntöm egy tejeskannába vagy edénybe és belekeverem az oltóanyagot, ami  boltban kapható natúr joghurtot jelent.
Ezt követően pokrócok közé teszem és általában másnap reggelig állni hagyom. Ez így natúr ízű lesz, s tetszés szerint gyümölcsökkel ízesíthető.
Ugyanezt az eljárást alkalmazom a növényi joghurtkészítésnél is.

Növényi joghurt készítése

Itt előzetesen elkészítem a kívánt növényi tejet -nálunk a rizs- és a kölestej a kedvenc-, forrón hozzáadom a növényi zselésítőt, az agar-agart ( kevés hideg folyadékkal elkeverem a port és úgy adom hozzá a forró tejhez, hogy ne kapja össze és ne legyen csomós), majd ahogy hűl a tej, úgy fog zselésedni.
Nagyjából 40-45 fokos állapotban (folyadékhőmérő híján kézfejre cseppentéssel állapítható meg) adom hozzá a növényi joghurtot, alaposan összekeverem, majd vagy egy tejeskannában hagyom vagy pedig kiporciózom kisebb üvegekbe. Melegen kell tartani több órán keresztül.

Ízében persze más, mint a bolti, natúran kicsit szokatlan, de gyümölccsel jól ízesíthető. Nyáron friss gyümölccsel  (nagyon finom málnával, barackkal), télen pedig fagyasztottal turmixolom össze illetve tetszőlegesen ízesíthető.
Mennyiségi útmutató:
1 l növényi tej
a növényi tej literéhez számítva 1-1 ½ tk agar-agar
fél pohár bolti joghurt (Joya)
Állítólag kapható növényi joghurt oltóanyag is, de ennek még nem sikerült utánajárnom.

7 thoughts on “Házi joghurt növényi tejből”

  1. Szeretném megtudni, hogy hol és mennyiért lehet a gabonatej készítőhöz hozzájutni.
    Üdvözlettel: Tóthné Icu

    1. kedves Icu!
      Én jó pár éve vettem Szegeden, azt hiszem akkor 25ezer volt.
      De azóta már vannak más típusok is.

  2. Kedves Piroska!
    Fel tudnám veled venni a kapcsolatot? Szeretném, ha több tapasztalatot megosztanál a készülékről, nagyon érdekel!
    Köszönöm!

  3. Kedves Renáta!
    Nagyon érdekel a tejkészítő gép. kérlek a pontos nevét és típusát írd le, mert most ilyen formájú és áru gépet sehol nem találok(internet).Szeretnék átállni teljesen a vegán táplálkozásra.
    Segítségedet.-.szeretetedet, előre is Köszönve,
    tisztelettel
    Sanyi

    1. kedves Sanyi!
      Én ezen a helyen találtam korábban, de látom, hogy már nem működik a link:
      http://www.szojatejgep.hu/megrendkeret.htm
      kb. 8 éve vettem, a típusa: Gleamous, azóta vannak más típusok pl. Soyabella.
      Ha ez nincs, akkor más típusút biztosan fogsz kapni. üdv.: Renáta

  4. Kedves Renáta!
    Nekem is egy olyan szójatej készítő gépem van, mint amelyik itt látszik /Gleamour 1022/. Nagy gondom az, hogy soha nem mertem igazán használni, mert már gyárilag nem kaptam hozzá használati utasítást. Ha Önnek még megvan, vagy le tudja írni, hogy a gombok megnyomásakor felvillanó számok mit jelentenek, mi fog történni, hogy kell programozni, stb. akkor végre én is élni tudnék a lehetőséggel, amit ez a gép nyújthatna.
    Gondoltam már rá, hogy eladom, de így nem tudtam volna nyugodt lélekkel megtenni, mást is hasonló helyzetbe hozni!
    Nagyon köszönöm a segítségét: Ágota

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Hírlevélre feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.