rss

Van választásod! II.

Ha a keleti ember gondolkodásmódjából indulunk ki, vagyis hogy a dolgok ok-okozati összefüggésben állnak egymással, és működik a karma (hatás-visszahatás) törvénye, akkor máris egy láncolat tárul elénk.

Hiszen a dolgok nem értelmetlenül megnyilvánuló végzetként keresztezik utunkat és gáncsolnak el, vagy éppen eredményesen segítik előbbre jutásunkat, hanem egy visszavezethető eseménysorozat részeként bukkannak fel életünkben.

Amit tettünk, annak édes vagy keserű gyümölcseit megkapjuk öröm vagy üröm formájában, de a választás szabadsága, lehetősége mégis fennáll.

Nincs mentség, mert attól függetlenül, hogy most miként döntünk, múltbéli tetteink következményeit úgyis meg kell majd tapasztalnunk, nem tudjuk ezeket semmissé tenni, kikerülni vagy a megúszásukra játszani. Azaz a múltért meg kell fizetnünk.

De a jelenben ismét lehetőségünk van döntést hozni arról, hogy milyen körülmények és értékrend szerint kívánjuk élni életünket, és ezzel egyidejűleg arról is, hogy milyen helyzetben fogjuk a múlt jó vagy rossz (vissza)hatásait, -hozadékát vagy hordalékát- fogadni és ebből a tanulságokat levonni.

Ha félünk döntést hozni, mert nyomaszt azok esetleges rossz kimenetele, következménye, súlya, s ezért inkább passzívan hagyjuk, hogy a dolgok helyettünk történjenek, ha sodródunk az árral, ha a legapróbb kockázat elkerülése végett mindentől elzártan élünk, az vajon tényleg a javunkat szolgálja?

Melyik jobb: egyáltalán nem dönteni vagy rosszul dönteni?

Ha minden idegszálunkkal arra ügyelünk, hogy a legapróbb rosszat is elkerüljünk, akkor görcsös igyekezetünk végül pont arra az egy pontra fogja fókuszunkat rögzíteni, amit elkerülni igyekeznénk: a rosszra.

Életünk pedig innentől kezdve csak hibákból és kudarcokból fog állni, elillan a létezés természetes hullámzása, a dolgok jó és rossz oldala és csak az elkerülni kívánt rossz dolgoktól való félelem, valamint az elkövetett rossz miatti lelkiismeretfurdalás lengi be létezésünket.

A leginkább célravezető talán az, ha elfogadjuk, hogy: képességeink és lehetőségeink szerint a jó és nemes dolgok megvalósítására törekedjünk, de ezzel egyidejűleg tudatában maradjunk emberi létünk és jellemünk tökéletlenségeinek, hibáinak is.

Mindezek ismeretében a jelenben és a jövőben tudatos és átgondolt választásokat hozzunk, melyekben benne rejlik ugyan az a kockázat is, hogy esetleg azt később másként látjuk majd jónak, és viselnünk kell a következményeket. Mi viszont mégis élünk a választás lehetőségével.

Hiszen az emberi létforma egyik fontos velejárója az a fajta szabadság, hogy lehetőségünk van: dönteni.

Van választásod! I.

Kineziológiai tanácsadásra bejelentkezés: renata.kalman@lettudatos.com * 06 30 913 65 76

www.kineziologiaszeged.com

2 hozzászólás



Szóljon hozzá



  1. sebi enikő szerint:

    Kedves Renáta, nem első alkalommal olvasom írásaidat, ma este újra olvastam néhányat közülük, és meglepetésemre most is hozzám szólnak, most is feltöltenek, erőt adnak, nagy szükségem van rá. Köszönöm Sebi Enikő

  2. admin szerint:

    Kedves Enikő! Köszönöm a visszajelzésedet! Már rég jelentkeztél, remélem jól vagy!









*= required field

*