rss

Középkor növényi táplálkozása

A középkor, mint történelmi korszak, Róma bukásától (476) Amerika felfedezéséig (1492) terjedő időszakot jelöl. Első szakaszára új gazdasági, társadalmi és ideológiai formák megjelenése jellemző.

A 4. században kezdődő nagy népmozgás (népvándorlás) idegen népeket (gótok, vandálok) sodort Európába, akik keveredtek az itt élőkkel. Az új népeket az itteniek „barbároknak”hívták, mivel az övékétől gyökeresen eltérő életmóddal, szokásokkal rendelkeztek.

 „Barbár” étkezés

Az újonnan betelepülők a földművelést nem sokra becsülték, feldúlták a földeket. Főként szilaj állattartással (sertés, ló, marha) foglalkoztak.

Táplálkozásukban a húsfogyasztás jutott kiemelt szerephez, zsiradékként sertészsírt, szalonnát használtak.

Gabonák közül az Európában addig ismeretlen zabot, illetve árpát fogyasztották, belőle kását, lepényt készítettek. A letelepedés után viszont megkedvelték és folytatni kezdték a földművelést.

Italuk kancatej, illetve vadnövényekből készült bor, sör volt.

Leszűkült étkezés: hús, bor, kenyér

A középkor idején megnövekedett a húsfogyasztás, de inkább a gazdagok körében. Az ókorra jellemző egészségbarát és változatos étkezés leszűkült, a húson kívül a kenyér és a bor fogyasztása volt jellemző.

A parasztok étlapján viszont továbbra is főként növények szerepeltek. A gabonaféléket zabkása, fekete kenyér formájában fogyasztották. Mellé zöldségeket ettek: káposzta, répa, vörös- és fokhagyma, főtt gesztenye.

Ez egészítették ki tej és tejtermékekkel (vaj, sajt) vagy kevés füstölt hússal.

Középkori leves

A kása mellett fontos szerepe volt a leveseknek. Készítése a maitól igencsak eltért: a tűzhely fölé akasztott üstbe reggel beletették a hozzávalókat, és egész nap főni hagyták. Este fogyasztották el, a maradékot másnap újabbakkal kiegészítve ismét feltették főni.

Ez a szokás a királyi konyhákban is jelen volt.

Városok születése

A mezőgazdaságban alkalmazott új módszerek magasabb terméshozamot eredményeztek, így lehetővé vált, hogy az önellátás szükségletét meghaladó termények és termékek vásárokon cseréljenek gazdát.

A vásárhelyekből városok születtek, ahol az életforma nagyban különbözött a vidékitől. Az egymásra épülő házak zsúfoltságot eredményeztek, a szűk utcákon a csatornázás hiánya miatt bűz és szenny terjengett. A szabadon kóborló állatok látványa is megszokott volt.

Mindebből következik, hogy a járványok gyorsan terjedtek, a pestis például többször is végigsöpört Európán.

Ínségeledelek

A rossz termés, és az annak következtében kialakuló éhínség találékonyságra sarkallta az embereket.

Megnőtt az ínségeledelek szerepe, Galliában (mai Franciaország) például páfrányt fogyasztottak. Szárított gyökerének felhasználásával készült a kenyér.

Virágzó kereskedelem

A középkorban kitágult és felvirágzott a kereskedelem. A helyi szintű árucserét felváltotta a távolsági kereskedelem, mely közel hozta egymáshoz az egyes kontinenseken honos növényeket.

A két legfontosabb kereskedelmi útvonal egyike a levantei, a Földközi-tenger keleti medencéje felé irányult, vagyis Európát kötötte össze Közel–Kelettel.

Innen selyem, fűszerek és drágakövek érkeztek Európába.

A másik útvonal (Hanza) a balti államok és Észak-Európa között teremtett összeköttetést. A hajók rakományában pedig gabona, méz, viasz, bor, és tengeri hal szerepelt.

Fűszerláz

A kereskedelem révén beáramló fűszerekért a gazdag nemesek minden pénzt megadtak, és bőséges, eltúlzott mértékben használták az étkezések során. A 13-14. században valóságos fűszerláz tört ki, a fűszer a fényűzés és a hivalkodás jele lett.

A legnépszerűbb keleti fűszerek: a fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, bors és a gyömbér volt.

A középkori lakomák végén szokássá vált, hogy asztali fűszert fogyasztottak, mely a következő aromás fűszerekből állt: ánizs, koriander, gyömbér, borókabogyó.

A bors magas értékét jelzi, hogy fizetnie is lehetett vele. A fűszerek lopásáért, hamisításáért a legszigorúbb büntetéseket rótták ki, a sáfrány hamisításáért például máglyahalál volt a büntetés.

Keresztes hadjáratok

A keresztes hadjáratok szintén elősegítették a keleti növények és fűszerek beáramlását Európába. Így lett kontinensünkön széles körben ismert a rizs, a citrom, a narancs, a görögdinnye és a hajdina.

Ez utóbbit szaracén búzának is nevezik, mert Kis-Ázsiában a hódító arabok (szaracénok) terjesztették el, Európába pedig az említett módon, a keresztes lovagokkal érkezett.

Amerikából jöttünk…

Nyugat felől, Amerika felfedezése révén, szintén újdonságok érkeztek a térségünkbe: burgonya, kukorica, paradicsom, paprika, kakaó, vanília, ananász, tök, napraforgó, dohány.

Ezek népszerűvé válása viszont nem következett be azonnal, a paradicsomot például sokáig dísznövényként tartották.

A kukorica és a burgonya termesztése és fogyasztása is elhúzódott egészen a 18. századig.

Kis jégkorszak Európában

Az éghajlatváltozás is hozott változásokat a táplálkozásban. A 14-18. század folyamán mini jégkorszak éreztette hatását Európában. Az átlaghőmérséklet a korábbi időszakokhoz képest jóval alacsonyabbá vált, ez pedig új növényfajták alkalmazását tette szükségessé.

A búza helyett a hűvösebb időjárást is elviselő rozs termesztését állították előtérbe.
A gabona élelmezési szerepe csökkent, az addig művelt vidékeket állattenyésztő farmokká alakították.
A 15-16. század Európájának élelmezésében megnőtt az állati eredetű ételek (hús) súlya.

A klímaváltozásról a művészeti alkotások is árulkodnak. Brueghel, németalföldi festő, téli tájai is az évszak kitolódásáról tanúskodnak.

Szerzetesi konyha

A középkori táplálkozását szabályozták az egyház rendelkezései.

Akkoriban sokkal több böjti napot (évi 150 nap) tartottak, mint manapság. Ezek idején tilos volt a hús, a tojás és a tej fogyasztása, helyette viszont szabad volt a hal.

A szerzetesek étkezését a visszafogottság jellemezte, napi két alkalommal ettek egy kétfogásos ételt csemegével.

Szerény ételeiket a következő alapanyagokból állították össze: borsó, bab, répa, hagyma, kevés kenyér, kása, valamint hal és tojás.

Kolostori herbáriumok

A középkori szerzetesek kertészkedést és gyógynövénytermesztést is folytattak. A leghíresebb füveskert (harbárium) a szentgallen-i kolostor (mai Svájc) kertjében található. Ez szolgált később alapul és mintaként a később létesülteknek.

A kolostorok betegápolással is foglalkoztak, ispotályokat (kórházakat) működtettek, ahol a rászorulókat gyógykezelésekkel és megfelelő étrenddel látták el.

Szent Hildegárd apáca a gyógynövények jelentőségén kívül felismerte a gabonák élettani szerepét is, legjobb gabonának a tönkölybúzát tartotta.

Vásári csemegék

A középkori vásárok kedvelt édességei között szerepel a fánk és a mézeskalács. Ez utóbbi készítését főként a szerzeteseknek tulajdonítják, mivel ők foglalkoztak az alapanyagot biztosító méhészkedéssel. A viaszt gyertyaöntéshez, a mézet étkezéshez, és mézeskalács-készítéshez alkalmazták.

Sós csemegék közül a perec kezdetben böjti étel szerepét töltötte be, mivel csupán liszt, só és víz keverékéből készült, ezért a tojást tiltó egyházi napokon is lehetett fogyasztani.

Nostradamus: jós és gasztronómus

A középkor szakácskönyveinek egyike a 14. században élt francia Taillevant-é (V. Károly főszakácsa).

A másikat a jóslatairól híres asztrológus Nostradamus írta. Munkája inkább cukrász-, mintsem szakácskönyv.

Egy új tartósítási módszert ismertet, mely a gyümölcsöket nem aszalással, hanem egy másik módszert alkalmazva, cukorszirupban konzerválja. Tekintve a cukor akkori árát, ez a kiadvány inkább a gazdagokhoz szólt.

 

Újjászületés

A 15-16. század Dél-Itáliáját új áramlat pezsdítette fel, mely a művészetekben, az életszemléletben és a táplálkozásban is változásokat hozott.

A reneszánsz (jelentése: újjászületés) az eddiginél jóval kifinomultabb konyhát teremtett, ugyanis a mennyiség helyett a minőség és az ízletesség került előtérbe.

Reneszánsz ízek

A reneszánsz étkezésre a kifinomult egyszerűség volt jellemző: kevesebb hús-, több zöldség- és gyümölcsfogyasztás.

A kertészet újra felvirágzott, a hagymafélék, és a saláták ismét fontos szerephez jutottak.

Ízesítésre gombákat, illatos füveket alkalmaztak.

Új gyümölcsfajták terjedtek el: cseresznye, őszibarack, citrom, narancs.

Az ételek lágy ízét a vaj és az olívaolaj adta. A sütemények, tésztafélék választéka jelentősen kibővült.

Új trend: a cukor

A fűszerek népszerűsége a korszak végére veszített jelentőségéből. A kereskedelem kiszélesedésének köszönhetően ekkor már nagy mennyiségben és viszonylag olcsón lehetett hozzájuk jutni. A nagy fűszertermő helyek varázsa megkopott.

Az újdonság és a gazdagság jele az addig ritkaságszámba menő cukor lett, melynek használata egyre szélesebb körben terjedt.

Ez újdonság volt, hiszen édesítésre az őskortól kezdve mézet és aszalványokat használtak.

A középkorban arab közvetítés révén megjelent ugyan a cukornád, de ára miatt szinte kizárólag a gyógyászatban, orvosi célokra használták.

A 15-16. századtól kezdve viszont az európai konyhák számára hosszú időn át a cukor képviselte a fényűzést és az eleganciát.

Korábbi részek:

Őskor növényi táplálkozása

Ókor növényi táplálkozása I. – Mezopotámia

Ókor növényi táplálkozása II. – Egyiptom

Ókor növényi táplálkozása III. – Görögök

Ókor növényi táplálkozása IV. – Rómaiak

Nincs Hozzászólás



Szóljon hozzá








*= required field

*