rss

Házi szejtánkészítés tönkölylisztből

A szejtánkészítés házi menetét szeretném bemutatni, de nem boltban kapható sikérporból, hanem egy lépcsővel korábbi kiindulási anyagból, magából a tönkölybúzalisztből.

Hozzávalók:

  • 60 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 ek só
  • 5 dl víz

Elkészítése:

60 dkg szitált tönkölylisztet elkeverek 1 evőkanál sóval, majd összedolgozom az apránként hozzáadott, kb. 5 dl hideg vízzel.

Addig gyúrom, amíg elválik az edény falától és már nem ragad. Cipó alakúra formázom és annyi hideg vizet öntök rá, hogy ellepje. Fél óráig így hagyom.

Utána váltott hideg vízben elkezdem kimosni belőle a keményítőt, ezt addig folytatom, amíg a víz tiszta nem lesz. (Ez a munka legkevésbé vonzó része.)

A mosást úgy végzem, hogy a tésztagömböt egy szűrőbe teszem, majd mindezt beleállítom egy nagyobb vödörbe és mosás közben cserélgetem alatta a vizet. Nem kell megijedni, még ha úgy tűnik is, nem fog szétmállani a tészta, mert a sikér összetartja.
A szűrőt azért használom, hogy együtt maradjanak és ne ússzanak el a tésztadarabok.
Mikor a „mosóvíz” nagyjából tiszta marad, akkor kinyomkodom a masszát, ami immár tiszta sikér (búzafehérje).

Ekkor következik a fehérjestabilizáció. A masszára annyi langyos vizet öntök, hogy ellepje és állni hagyom, hogy a tészta belseje is felmelegedjen.

Közben egy fazékban vizet forralok, melybe 2 ek olajat teszek. A víz ízesíthető Vegetával, (én házilag készítem) illetve más fűszerekkel, mert a sikér önmagában véve ízetlen.

Mikor a víz forr, beleteszem a sikérmasszát és felsegítem az aljáról, ha leragadni készül. Takaréklángon, fedő alatt mintegy 30 percig főzöm. Vigyázni kell, nehogy kifusson a lé!

A főzés során, egy idő elteltével megfordítom a masszát (ami elterül a tetején) két fakanál vagy más nyeles konyhai eszköz segítségével.

A főzés végén kiveszem, lecsepegtetem, majd szétterítem.

Innentől felhasználható közvetlen módon, rántott szejtán, szejtánpörkölt stb. alapanyagául, vagy pedig kihűlés után –lehetőleg a majdani felhasználás céljának megfelelő darabokra vágva- lefagyasztható.

Én erre a célra kis műanyag tálcákat használok és lefóliázom.Így nem kell mindig frissen készítenem.

Az így kapott szejtán (búzahús) mindenképpen megéri a fáradozást, mert lényegesen olcsóbb a boltban kaphatónál és nagyon sokféle, finom étel készíthető belőle.
Íze semleges, állaga a húsevőket is megtéveszti.

A szejtán a boltokban kapható:
1. készen (zacskós csomagolásban, hűtőpultban) illetve
2. por alakú változatban, amit csak vízzel kell elkeverni, majd kifőzni.

Szejtánból készült finomságok:

Rántott szejtán

Szejtánfalatkák

Rozmaringos töltött szejtántekercs

A szejtánkészítésről elhangzott riport a Civil Rádióban: itt

5 Hozzászólás



Szóljon hozzá



  1. Patrícia szerint:

    Nekem nem sikerült, érdekes túlfőtt galuskához hasonlító massza lett belőle. Nem tudom hol rontottam el? talán hogy nem teljes kiőrlésű hanem tönköly fehér lisztet használtam? Mindegy, még próbálkozom, mert nagyon kiadós lenne.Köszönöm a leírást: :)

  2. admin szerint:

    Szia! Az nem baj, ha fehérből csináltad. Hogy ne legyen dagi formájú, én kifőzés után tálcán/tányéron kanál hátuljával kicsit le szoktam lapítani míg meleg. Utána mit készítettél belőle?

  3. Patrícia szerint:

    Kicsit ízesítettem,és pogácsaformában lefagyasztottam. Jó lesz rántva, feltétnek.

    http://patriciakonyhaja.blogspot.com/2011/06/szejtankeszites.html

    Ennek ilyen lágy,apró göröngyös masszának kell lennie?

  4. Patrícia szerint:

    Ránézésre hasonlított a képen a tálban levő kész szejtánra.

    Köszönöm, hogy válaszoltál. :)

  5. admin szerint:

    Mikor kimostad, akkor egységes volt az egész massza? Olyan egységes ruganyos állagúnak kell lennie és a víz, amiben mosod már ne legyen tejszínű.
    De ügyesen megoldottad a felhasználását. Én még volt, hogy ledaráltam és golyókat készítettem belőle. Íme:
    http://www.lettudatos.com/szejtanfalatkak.html









*= required field

*