rss

Szellem

Alkategóriák

Fénnyel érkezők

vasárnap, november 26th, 2017

A naptári év utolsó hónapját a fény jelenléte szövi át. Nem a természetes Napé, hanem a magunk csiholta fényé. A lángoké, a gyertyáké, vagy jelen korunkban leginkább a mesterséges fényeké: az égősoroké, vagy a cikázó neoné.

Várakozunk… A keresztény kultúrkörben 4 hetes Advent előzi meg Jézus születését, a Karácsonyt.

A latin adventus szó jelentése: eljövetel, megérkezés.

A Megváltó születése, a Fény eljövetelét is szimbolizálja, azét, aki az emberek szívébe reményt ültetni jött el.

Az adventi koszorún lévő 4 gyertya a következőket szimbolizálja:

igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség.

Az adventi időszak minden egyes vasárnapján egy-egy  gyertyát gyújtunk meg, s ezzel egyidőben talán elgondolkodunk jelentésükről is.

Ebben a négy hétben fordítsunk fokozottabb figyelmet a következő, bennünk rejlő tulajdonságok megerősítésére, azokra, amiket ebben a „sötét” időszakban hajlamosak lennénk háttérbe szorítani.

A gyertyák szimbolizálta négy tulajdonság a következő:

Az igazságosság hetében kezdjük azzal, hogy elsőként saját magunkkal próbálunk meg őszinték lenni.  Ahhoz ugyanis, hogy az igazságosság tulajdonságával rendelkezhessünk, érzéseinknek, gondolatainknak összhangban kell lenniük cselekedeteinkkel.

Mit ér különben az igazságosság hirdetése, ha mi magunk ettől eltérően cselekszünk? Ha sikerül ezt kifejlesztenünk, tisztábban fogunk látni.

A második héten a mértékletességet próbáljuk meg gyakorolni. Életünk egyik területén sem jó a túlzás.

Harmadik feladat a bátorság fejlesztése:

A sötét időszakban ennek különösen fontos szerepe van. Ne csak a külvilág sötétjében való botorkálásra értelmezzük ezt, hanem vonatkoztassuk a sötét, lehúzó gondolatokra is. Igyekezzünk legyőzni önmagunk félelmeit, felvállalni hitünket, eszméinket, lépjük meg a halogatott döntéseket, mindazt, amitől  a félelem miatti gúzsba kötöttség visszatart.

Az utolsó hét a bölcsesség jegyében telik. Tudást szerezhetünk ugyan könyvekből, mesterektől, de a megszerzett ismereteket bölcsességgé nekünk magunknak kell átalakítani. Máskülönben csak papagáj módjára mások bölcsességét szajkózzuk, ami mögött nincs igazi meggyőződés, átélés.

A keleti kultúrában, a keresztény Karácsonyhoz hasonlatos ünnep a: Dipavali.

Ezen a napon sok-sok lámpást, gyertyát gyújtanak a templomokban és az emberek otthonában is. Még a legszegényebb kunyhók ablakában is ott világít egy kis mécs ilyenkor.

A fény a szerencsét hivatott bevonzani, hogy a következő év „világosabb” legyen. Az ünnepet megelőző időszakban még kiemeltebb szerephez jutnak a lelki gyakorlatok (mantrázás, meditáció, írások tanulmányozása). Azt mondják ugyanis a bölcsek, hogy ahol jelen van a tudás, ott nem lehet sötétség.

Dipavali tehát a tudás ünnepe is.

A puszta tudásvágy viszont csak egyfajta önzés, az egoizmus kielégítése. A legfőbb cél a transzcendentális szeretet. Ez pedig nem szűkül le vallások szabta keretek közé, hanem visszavezethető egy közös ősforrásra.

Ennek üzenetét önti szavakba Eidlitz, az igazságot kutató európai, egy Karácsony éjjelén, messze hazájától:

„Úgy éreztem ezen az éjszakán, mintha egész életemben egy mélységes kút kikövezett fenekén éltem volna, s vágyakozva kukucskáltam volna fel oda, ahol az ég egy piciny darabját láttam, s az általam hőn szeretett csillagot; Krisztust. Ám most elkezdtem kimászni a kútból. Egyre közelebbről és egyre nagyobb szeretettel fénylett a hőn szeretett Üdvözítő, de nem volt egyedül. Körös-körül számtalan csodálatos csillag ragyogott még, más, testvéri üdvözítők. Isten végtelen szeretetének egész csillagos égboltja borult fölém.

Isten üdvözítői, akik egymás után szálltak alá a földre, nagyon különböztek egymástól. Más fénnyel és erővel ragyogtak. Néhányan jobban elrejtőztek, mások kevésbé. Ám végső soron mindannyian ugyanannak az Egynek a megnyilvánulásai voltak. Azonos fényből származtak, az ősfényből, azonos isteni ősalakból.” ( Eidlitz: Ismeretlen India)

Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjunk valamit, ismernünk kell annak hiányát is. Az éles kontrasztok kiemelik egymást, a telihold is a legsötétebb égbolton tűnik ki leginkább a maga teljességével. A két véglet vonzása eredményezi, hogy az egyik felfokozott jelenléte szinte követeli a másik megjelenését is.

Ha ezt a képet interpretáljuk az emberi életre, látván a nagy sötéséget, a magunk vagy mások nehéz anyagi, családi helyzetét, vagy akár a világban eluralkodott gazdasági, szociális válságot, reménykedhetünk, hogy talán épp ez a fenekestül felfordult világ, ez a nagy-nagy sötétség lesz kedvező arra, hogy üstökösként megjelenjen a változás.

Talán éppen akkor, amikor a legrosszabbnak érezzük a helyzetünket, akkor fog valami hirtelen megváltozni itt a világban, s születik valami jó.

5 hozzászólás

Átváltozások

szombat, október 21st, 2017

Az ágak egyszeriben szellőssé, kopárrá váltak, pőreség vesz erőt a tájon. Megfogyatkozott tollas barátaink köre is. Az itt maradók: cinkék, verebek, varjak-, portyáznak a földből kikandikáló eleségre, vagy a fákon foghíjasan ottfeledett dérlepte gyümölcsöket, fennakadt diót kapják el a csőrükkel.

A sünök is elfoglalták fészküket, ilyenkor már érdemes békén hagyni a gyanúsan buckásodó avarcsomókat.

A csípősen józanító reggeleken sietősen igyekszünk lefejteni magunkról a ránk gabalyodó, levegőben úszó ezüstös szálakat.

Ökörnyál vagy pókvitorla? Nekem ez utóbbi kedvesebben hangzik, s ha lenne időm, kiböjtölném, hogy meglássam a rajta közlekedő utast is, hiszen ezért készülnek ezen rejtélyes fonalak.

De asszociálnak valami másra is… bizonyos tanok szerint az ember testi és szellemi részét földi élete során ezüstszál vagy ezüstfonál tartja egyben.

Az évkör ezen időszakában pedig a lét, a létezés utáni állapot és a kettő közötti kapcsolat boncolgatása jóval kiemeltebb szerepet kap, mint máskor. Az Enyészet havának ünnepei (pl. a Halottak napja) ezt a felfoghatatlant igyekeznek kicsit kézzelfoghatóbbá tenni.

Legalább ezen a napon kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy: van halál. Talán nincs is olyan ember, akinek ne lenne olyan hozzátartozója, aki már eltávozott az élők sorából, ezért belső indíttatásból vagy csak kötelességszerűen, de kizarándokol a temetőbe. Legalább ezen a napon.

Mécsesek lobbannak, zizeg a koszorút tartó zsineg. Mintha feltámadó lelkiismeretünknek adóznánk ezzel, s leróni igyekeznénk azt, amit akkor nem tudtunk, vagy valamiféle elrendezést szeretnék tenni, így utólag.

A házakból is gyakrabban szüremlik ki a magunk gyújtotta fény: gyertyák karcsú lángja hajladozik, mécsesek kényelmesen elterülő lángja bólogat.

Talán így szeretnénk pótolni a kívül egyre fogyatkozó világosságot.

Ablakpárkányra sorakoztatott bogárszerű lángok: mintha hazavárnánk valakit…, vagy magunkhoz vonzani igyekeznénk a szerencsét, a boldogságot?

A fény a győzelem jele is, a kívül vagy belül lakozó rossz feletti győzelemé. A negatív erőn győzedelmeskedő hőst pedig fényárral illik köszönteni.

A mai kor reflektorfénye ennek a ragyogó fénynyalábnak egy megcsúfolt utánzata.

Ha fény van a közelünkben, akkor látunk, de egyben mi is láthatóvá válunk. Ezt a láthatóvá válást, viszont tudni kell viselni is.

Velünk együtt azok is látnak, akik a közelünkbe jönnek, mert részesei lesznek a fénynek, bárki gyújtotta is.

Ha viszont nincs fény, a szem egy idő után alkalmazkodik, s megszokja a sötétet. Lassan már nem is tűnik olyan zavarónak. Elfogadjuk a helyzetet.

Később meg már egyenesen igyekezni fogunk másokat is meggyőzni arról, hogy valójában ez a természetes: azaz hogy a tárgyaknak tompán ellengő körvonala van, hogy csak nagyjából tudjuk behatárolni a dolgokat és nincs is igazi jelentősége annak, hogy jól lássunk.

Mert a sötét eltakarja a precíz kontúrokat, s nem teszi piedesztálra a fogyatékot sem. Egyfajta felmentést ad a hibákért, hiszen nem mi tehetünk arról, hogy rosszak a látási viszonyok.

Megszabadulunk a felelősségtől is: semminek nem mi vagyunk az okai. Fény és homály – valóság és illúzió...

Hideg fuvallat borzongat meg, magamra terítem a kabátomat. A mozdulattól lecsúszik a karkötőm. Egymás mellett sorakoznak a felfűzött gyöngyszemek: mélybordó, óarany, szürke, éjkék…

Születés, élet, hanyatlás, halál… és kezdődik újra: mélybordó….

4 hozzászólás

Szent helyek, zarándoklatok

szerda, április 26th, 2017

Szent helyek, energiapontok

Napjainkban megnőtt a népszerűsége a szent helyek látogatásának.

Vannak, akik vallási indíttatásból keresik fel ezeket, hogy megváltást, lelki menedéket kapjanak ott. Mások azért, hogy részesüljenek azok szépségéből és feltöltődjenek az ottani energiákból.

A Földnek nem minden pontja pozitív kisugárzású. Egyes helyeken fáradtak, rosszkedvűek, szétszórtak leszünk. Máshol pedig jól érezzük magunkat, feltöltődünk, sőt testi-lelki problémáinktól is megszabadulhatunk.

Nem mindegy tehát, hogy hol töltünk el huzamosabb időt.

Az élővilág is segít felismerni ezeket a jó kisugárzású természeti helyeket. Ott, ahol a növények jól érzik magukat, virulnak, egészségesek, ott az ember számára is jó hatású energia található.

Az állatok viselkedését is érdemes megfigyelni, ahova madarak fészkelnek, fiókákat költenek, vagy előszeretettel tartózkodnak az állatok, szebbek, különlegesebbek, az a hely az ember számára is egészséget közvetít.

A Földnek az ilyen jó kisugárzású, úgynevezett energiapontjaira ősidők óta gyógyító, vagy spirituális jelentőségű központokat építettek. Ezekre a kegyhelyekre, templomokba testileg-lelkileg gyógyulni is jártak az emberek, hiszen ezek az energiavonalak hatással vannak az élő szervezetre.

 Zarándoklatok lelki, szellemi hatásai

Tavasztól kezdve sokan indulnak útnak és zarándokolnak el ilyen szent helyekre. Hazánkban is található több ilyen zarándokhely, nem feltétlenül kell ezért külföldre indulni.

Keresztény zarándokhelyek vannak a Mátrában, a Pilisben, hindu templom található Nandafalván, vagy a Krisna-völgyben, illetve több buddhista sztupa is épült hazánkban (Zalaszántó, Tar).

Ezek az utak, zarándoklatok nemcsak fizikailag hatnak szervezetünkre, hanem a többórás gyaloglás során más változásokat is tapasztalhatunk.

Megoldást találhatunk például problémáinkra, más hozzáállással viszonyulunk a minket körülvevő világra, feltöltődünk. Tehát maga az út is jó hatással van ránk.

Aki viszont nem bír vagy tud gyalogolni, az az adott zarándokhelyen töltsön el hosszabb időt, lehetőleg elmélyülésben, csendben.

Lehetőségünk nyílik arra, hogy elmélyítsük hitünket, vagy egy transzcendentális létezőben, Istenben, vagy amiben hiszünk, pl. egy célban, amit szeretnénk megvalósítani.

Próbáljuk meg elengedni azokat a dolgokat, amik zavarnak, feszítenek. Érdemes felülvizsgálni érzelmi életünket, kapcsolatainkat. Melyek azok a dolgok, amik rombolnak, melyek építenek? Mit vigyünk tovább, és mit kell elengednünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan haladjunk tovább életünkben?

 A képen: a Csitári forrásnál épült kápolna

Története:
“Gyönyörű környezetben áll a Csitári kápolna. A legenda szerint a kápolna melletti forrás csodatévő vizétől már sokan meggyógyultak. A csitári búcsújáróhely történetét kutatók ráakadtak egy 1859-es feljegyzésre, melyben a község akkori plébánosa közölte a hírt, miszerint a Tsitárban, a malom közelében lévő forrásnál a Boldogságos Szűz Mária többször is megjelent, és csodálatos gyógyulások történtek. Hont községben 27 ilyen esetre emlékeznek. Jelenleg népszerű búcsújáróhely, messzi földről zarándokolnak ide a hívők.”

 

0 Hozzászólás

Belső ébredés

péntek, szeptember 2nd, 2016

Egy láthatatlan kéz intésére a nagy festő lassan megkezdi munkáját. Először szinte észrevétlenül lassul le a növekedés, a növények már inkább a föld alatt gyűjtik erejüket.

A leveleken megjelenő színes szegély, mintázat után az egész levél színt vált, s őszi sétákon már pajkosan keringve hullanak köröttünk a bordó, lila, sárga és barna levelek. Földet érve lábunk alá simulnak és belekerülnek a körforgásba.
A változások nagy része is így, szinte észrevétlenül zajlik bennünk.

Szépen kiszínesedik, érlelődik, nem is mindig érezzük tudatosan, s egyszer aztán meglepve fogadjuk mások csodálkozását:
-Hogy megváltoztál! Hova lett a régi éned?

A változás nyilván akkor jó, ha életminőség javulással jár együtt, s nem egy beszűkült gondolkodásmódot, megnyomorított személyiséget, hanem kiteljesedést eredményez.

Nemcsak az év első hónapja, hanem egy új évszak kezdete, vagy egy új holdciklus is kedvező valamiféle elhatározáshoz.

Ősszel, mikor a természet lépésről-lépésre befelé fordul, alkalmas időszak lehet lelki életünk fejlesztésére.

Ha elhatározzuk, hogy mostantól kezdve naponta rendszeresen olvassuk a Szentírást vagy valamilyen lélekemelő írást, illetve meditálunk, mantrázunk vagy imádkozunk, s mindezt közel azonos napszakban tesszük, akkor egy idő után ez szokássá válik és változást eredményez. Bennünk.

Más összefüggésben fogjuk látni a dolgokat, nem a véletlenszerű egymásutániságot, a cél nélküliséget látjuk a világban, hanem egy tervezett és ok-okozattal ellátott események sorozatát.A mindennapok rutinját is tartalom tölti meg, más fényben látjuk napi cselekedeteinket, az esetleges kellemetlen helyzeteket, az emberekkel való konfliktusainkat.

Talán sokan nem hiszik vagy elhamarkodottan ítélik meg addig, míg maguk meg nem tapasztalják, hogy a szentírások nem csupán a vallások elavult, poros manifesztációi, hanem a jelen világban is érvényes tartalommal, üzenettel bíró tanítások.

Ugyanazok a problémák jöttek elő régen is, a régi korok embereinél, egy korábbi köntösbe bújtan, mint ma. Hasonló belső és külső konfliktusokat éltek meg régen és élünk meg ma, csak más formában, más eszközökkel.

Ha belelapozunk a Bhágavad-gítába és elolvassuk valamelyik versét, megdöbbenünk, hogy mennyire érvényes ez mi magunkra, az adott helyzetünkre, a környezetünkre és általában a világra.

Önmagukban és egymás után sorba véve is időszerű tanulságokat fogalmaznak meg. Az utóbbi módszerrel, vagyis egymás után olvasva, egy tágabb értelmezési közegbe kerülnek az egyes versszakok.

Azt mondják a hajnali, vagy a kora reggeli órák különlegesek, mert ilyenkor fogékony igazán az elme a szellemi tanítások befogadásra, ezért nem mindegy, hogy milyen inger éri ekkor.

Érdemes egy kicsivel korábbra tenni ébredésünk időpontját, s egy röpke időt a lelki életünkre szánni.

A nap indításakor olvasott üzenet az egész napra érvényes lehet, egyfajta védőpajzsként szolgál.
Más megvilágításba kerülnek a napi teendők, a bosszúságok, a súrlódások.

Jobban különbséget tudunk tenni a fontos és a nem fontos között, a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan között. Az előbbi megvalósulásáért erősítheti tettvágyunkat, az utóbbit pedig segít elfogadni.

Fontos, hogy a reggeli meditációt, lelki órát ne eggyel több feladatként vagy egy idő után terhes koloncként éljük meg, hanem töltekezésnek, épülésünket szolgáló tevékenységnek.

Olyan valaminek, ami nem elveszi az időnket, hanem éppen hogy felszabadítja, mert derűvel és könnyedséggel tölt el, s könnyebben felül tudunk emelkedni a felesleges, időt rabló tépelődéseken is.

A környezetünk nem fog változni, a körülmények sem mindig, de mi magunk változhatunk. Ugyanott vagyunk, de már nem ugyanúgy. A helyzet ugyanaz, csak én vagyok más.

1 Hozzászólás

Áhítat

péntek, július 29th, 2016

A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek.

Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk.

Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha enyhítő feledéssel orvosolni kívánná a rossz emlékeket.

Érzem, hogy a ruhám szoros hálóként körém tekeredve fullasztóan melegít. Lassú léptekkel haladok a kis ösvényen, a bokrok két oldalról terelnek. Ha nem tudnám merre tovább, akkor is a helyes irányba vezetnének.

A templom a fák tövébe rejtezkedik, tetejét messzire hirdeti a csakra.

Ahogy belépek, szinte mellbevág a falak hűvöse. Magától értetődően ajánlom hódolatom a láthatóvá tett láthatatlannak, kinek nevét hol gondolatban, hol hangosan milliószor suttogtam vagy vibráltam már.

A napfény megcsillan a fuvolán, elönt a kékesfekete ragyogás bűvölete.
A padló hűvöse megborzongat, végigkúszik a hátamon, a ruhám most már puha öleléssel simul körém.
Nincs itt senki és mégis élettel teli minden.

Lélegzetem visszafojtva várom, mintha mozdulna valami, s szólna hozzám, valamiféle felelet gyanánt, ezerszer elrebegett kéréseimre.

Nincs értelme kérni vagy várni a csodát, mert a csoda nem jő hívásra, s főleg nem követelődzésre. Akkor sem ha százszor sírva és könyörögve, porba hullva, fenyegetőzve, már-már reményt vesztve esdeklünk. Felsoroljuk, s kiterítjük vágyainkat, mikről azt hisszük, hogy teljesülvén, majd minden megváltozik. Mások leszünk, s egyfajta megváltást nyerünk. Elkerülnek a nehézségek, feloldozást nyerünk sorsunk nehéznek hitt pillanatai alól.

Anyagi fellendülést, barátságot, szerelmet, gyermekáldást, munkahelyet, apró-cseprő örömöket…. erre várunk.

A kérésekre rendíthetetlen mosoly a válasz, mintha azt mondaná: így nem. Ilyen könnyen nem kapod meg, nincs varázsütés, mert nem spórolhatod meg az utat. Hiszen jellemfejlődés szempontjából az út lényegesebb, mint a megvalósult csoda.

Azaz nagyobb dolog eljutni a csodáig, mintsem megélni azt a maga teljességében. Miközben küszködünk, küzdünk, éljük a mindennapok hol egyhangú, monoton rutinját vagy éppen stresszel teli zavarodottságát, vágyunk arra, hogy történjen valami, amitől jobbnak érezzük helyzetünket, önmagunkat, s egycsapásra megszabadulunk mindettől….

A küzdés közben viszont tanulunk, megtanuljuk a várakozást, az alázatot, vagyis tisztulunk.

A csoda egyébként sem jelez csengetve, hogy: itt vagyok, hanem csendesen belopódzik és majd magától adódó természetességgel simul bele életünkbe.

De onnantól számunkra már nem is számít csodának, hiszen ott van, a miénk, természetes, hogy van és nem hiányzik. Már nem is csoda, mert hétköznapivá egyszerűsödött.

Pedig kevéssel előtte a fél életünket adtuk volna érte… aztán lassan elengedtük a hozzá való ragaszkodást. Nem köt többé hozzá görcsösség, megszerzésének szinte mániává fajult hajszolása, hogy elérjük, hogy a miénk legyen.
Ha már nem tölt be a birtoklás iránti vágy, hanem könnyű és szabad a bensőnk, akkor nyílik meg egy út, s ekkor lép be a csoda az életünkbe.

Jó tanácsként hallottam már mondani: ha nagyon akarsz valamit, akkor engedd el, hogy egészen a tiéd lehessen.
A füstölő lassú gomolygása mögött mosolyt látok elsuhanni, mintegy megerősítés gyanánt. Ez hát a válasz. Nincs értelme a csodákat várni, a csodák itt élnek közöttünk…

3 hozzászólás

Vándorok

szombat, július 2nd, 2016

Az erdei tisztás közepén egy kis tó állt, körbe fákkal sűrűn benőtt területtel körbevéve. A napfény vakítóan szóródott vissza a víz tükréről, s szinte perzselő forróságot adott. A fák alja viszont hűvös volt, csak enyhén szüremlett át a lombokon a fény.

A távolból két alak közeledett és a fák aljában telepedett le. A fiatalabbon jól látszott a korához illő hév, nyugtalanság, a hirtelen mozdulatok, élénk tekintettel szinte csüngött az idősebb szavain, aki higgadtan és nyugodtan az illúzióról beszélt.

…Mindaz, amit felsoroltál, az anyagi világhoz kötődik, ezek csak itt fontosak.

Önmagában véve ugyan nem rossz dolog jól élni vagy sok pénzt keresni, de ez újabb és újabb vágyakat szül. Ha gondolataid nagy részét ez köti le, akkor egyre inkább eltolódik a figyelmed másról.

Az örökös sóvárgás és vágy nyugtalanná és türelmetlenné tesz, s a szenvedélyt erősíti benned.

Gondolj bele, ha megszerzel egy házat és szépen berendezed, akkor folyton attól fogsz rettegni, hogy miből fogod fenntartani vagy hogy kirabolják.

Ez leköti az erőidet, mert igyekszel még több pénzt keresni, hogy tartsd a színvonalat illetve folyton aggódni fogsz a betörőktől és mindenféle biztonsági berendezéseket vásárolsz.

Időd is kevesebb lesz másra, hiszen a házban ezernyi tennivaló és elfoglaltság adódik majd…

-Mi hát a helyes életvitel?

Gondold végig, hogy mik a legszükségesebbek számodra. Mik azok, amik segítik szellemi fejlődésedet.  Testi szinten is csak azokat tartsd meg, ami nélkülözhetetlen.

Amit mellőzni tudsz, azt távolítsd el, hiszen csak felesleges koloncként nehezedne rád.

-Hogyan érhetem el a nyugalmat, hogy ne űzzön a vágy?

Ha megfigyeled a tó tükrét, akkor láthatod, hogy felszíne csak igen ritkán tükörsima. Mindig fodrozódik rajta egy-egy enyhe hullám. Az elme is ehhez hasonlatos, szinte sosem háborítatlan. Mindig éri valamilyen külső vagy belső hatás, ami akadályozza abban, hogy nyugodt legyen, s a lényegre fókuszáljon.

Igyekezz ezért több oldalról lefoglalni az elmédet: fordítsd figyelmedet Istenre, dicsőítsd hangosan Őt és tégy jót másokkal.

Viszont óvakodj attól, hogy viszonzást vagy köszönetet várj jócselekedeteidért. Különben ugyanoda kerülsz vissza, a vágyak csapdájába, az elismerés utáni vágy gyötrelmébe.

-Honnan tudom, hogy mely dolgok visznek előbbre?

Az illúzió biztosan nem….habár az illúziót nem fogod tudni teljesen kiiktatni.

Sok olyan dolgot képzelünk valóságosnak, ami nem létezik vagy nem az, aminek hisszük.

A napfény visszatükröződik a víz felszínén, olyan mintha arany gömbök lennének ott, pedig nem más ez, mint a fények játéka, puszta illúzió.

A napfény önmagában jó, nélküle nem lenne élet, viszont a túl sok fény és forróság pusztítani képes. Itt a fák tövében látjuk és érezzük is a fényt, de nem tesszük ki magunkat teljes hevének. Meg kell találni a helyes arányt…

-Igen, de hogyan?

Tudatos létezéssel. Folytonosan ügyelve arra, hogy ne jusson dominanciára egyik szélsőség sem. Éld annak tudatában napjaidat, hogy itt a földön semmi sem örök, minden átmeneti, de mégis élj derűsen és tedd a kötelességedet. Vezéreljen folytonos önvizsgálat, s ne hagyj fel a kételkedéssel sem. Ugyanakkor légy képes felismerni, ha valódi választ kaptál kérdéseidre.

S hogy mi a te egyéni kötelességed, hogy miben tudsz mások számára hasznosan cselekedni és így teljes értékű életet élni…. azt már neked magadnak kell felfedezned.

-Tudni fogom-e, ha célba értem?

Ha úgy érzed, hogy célba értél, akkor biztosan nem vagy ott. A cél az út végén van. Fejlődés szempontjából nem is igazán a cél a lényeg, hanem maga az út. Az út az, ami formál, alakít, töri meg a büszkeséged és oszlatja szét az illúzióidat. Ugyanakkor átmeneti örömöket is kínál, melyek elhomályosítják az elmét, elvonják figyelmét a lényeges dolgoktól. Ha nem kápráztatnak el ezek az út mentén hamis drágakövekként heverő felszínes örömök, hanem megmarad benned a szomjúság a tökéletesség és az örök létezés elérése iránt, akkor jó úton jársz.

4 hozzászólás

Megújulás, újjászületés a vallásokban

vasárnap, február 14th, 2016

Tavasszal nemcsak a természet születik újjá, hanem mi emberek is megélünk valamiféle újjászületést, megújulást. Zúgó folyamként indul be egyfajta áramlás, keringés, az eddig felgyülemlett energiák utat törnek maguknak, s átrobbantják azt, ami korlátként útjukban áll. Minden pezseg, alakul, fejlődik…

A tavaszi napéjegyenlőség egyensúlyi állapota, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, majd a napéjegyenlőséget követő első holdtölte szinte minden vallásban fontos jelentéssel bír.

A keltáknál a fák ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség napján van, innentől számítják a valódi tavaszt.
A Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik. Elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.

A héber időszámítás a Hold járásához igazította a naptárát. Az Egyiptomból való kivonulás ünnepe a Pészach, Niszan hónap 15–22-ig terjedő időszak.
A szolgasorból való szabadulásra emlékezés hét napig tartó ünnepét a kovásztalan kenyér ünnepének is hívják. Az Egyiptomból eljött, pusztában bolyongó nép viszontagságait, nélkülözését hivatott felidézni a kovász nélkül készülő kenyér.

A keresztény vallás Húsvétjának dátumát, vagyis Jézus kereszthalálának és Feltámadásának napját a tavaszi holdtöltéhez viszonyítva számítják ki, ezért minden évben más napra esik.

Az ünnepet megelőző nagyböjt negyven napja lemondásra tanít. Valódi értelmezésében ez nem csupán egy külsőség, amit azért tart be valaki, mert így szokás, hanem mert a lemondással párhuzamosan, másfajta táplálék felvételére helyezi a hangsúlyt, olyan táplálékra, amely nem a testet, hanem a lelket és a szellemet gazdagítja.

A lemondás és az önvizsgálat több síkon is tisztít. Mondhatnánk ez egy komplex böjt, mely egyfajta újjászületést enged itt a jelenlegi helyzetünkben. Persze átvitt értelemben, hiszen egy valódi újjászületéshez és feltámadáshoz, előbb át kell menni a halál mezsgyéjén.

Jézus tisztasága és a mérhetetlen szenvedés között, amit átélt, szinte kiált az ellentét. Két szélsőség találkozása, mely elsőre és talán sokadszorra is felfoghatatlan.

Jézus halála és feltámadása a keresztény ember számára a bűnöktől való megváltást jelenti.

A hindu vallásban szintén jeles szerepe van a tavaszi vagy tavasz környéki holdtöltének, hiszen bő 500 évvel ezelőtt egy februári teliholdas éjszakán egy kis bambuszkunyhóban született meg az aranyló bőrű avatár, Caitanya Maháprabhu. Ő volt Krisna legutóbbi megtestesülése, aki az embereket örömteli táncra és Isten neveinek zengésére tanította.

A bengáli Navadvíp városka szülöttének életét a határtalan istenszeretet hatotta át. Ez a hömpölygően túláradó érzelem külsőségekben is megmutatkozott. Égnek emelt karok, örömteli tánc és zengő énekszó kísérte jelenlétét.

Költői leírások tanúskodnak arról, hogy Maháprabhu minden növényben, s minden fűszálban Krisna isteni kedvteléseit látta visszaköszönni.

Az állatokat, madarakat barátjaiként üdvözölte, s hol könnyekkel, hol nevetéssel áldotta a Legfelsőbb neveit és dicsőségét.

Különös megjelenése és tettei után nem meglepő, hogy távozása is rendhagyó volt. Egy templomi szertartás közepette nyomtalanul tűnt el.

…Ünnepélyes körmenet, lágyan csilingelő csengettyűszó, susogó lombok, vörös-tengeri dal.
Egymással párhuzamosan futó stációk az égi-földi ösvényen: születés, szabadulás, halál, feltámadás

0 Hozzászólás

Szunnyadó energiák

péntek, szeptember 26th, 2014

Ahogy haladunk befelé az év sötétebb felébe, egyre fogy a világosság, s reggelente élessé karcosul a levegő.

Ha körülnézünk, összhatását látjuk színnek, íznek, illatnak. A meleg színskála kavalkádja erőteljes árnyalataival lengi körbe a tájat: a zöld már csak gyéren lelhető fel, helyette ott a lila, vörös, sárga, barna…

A piac is más arculatot ölt, mint tavasszal. A kosarakban nem a tavasz zsenge fiataljai ücsörögnek már, hanem a nyarat megélt kincsek sorjáznak. Hol van már az eper savanykás frissessége és az újhagyma pimaszos harsogó zöldje? A sárga hasas körtében és liláskék szilvában cukorrá édesült a nyár az összes emlékével együtt. Érettség és valamiféle rejtett tudás birtokosai ők.

A virágok kókadoznak, elszáradt csonkokká merevednek, morzsolható szárak terítik be a kertet. Maga a virág már nincs ott, csupán a hajdanvolt szépség maradványa.

De a lényeg nem is azonos ezzel, a kóró csak amolyan járulék,  hiszen a leendő és potenciális virág már lenn lapul a földben, mag vagy gumó formájában és várja a tavaszi kikeletet.

A hagymák ott mélyen, lábunk alatt, a nyár erejével és energiájával teleszívva magukat érlelnek valamit.

De az újra kibontakozásig még jön az alvó időszak, jótékony paplan nehezedik majd rájuk, s átalusszák a zord időt.

Hasonlóan az emberek is, ilyenkor egyre inkább visszahúzódnak, befelé fordulnak, lelassulnak a mozdulatok, s látszólag nem történik velük semmi. Kívül tényleg nem sok minden zajlik, de belül a gondolatok nem állnak meg.

Ilyenkor rendeződnek, rendszereződnek igazán az ismeretek. Nincs annyi inger, ami elvonná a figyelmet ettől a belső munkától. Az elmúlt időszak felszívott tudásából, ismerethalmazából, élménytengeréből, mint rostán a mag, kihullik a lényegtelen. A fontos, építő jellegű dolgok pedig bekerülnek a maguk rekeszébe, s kikristályosodik belőlük a tanulság, az érzések pedig maradandó emlékké lényegülnek.

A nap utolsó erőfeszítéseit teszi, egyre erőtlenebb sugaraival simogatja a vidáman szüretelőket.

A felfutó lugas alatti kerti padon fürösztöm arcom a langymeleg fényben. Marasztal a pillanat, a ritkuló lomb titkokat sejtetve rezdül meg fejem felett.

A meggyfa bíborlevelei szinte tüntetnek erőteljes színűkkel, tekintetem hosszasan elidőz vonzó látványukon. Mélybordó színük energiát és egészséget sugall, a leköszönő nyár dacára ők az életet képviselik.

Lábam alá diószemek gömbölyödnek, a vén diófa ajándékai… Félig levetett zöld ruhájuk széle barnán pöndörödik. Roppanva törnek a csonthéjak, s bukkannak fel sorra az aranyló gerezdek.

Az erős fa kérges törzsét végigsimítva, eszembe jut egy tanítás:

“…A dolgok ideiglenes megjelenése és elmúlása, olyan mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Minden, ami megjelent és létezik, egyszer eltűnik, elmúlik majd.

Az embernek meg kell tanulnia eltűrni ezeket, anélkül, hogy zavarnák őt. Annak tudatában kell szemlélni a dolgokat, hogy semmi sem örök: az öröm sem és a fájdalom sem…”

Merengésemből lágy érintés ébreszt fel. Egy reccsenősre száradt barna diólevél nekirugaszkodik, majd vállamat súrolva lassú keringéssel, megfontoltan földet ér. Eddig észre sem vettem, olyan jelentéktelen. Nem kiabál harsogó színekkel, sem élénk formájával, csak csendesen van. Ha nem jelzett volna, talán fel sem figyeltem volna rá.

A szél végigtáncol az ágak között, a földön elterülő levelek táncra perdülnek. Kesernyés illat csapódik orromba, a hűvös fuvallat indulásra késztet.

Ahogy lépdelek az úton, lábam alatt roppanva törik az avar: nyár és tél; kezdet és elmúlásboldogságboldogtalanság

4 hozzászólás

Spirituális tértisztítás

szerda, május 15th, 2013

Bizonyos időközönként érdemes ún. tértisztítást végezni, vagyis lakóhelyünket energetikailag is megtisztítani.

Ha új lakásba költözünk, akkor az előttünk ott lakók energiáit semlegesíti, feloldja az ott történt rossz kimenetelű eseményeket, történéseket.

De ha már régóta ott lakunk, akkor is érdemes időnként tértisztítást végezni, hiszen a velünk történt rosszként megélt események, például haláleset, veszekedések, viták energiái lenyomatként megmaradnak a térben.

incenseErre léteznek nagyon egyszerű módszerek, az első a sóval történő tisztítás:

Tengeri só szükséges hozzá, melyet a lakás padlóján szétszórunk. Több órán keresztül így hagyjuk, 12-24 órán keresztül, majd felseperjük és kidobjuk, vagyis eltávolítjuk a lakáson kívülre.

Másik módszer a füstölő alkalmazása. Ennél lényeges, hogy természetes alapanyagból készüljön, ne szintetikus összetételű legyen. Legjobb a kézzel sodort, eredeti füstölő.

Harmadik javaslat: gyertya égetése. A lángnak, tűznek ugyanis tisztító hatása van.

Negyedik: a lakás vízzel való meghintése. Ez a víz valamilyen szertartás során legyen előzetesen felajánlva, lehet keresztényeknél használatos szenteltvíz, vagy a hindu, buddhista puja (szertartás) során felajánlott víz.

0 Hozzászólás

Van választásod! II.

csütörtök, szeptember 29th, 2011

Ha a keleti ember gondolkodásmódjából indulunk ki, vagyis hogy a dolgok ok-okozati összefüggésben állnak egymással, és működik a karma (hatás-visszahatás) törvénye, akkor máris egy láncolat tárul elénk.

Hiszen a dolgok nem értelmetlenül megnyilvánuló végzetként keresztezik utunkat és gáncsolnak el, vagy éppen eredményesen segítik előbbre jutásunkat, hanem egy visszavezethető eseménysorozat részeként bukkannak fel életünkben.

Amit tettünk, annak édes vagy keserű gyümölcseit megkapjuk öröm vagy üröm formájában, de a választás szabadsága, lehetősége mégis fennáll.

Nincs mentség, mert attól függetlenül, hogy most miként döntünk, múltbéli tetteink következményeit úgyis meg kell majd tapasztalnunk, nem tudjuk ezeket semmissé tenni, kikerülni vagy a megúszásukra játszani. Azaz a múltért meg kell fizetnünk.

De a jelenben ismét lehetőségünk van döntést hozni arról, hogy milyen körülmények és értékrend szerint kívánjuk élni életünket, és ezzel egyidejűleg arról is, hogy milyen helyzetben fogjuk a múlt jó vagy rossz (vissza)hatásait, -hozadékát vagy hordalékát- fogadni és ebből a tanulságokat levonni.

Ha félünk döntést hozni, mert nyomaszt azok esetleges rossz kimenetele, következménye, súlya, s ezért inkább passzívan hagyjuk, hogy a dolgok helyettünk történjenek, ha sodródunk az árral, ha a legapróbb kockázat elkerülése végett mindentől elzártan élünk, az vajon tényleg a javunkat szolgálja?

Melyik jobb: egyáltalán nem dönteni vagy rosszul dönteni?

Ha minden idegszálunkkal arra ügyelünk, hogy a legapróbb rosszat is elkerüljünk, akkor görcsös igyekezetünk végül pont arra az egy pontra fogja fókuszunkat rögzíteni, amit elkerülni igyekeznénk: a rosszra.

Életünk pedig innentől kezdve csak hibákból és kudarcokból fog állni, elillan a létezés természetes hullámzása, a dolgok jó és rossz oldala és csak az elkerülni kívánt rossz dolgoktól való félelem, valamint az elkövetett rossz miatti lelkiismeretfurdalás lengi be létezésünket.

A leginkább célravezető talán az, ha elfogadjuk, hogy: képességeink és lehetőségeink szerint a jó és nemes dolgok megvalósítására törekedjünk, de ezzel egyidejűleg tudatában maradjunk emberi létünk és jellemünk tökéletlenségeinek, hibáinak is.

Mindezek ismeretében a jelenben és a jövőben tudatos és átgondolt választásokat hozzunk, melyekben benne rejlik ugyan az a kockázat is, hogy esetleg azt később másként látjuk majd jónak, és viselnünk kell a következményeket. Mi viszont mégis élünk a választás lehetőségével.

Hiszen az emberi létforma egyik fontos velejárója az a fajta szabadság, hogy lehetőségünk van: dönteni.

Van választásod! I.

Kineziológiai tanácsadásra bejelentkezés: renata.kalman@lettudatos.com * 06 30 913 65 76

www.kineziologiaszeged.com

2 hozzászólás