Összes

MEZOPOTÁMIA

Az első ismert civilizációt, a termékeny félhold övezetében, két folyó (a Tigris és az Eufrátesz) közé helyezi el a történetírás.

Az ott élő sumér nép csatornarendszer kiépítésével hasznosította a folyók áradását, és termesztett gyümölcsöket, zöldségeket és gabonákat (árpát és tönkölybúzát).

Agyagtáblák

Étkezésükre vonatkozó hasznos információt nyújtanak azok a terrakotta agyagtáblák, melyek ötezer évvel ezelőtti időből is már 100-féle leves és 20-féle sajt létezéséről írnak.

Hammurapi -az óbabilóni birodalom uralkodója- törvénykönyvében nemcsak a jogalkotásra fordít figyelmet, hanem felsorolja az akkor ismert valamennyi növény- és állatfajtát, valamint bemutatja az étkezési szokásokat is.

Kertkultúra

Mezopotámia területén előszeretettel termesztettek tökféléket (uborka, tök), ezek a magas víztartalmú növények könnyen emészthetők.

Az étkezés fontos részét képezték a hagymafélék, melyek több fajtáját is ismerték (vöröshagyma, póréhagyma, medvehagyma).

Gyümölcsök királya: a gránátalma

Gyümölcsök közül az ottani vidéken termett: gránátalma, körte, szilva, sárgabarack, szőlő, füge.

A gránátalma fanyar ízű gyümölcs, vöröses-lila bogyói magas C-vitamin tartalommal rendelkeznek. Antioxidáns anyagaik révén védik a sejteket a pusztulástól, így lassítják a szervezet öregedési folyamatát.

Édesítésre mézet és édes ízű gyökereket alkalmaztak.

A szépséges függőkertek

Ezen a vidéken találjuk a világ legrégebbről ismert és leghíresebb kertészetét is, amit ne dísznövény-arborétumként képzeljünk el, mivel gyümölcsök, zöldségek és gabonák is nőttek ott.

A híres babilóniai függőkerteket (Szemiramisz függőkertje néven is ismerik) II. Nabukodonozor építtette i. e. 600-ban. Ma a világ hét csodája egyikeként emlegetik.

A gáláns uralkodó felesége honvágyát kívánta csillapítani, aki folyton hazája zöld vidékei után sóvárgott. Amüthisz, a méd királylány ugyanis nem bírta megszokni Mezopotámia sík és sivár vidékét szülőföldjének zöldellő és hegyekben gazdag klímája után.

A király ezért egy hegyet építtetett, tetején függőkerttel, melynek oldalában vízkiemelők működtek. A vizet az Eufrátesz folyóból emelték ki és öntözték vele a növényeket.

Néhány érdekesség az ott található növényekből: szezámfű, köles, csicseriborsó, gránátalma, füge, sárgabarack, mandula, dió, vízililiom, rózsa.

Sumér sör

A sumérek a sörfőzésről is híresek voltak. Hogy mennyi volt alkoholtartalma ennek az italnak, az kérdéses. Az viszont bizonyos, hogy a nagy becsben tartott nedűt erjesztéssel készítették gabonából, valószínűleg árpából. Magát a sörfőzés feltalálását pedig Ninkaszi istennőnek tulajdonították és még himnuszt is költöttek hozzá.

Korábbi részek:

Őskor növényi táplálkozása

Az emberiség legősibb táplálékszerzési módja nagy valószínűséggel a gyűjtögetés volt, ebből következőleg legősibb élelme: növényi táplálék.

A gyűjtögetés nem szűnt meg teljesen a későbbi korokban sem, hanem bizonyos formákban tovább élt (pl. gombaszedés, gyógynövénygyűjtés)

Az őskor legkorábbi szakaszában -a pattintott (csiszolatlan) korban- a növényi táplálékok repertoárjában a következők szerepeltek: gabonák, gyümölcsök, zöldségek, gombák, fűszerek.

Az akkori gyümölcsök a maiaknál apróbbak voltak. Bogyós gyümölcsök közül pl. a berkenye, zöldségek közül a különféle hagymák, gumósok (pl. baraboly), gyökerek, spárga szerepeltek az étlapon.

A vízinövények magas keményítőtartalommal rendelkeznek. A sulyom (vízigesztenye, vízimogyoró) harangformájú növény, mocsarakban nő. Felfúvódott,  levegővel teli levélnyelei lebegtetve tartják a víz felszínén.

Az emberek egészen a múlt századig fogyasztották ezt a csemegét, melynek szedését és fogyasztását tüskés burka nehezíti.

A fák termései is eledelül szolgáltak. A tölgyfa termése -a makk- a későbbi korokban is megjelent ínségeledel gyanánt (pl. tatárjárás, világháború). Kenyeret készítettek belőle.

A növénytermesztés kialakulása előtt is fogyasztottak már gabonákat, melyek vadon nőttek a természetben.

Összegyűjtésük után földbe vájt üregekben, sziklahasadékban tárolták.  A legősibb gabona feltehetőleg a köles vad változata volt.

Tűz

A tűz megismerése (kb. 350 ezer évvel ezelőtt) változást hozott, hiszen a sütés megváltoztatta az ételek szerkezetét, ízét.

A főzés földbe vájt üregekben, később faedényekben történt. Az őskori leves a következőképpen nézhetett ki: vízbe áztatott magvak, levelek, gyökerek, gumók közé felizzított  köveket dobtak, amíg a víz fel nem forrósodott. Így az élelem jobban megpuhult.

Az őskori fűszerezés hamuval és aromás növényekkel történt.

Édesítésre a vadméhek mézét, vagy a jávorfa (juharfa) nedvét használták.

A magokat nyersen fogyasztották, illetve nyers vagy pörkölt (pergelt) formában levesbe tették.

A gabonák fogyaszthatóvá tételére a malom elődje, az őrlőkő szolgált, mely egy henger alakú kavics és egy homorú kő együtteséből állt.

Az őrlés során keletkezett durvára őrölt gabonából víz hozzáadásával pempőt készítettek, amit a leves besűrítésére használtak, vagy izzó kövekre cseppentették. Ez utóbbival megszületett a mai pogácsa őse.

A neolit (csiszolt) kor újabb változásokat hozott, részben az eszközkészítés terén, de főként a termelő foglalkozások kialakulása szempontjából.

Megjelent az ásóbot, sarló, aratókés, kapa, faeke, malomkő, valamint a keményebb, csiszolt kőeszközök (pl. balták).

A legnagyobb újdonságot azonban a növénytermesztés jelentette. A földművelés egyik előnyét az adta, hogy az ember függetleníteni tudta magát a gyűjtögetés sikerének esetlegességétől.

Bővült a gabonák köre, a kölesen kívül bekapcsolódott a búza és az árpa is.

A lepény (kenyér) készítése terén is történt változás. Az őskori pogácsa egyre jobban kezdett a mai kenyérhez hasonlítani. A titok a készítés módjában rejlett. Felfedezték, hogy a tészta a napon vagy melegen tartva megerjed, azaz kovász jön létre. Ettől a kenyér vagy pogácsa magasabb lesz, szerkezete könnyebbé válik.

A kövön való sütést felváltotta a sütőharang használata, mely a mai kemence ősének tekinthető. A sütőharang agyagból készült és félgömb alakú volt. Használata a következőképpen történt: tüzet raktak alatta, hogy átmelegedjen, majd a parazsat kikotorták és helyére tették a sütnivaló tésztát.

Egyéb ételek sütéséhez rostélyt készítettek  liánból, melyet agyagbevonattal láttak el, így tűzálló lett.

Megkezdődött a következő növények termesztése:

Hüvelyesek: csillagfürt, bükköny, csicseriborsó, bab, lencse

Zöldségek: retek, paszternák, sárgarépa, galambbegysaláta, fokhagyma

Olajos magvak: mák

Fűszerek: mustár, turbolya, köménymag.

Az eddig használt hamu helyett a sót kezdték el használni: a homok felső rétegéből kiáztatták, majd a vizet elpárologtatták belőle.

Az őskor táplálkozásában számos ma is ismert és népszerű növényt fedezhetünk fel (pl. köles, galambbegysaláta).

A csillagfürt (farkasbab), ami egy gluténmentes, B12-vitamint tartalmazó, növényi fehérjében gazdag hüvelyes, viszont napjainkban kevéssé ismert, pedig a reformtáplálkozásban igen sokoldalúan lehetne alkalmazni.