rss

Hírlevél

Hírlevél – 2012. április

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Április

1.Tavaszi ételek, Húsvétra készíthető finomságok sorjáznak az áprilisi Hírlevél receptes kínálatában.

2. A megújulás azonban nemcsak a testre vonatkozik, hanem a lélekre és a szellemre is. A különböző vallások (keresztény, zsidó, hindu) ezen időszakban zajló nagy tavaszi ünnepei is mind egyfajta megújulást, újjászületést fogalmaznak meg…

3. Folytatódik a Táplálkozástörténelem rovat az ókori népek táplálkozásával, illetve ajánlóként egy nemrégiben nyílt indiai kulturális központot szeretnék bemutatni.

 

 

  • TáplálkozástörténelemÓkor növényi táplálkozásaAz ókori népek közül elsőként Mezopotámiába látogatunk el. “A sumér nép étkezésére vonatkozó hasznos információt nyújtanak azok a terrakotta agyagtáblák, melyek ötezer évvel ezelőtti időből is már 100-féle leves és 20-féle sajt létezéséről írnak…”
  • AjánlóBharata kultúrtér – BudapestEgy kedves barátom régi álma valósult meg, amikor Budapesten kulturális központot nyitott. Leveles Zoltán élete egyik fontos feladatának érzi, hogy India ősi értékeit megmutassa azoknak, akik útitársul szegődnek mellé akár a valóságban, akár képletesen (könyvein, írásain keresztül). Aki nem jut el Indiába, az mostantól Budapesten is belekóstolhat egy-egy program révén ebbe a világba.
  • Partnerem: a VegaFOODVegetáriánus ebéd házhozszállítása Budapesten és Szegeden, folyamatosan bővülő választék, egészséges alapanyagokból
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól- 

*100%-ban eredeti tartalom – a www.lettudatos.com honlapon szereplő összes írás valamint a fotók zöme saját alkotás

renata.kalman@lettudatos.com

 

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2012. március

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Március

Nemcsak a krókuszok nyílnak, hanem amint látjuk, a méhek is útjukra indultak. A hó elillanása után láthatóvá válnak az első zöld növények. Érdemes becsben tartani őket, ne gazként tekintsünk rájuk, hiszen valóságos energiabombák.
Ha körülnézünk a környéken, biztosan találunk tyúkhúrt, gyermekláncfüvet, de bővíthetjük a kört madársalátával és más zöld leveles növénnyel is. A salátafélék már az ókorban is igen népszerűek voltak, talán nem mindenki tudja, hogy az ókori Rómában egész salátáskertek létesültek, császári parancsra.
S ha már történelem, akkor örömmel jelentem be, hogy egy új rovat is indul, táplálkozástörténelem témában.

  • TáplálkozástörténelemÉrdekes és izgalmas feladat a történelem során élt emberek táplálkozását kutatni. Az egyes korok étkezését egybevetve egymással vagy napjaink konyhájával, párhuzamokat és különbözőségeket fedezhetünk fel. Több elfeledett növény tér vissza újból, ugyanakkor számos közülük feledésbe merült. Különféle hatások alakítják az étkezési szokásokat, legyen az éghajlat változás, háború, eszmei áramlat.Ízelítőként néhány érdekesség a gasztro-történelemből: kőkorszaki leves, egyiptomi napkenyér, ókori pizza Rómából, hajdina palacsinta a francia forradalomból, háborús hadikonyha.
  • Őskor táplálkozásaAz emberiség legősibb táplálékszerzési módja nagy valószínűséggel a gyűjtögetés volt, ebből következőleg legősibb élelme: növényi táplálék.
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

*100%-ban eredeti tartalom – a www.lettudatos.com honlapon szereplő összes írás valamint a fotók zöme saját alkotás

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2012. február

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Február

Az idei tél nagyon rendhagyó módon alakult eddig, elmaradt az igazi hó. Persze értékelhetjük ezt pénztárcakímélő és közlekedést megkönnyítő oldaláról is, de a földnek, a vetésnek azért kellene a téli nyugvó időszak.
A konyhában a januári lencséktől a Farsanghoz ugrunk át, többféle fánkot hoztam valamint egy izgalmas, laktató süteményt, -a flódnit- reformált “kiadásban”.
Programok terén ajánlok gyerekeknek Szegeden egy jógával egybekötött előadást az egészséges táplálkozásról, ahol a program végén egy kis süteménykóstoló is lesz.

  • Egészségnap gyerekeknek Szegeden a Soham JógastúdióbanIdőpont: február 11. szombat 11 óraProgram:-gyermek jóga foglalkozás

    -diavetítéses előadás az egészséges táplálkozásról

    *Sütikóstoló is lesz!

    Helyszín: Szeged, Petőfi Sándor sgt.41. csengő: 8

  • Újulj meg velünk!Téged is szeretettel vár a Soham Jógastúdió Szegeden, ahol az egészséges élet jegyében kedvedre válogathatsz szolgáltatásainkból:Jóga foglalkozásokFrissítő masszázs

    Kineziológiai stresszoldás

    Táplálkozási tanácsadás

    Hangterápia


  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

*100%-ban eredeti tartalom – a www.lettudatos.com honlapon szereplő összes írás valamint a fotók zöme saját alkotás

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2012. január

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Január – új esztendő

Az év más időszakában is, de új év első napján biztosan sokunk csinál egy kis számvetést és visszatekintve értékeli az elmúlt időszakot.
Számomra –és gondolom még sokak számára- a tavalyi év elég sok nehézséget hozott. Az év utolsó szakaszában viszont a befektetett munka eredményeként több új dolog is útjára indult. Hogy melyik hozza a várt eredményt, és melyik hoz pusztán tapasztalatot? az menetközben fog kiderülni.
Munkám és hivatásom az egészséges és tudatos életmódhoz kapcsolódó tevékenység: oktatás, tanácsadás és a kineziológiai stresszoldás . Ezt szeretném egyre több területen és formában, minél több ember számára hozzáférhetővé tenni…

  • Kedves Hírlevél Olvasó! Köszönöm az egész éves hűségedet! Kívánom, hogy az idei év hozzon számodra sok sikert, pozitív eseményt és eredményezze minél több célod megvalósulását!

*100%-ban eredeti tartalom: a www.lettudatos.com honlapon szereplő összes írás valamint a fotók zöme saját alkotás – a cikkek és receptek teljes terjedelmükben a honlapon olvashatók

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. december

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

December – a fény és a számvetés hava

A keresztény kultúrkör év végi ünnepeiben nagy szerepe van a fénynek, a világosságnak. Szinte minden vallásnak van fénnyel kapcsolatos ünnepe, azaz karácsonya. A hónaphoz kapcsolódó írás is a fényről szól, és szerepel benne egy idézetet a kedvenc könyvemből. Az író egy távoli országban Karácsony éjszakáján fogalmazza meg a következőket: bennünk emberekben a nagy különbözőség ellenére, amiben élünk, mégis van valami közös, hiszen mindegyikünk ugyanazt az ős-forrást, az utat mutató fényt keresi csak nem tud róla…
Örömteli készülődést és ünnepeket kívánok minden kedves Hírlevél olvasómnak!

  • Fénnyel érkezők“…A naptári év utolsó hónapját a fény jelenléte szövi át. Nem a természetes Napé, hanem a magunk csiholta fényé. A lángoké, a gyertyáké, vagy jelen korunkban leginkább a mesterséges fényeké: az égősoroké, a cikázó neoné….
    A fény a szerencsét hivatott bevonzani, hogy a következő év „világosabb” legyen. Az ünnepet megelőző időszakban még kiemeltebb szerephez jutnak a lelki gyakorlatok (mantrázás, meditáció, írások tanulmányozása). Azt mondják ugyanis a bölcsek, hogy ahol jelen van a tudás, ott nem lehet sötétség…”

  • Ünnepi illóolajokTegyük hangulatosabbá az ünnepeket karácsonyi illóolajokkal!
  • Jövőre változtatok? Ha önmagunk fejlesztésre, életünk jobbítása a célunk, akkor ehhez önismeretre van szükségünk.Miként működök, mik az erősségeim, mik a gyengéim?A kronobiológiai elemzéssel egy kulcsot kapunk: önmagunkhoz.
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

*100%-ban eredeti tartalom – a www.lettudatos.com honlapon szereplő összes írás valamint a fotók zöme saját alkotás

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. november

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

November – az őszutó kincsei

A csipkebogyónak már a látványa is tetszetős, ahogyan a visszavonulóban lévő természet kopár ágai között messzire virít egy-egy piros bogyókkal teli bokor. Mintha kifejezetten erre az időszakra teremne, hogy számos előnyös tulajdonságával ajándékozza meg a télre készülő szervezetet. Termése a dér csípése után lesz teljesen érett.
A tél folyamán -megszárítva- többnyire teaként fogyasztjuk, de amíg terem, turmix alapanyagaként is kiváló:
folytatás

  • Van választásod III.

    Talán nem is gondolnánk, hogy sejtjeink, így izomsejtjeink is információt képesek tárolni, egészen a születésünk előtti időktől, a fogantatásunktól kezdődően.

    Életünk során szerzett minden tapasztalat lenyomatként megmarad testünkben, az egyes helyzetekben pedig akaratlanul is ezeket a viselkedési mintákat elevenítjük fel, és annak megfelelően cselekszünk…

    Mi a megoldás, hogyan tudjuk “visszavenni” döntési szabadságunkat?

  • Almaleves

    Almából nem csak reform Almás pite készülhet, hanem krémleves is.

  • Tönkölyös baguette

    Kenyérforma helyett gyakran ezt a feltekert, rúdszerű változatot választom. Egyik előnye, hogy egyszerűbb szeletelni.

  • Sütőtökös szabdzsi

    Indiai fűszerezésű, sütötökkel, burgonyával és paradicsommal készülő főétel

  • Átváltozások“…Az évkör ezen időszakában a lét, a létezés utáni állapot és a kettő közötti kapcsolat boncolgatása jóval kiemeltebb szerepet kap, mint máskor. Az Enyészet havának ünnepei (pl. a Halottak napja) ezt a felfoghatatlant igyekeznek kicsit kézzelfoghatóbbá tenni.
    Legalább ezen a napon kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy: van halál. Talán nincs is olyan ember, akinek ne lenne olyan hozzátartozója, aki már eltávozott az élők sorából, ezért belső indíttatásból vagy csak kötelességszerűen, de kizarándokol a temetőbe. Legalább ezen a napon….”

  • VegaFOOD – Budapest és SzegedA VegaFOOD Budapesten kívül már Szegeden is házhoz szállítja ételeit.

    Kedvünkre válogathatunk a különböző ízvilágú (vegán, fitness, lúgosító, indiai, magyaros) vegetáriánus ételek és szendvicsek között.
    Ezen felül anticandidás menüt, vagy cukormentes édességet is találunk az étlapjukon.

    Részletek: itt

  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

A cikkek teljes terjedelmükben olvashatók a www.lettudatos.com honlapon.

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. október

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Október – színek, ízek, illatok

Még tartja magát a meleg idő, napközben gyönyörűen süt a nap, de a sötétebb és csípősebb reggelek már jelzik, hogy a természet átállt őszi ritmusára. Használjuk ki a szép időt, kerekedjünk fel és barangoljunk egyet az erdőben, élvezzük az évszak ajándékait!
Az erdőjárás után jól eshet egy tálka Póréhagymás sütőtökkrémleves, mellé pedig elkészíthetjük a Naan-t, mely a mi lángosunkra emlékeztet. Viszont ez sütőben és bő olaj nélkül készül, így ügyel a vonalainkra is.

  • VegaFOOD – Budapest és SzegedSzeptember 19-től a VegaFOOD Budapesten kívül már Szegeden is házhoz szállítja ételeit.Kedvünkre válogathatunk a különböző ízvilágú (vegán, fitness, lúgosító, indiai, magyaros) vegetáriánus ételek és szendvicsek között.
    Ezen felül anticandidás menüt, vagy cukormentes édességet is találunk az étlapjukon.

    Sőt, most a megrendelőknek egy kis meglepetés is jár, ingyen italkuponokat adnak ajándékba.

    Részletek: itt

  • Szunnyadó energiák “…A meleg színskála kavalkádja erőteljes árnyalataival lengi körbe a tájat. A virágok kókadoznak, elszáradt csonkokká merevednek, morzsolható szárak terítik be a kertet. Maga a virág már nincs ott, csupán a hajdanvolt szépség maradványa.De a lényeg nem is azonos ezzel, a kóró csak amolyan járulék…”

A cikkek teljes terjedelmükben olvashatók a www.lettudatos.com honlapon.

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. szeptember

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Szeptember – növényi pástétomkrémek

Az alábbi növényi alapú krémeket kenyérre kenve fogyasztjuk valamilyen idényzöldséggel vagy csírával kiegészítve. Szendvicsek készítéséhez is kiválóak lehetnek, akár munkahelyre, akár az iskolába. A szezámmagos-napraforgós növényi zsír hasonlít a boltokban kapható vegetáriánus zsírhoz, a lencsepástétom, és a
szezámos padlizsánkrém pedig a növényi pástétomokhoz.

  • Van választásod! I.Létezik olyan, hogy rossz döntés? Sokszor halljuk azt a tehetetlenséget sugalló mondatot, hogy: nem volt más választásom…Tényleg így van ez?
  • Szőlős gyümölcstorta Zselatin helyett agar-agarral készül
  • Fűszeres almás szeletIllatos és fűszeres – az alma savanykás frissessége ötvöződik a sárgabaracklekvár ízével
  • PogácsaGyorsan elkészíthető, hajtogatást nem igényel
  • Házi lekvárok Tartósítószer nélkül készültek, összetételük: 95% tiszta, kezeletlen gyümölcs és 5% cukorFajták: barack és gyógyhatású faeper
  • Belső ébredés“Egy láthatatlan kéz intésére a nagy festő lassan megkezdi munkáját. Először szinte észrevétlenül lassul le a növekedés, a növények már inkább a föld alatt gyűjtik erejüket.A leveleken megjelenő színes szegély, mintázat után az egész levél színt vált, s őszi sétákon már pajkosan keringve hullanak köröttünk a bordó, lila, sárga és barna levelek. Földet érve lábunk alá simulnak és belekerülnek a körforgásba…”
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

A cikkek teljes terjedelmükben olvashatók a www.lettudatos.com honlapon.

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. augusztus

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Augusztus – fagylalt variációk, kenyér, életmódváltó hétvége

A fagylaltot állítólag egy kövér olasz pék találta fel, aki nagyon izzadt a kemencénél és mindig jégbe hűtött limonádét ivott. Egyszer azonban só került a jégbe, ettől pedig túlhűlt és megfagyott a limonádé. Ez volt az első citromfagylalt!
Más források szerint viszont Medici Katalin találta fel e jeges édességet…
Recept:
Mandulás fagylalttorta (kulfi)

  • Házi lekvárok Tartósítószer nélkül készültek, összetételük: 95% tiszta, kezeletlen gyümölcs és 5% cukorFajták: barack és gyógyhatású faeper
  • Áhítat“A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek. Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk…”
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

A cikkek teljes terjedelmükben olvashatók a www.lettudatos.com honlapon.

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás

Hírlevél – 2011. július

vasárnap, január 3rd, 2010

L�t-tudatos t�pl�lkoz�s - K�lm�n Ren�ta weblapja

Július – hűsítő italok, nyári programok

A lassi joghurt, víz, fűszerek keverékéből készült ital, hűti a testet, ezért nyáron üdítően hat. Érdekessége, hogy sós és édes is lehet. A sós változathoz gyakran római köményt, koriandert vagy kurkumát használnak,

az édeshez pedig cukrot, rózsavizet és gyümölcsöket (pl. banán, mangó).

Még ízletesebb, ha friss fűszernövényekkel is kiegészítjük.
Próbáljuk ki a málnás, citromos, banános és köményes lassit!

  • Főzőbemutató NandafalvánA nandafalvi Méla nyílt napján, a programok között, évről-évre szerepel:

    jógabemutató, mantra recitáció, táncbemutató, arcfestés, hennázás és szabadtéri főzőbemutató.

    2011. július 30-án szombaton

    szeretettel várunk minden érdeklődőt Nandafalván.

  • Vándorok “Az erdei tisztás közepén egy kis tó állt, körbe fákkal sűrűn benőtt területtel körbevéve. A napfény vakítóan szóródott vissza a víz tükréről, s szinte perzselő forróságot adott. A fák alja viszont hűvös volt, csak enyhén szüremlett át a lombokon a fény. A távolból két alak közeledett és a fák aljában telepedett le…”
  • Korábbi Hírlevelek
    2011. januártól-

A cikkek teljes terjedelmükben olvashatók a www.lettudatos.com honlapon.

renata.kalman@lettudatos.com

Sent to *|EMAIL|*. Unsubscribe |
Update Profile |
Forward to a Friend
*|REWARDS|*

0 Hozzászólás