rss

Kenyérfélék

Mini lángosok

péntek, december 16th, 2011

A karácsonyi padlizsánból készült vega halászlé, levesek vagy szaftos főételek kísérője lehet.

Élesztő nélkül készül.

Hozzávalók:

30 dkg liszt

1 mk só

1 ek növényi zsiradék (vaj, pálmazsír)

kevés hideg víz

olaj a sütéshez

Elkészítése:

A zsiradékot elmorzsolom a sóval elkevert liszttel. Apránként annyi vizet adok hozzá, hogy a tészta összeálljon, de ne ragadjon.

Pihentetés nélkül, kis darabokat szakítok le belőle, majd kézzel kerek formára lapítom (gyúródeszka sem szükséges hozzá, csak egy enyhén lisztezett tiszta felület).

Kicsit vastagabbra hagyom, mint a purit (lásd: itt)

Forró olajban kisütöm.

Megjegyzés:

A teljes kiőrlésű lisztből készült tészta jobban megszívja magát sülés közben olajjal, ezt érdemes figyelembe venni a tészta összeállításánál. Olajban sült tésztáknál én nagyobb arányban használok finomlisztet, mint máskor.

Kapcsolódó receptek, olajban sült kenyérfélék:

Lángos

Paratha

Puri

Sütőben sült lepényféle:

Naan

0 Hozzászólás

Tönkölyös baguette

szerda, november 2nd, 2011

Hozzávalók:

400 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

150 g finomliszt

2 evőkanál szójaliszt

2 teáskanál tengeri só

3 dkg élesztő

1 teáskanál nádcukor

3-4 dl víz

Elkészítése:

Az élesztőt kevés cukros vízben felfuttatom. A liszteket elkeverem a sóval, hozzáadom a felfutott élesztőt és fokozatosan annyi langyos vizet öntök hozzá, amennyi az összegyúráshoz szükséges.

Összedolgozom, hogy felülete sima legyen (ne ragadjon), majd cipót formázva belőle félreteszem kelni.

Kétszeresére kelesztem.

Két részre osztom a tésztát, majd kinyújtom és feltekerem. Oldalukat bevagdosom. 220 fokra előmelegített, páragőzös sütőben megsütöm.

Páragőzös sütő: egy kis vízzel teli tálkát teszek a sütőbe, mikor bekapcsolom.

0 Hozzászólás

Naan

szerda, szeptember 28th, 2011

India számos lepénykenyereinek egyike. Érdekessége, hogy nem bő olajban vagy serpenyőben sül, hanem sütőben készül. Abban is különbözik a megszokott keleti lepényektől, hogy élesztővel készül, mely a mi lángosunkhoz teszi kicsit hasonlatossá.

Eredetileg joghurttal készül, a vegánok használjanak növényi joghurtot.

Hozzávalók:

35 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt

15 dkg finomliszt

2 dl joghurt vagy növényi joghurt

3 dkg élesztő

½ teáskanál só

3 evőkanál olaj

1 teáskanál cukor

víz az élesztőhöz

Elkészítése:

A liszteket beleszitálom egy tálba, hozzáadom a sót. Közepébe mélyedést készítek, belemorzsolom az élesztőt, majd ráöntök egy kevés, cukorral elkevert vizet.

Meghintem liszttel és megvárom, amíg az élesztő felfut.

A lisztet elegyítem a felfuttatott élesztővel, apránként hozzáadom a joghurtot és -ha szükséges- egy kevés vizet is. A végén hozzáadom az olajat, majd addig gyúrom, amíg már nem ragad.

Letakarom és meleg helyen kelni hagyom.

A sütőt előmelegítem 200 fokra.

A megkelt tésztát átgyúrom, majd gombócokra osztom. Enyhén meglisztezett deszkán, mindegyik gombócot kerek vagy ovális formájúra nyújtom.

A lepényeket kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt sütőlapra teszem és oldalanként kb. 7-8 percig sütöm.

Tipp: ha sütés előtt olajjal megkenjük a lepények tetejét, akkor puhábbak lesznek. A sütő alsó részébe tegyünk egy  kis vízzel teli edényt, mely páratartalmat biztosít megakadályozva ezzel a lepények gyors kiszáradást.

2 Hozzászólás

Kendermagos kenyér

csütörtök, augusztus 4th, 2011

A kendermag esszenciális zsírsavakat és rostokat, valamint több mint 60 gyógyhatású anyagot tartalmaz.

Hozzávalók:

40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

20 dkg finomliszt

10 dkg őrölt kendermag

1 evőkanál só

4 dkg élesztő

1 teáskanál cukor

4-4,5 dl víz

Elkészítése:

Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk. A kétféle lisztet és a megdarált kendermagot elkeverjük a sóval, és a felfutott élesztővel.

A többi langyos vizet apránként hozzáadva addig gyúrjuk a tésztát, amíg felülete sima és ragadásmentes nem lesz.

Cipót formázunk belőle, enyhén belisztezzük, és letakarva félretesszük.

Mikor megkelt, átgyúrjuk, és megformázzuk. Sütőedénybe helyezzük, tetejét bevagdossuk, és ismét megkelesztjük.

220 fokon sütjük. Ha üveg- vagy cserépedényt használunk, akkor nem melegítjük elő a sütőt, nehogy elpattanjon az edény.

Kapcsolódó receptek:

Házi kenyér egyszerűen

Lenmagos kenyér

Kovász készítése

4 Hozzászólás

Pogácsa

szombat, július 2nd, 2011

Az alábbi pogácsa előnye, hogy gyorsan elkészíthető, ezt a fajtát nem szoktam hajtogatni.

  • 50 dkg liszt (35 dkg teljes kiőrlésű és 15 dkg finomliszt)
  • 20 dkg pálmazsír vagy vaj
  • 3 dkg élesztő
  • 1 dl víz vagy tej
  • 1 teáskanál só
  • 1 mk cukor

Elkészítés:

Az élesztőt megfuttatjuk a cukorral elkevert langyos vízben/tejben.

A lisztet elmorzsoljuk a zsiradékkal, hozzáadjuk az élesztős folyadékot majd alaposan eldolgozzuk. Fél óráig pihentetjük.

Kinyújtjuk, szezámmagot szórunk a tetejére és sodrófával kicsit belenyomkodjuk.

Késsel bevagdossuk, majd lisztbe mártott pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk a tésztából.

Forró sütőben sütjük.

0 Hozzászólás

Magos reform briósok

csütörtök, március 31st, 2011

Hozzávalók:

50 dkg liszt (35 dkg teljes kiőrlésű+15 dkg finomliszt)

4 dkg élesztő

1 teáskanál nádcukor

2,5 dl tej

15 dkg vaj

1 mokkáskanál só

tetejére: szezámmag

méz vagy kukorica-, juharszirup

Hozzávalók:

Egy tálban összekeverjük a liszteket és a sót. A cukrot 1 dl langyos tejhez keverjük és felfuttatjuk benne az élesztőt. A  maradék tejben felolvasztjuk a vajat.

Az élesztős és a vajas tejet a liszthez adjuk és sima tésztává dolgozzuk.

Kétszeresére kelesztjük.

Átgyúrjuk, lisztezett deszkán két vékony rudat sodrunk belőle. Mindkettőt kisebb darabokra vágjuk, melyekből kézzel, csavarással, hurkolással briós formákat vagy apró fonott kalácsokat készítünk.

A tésztadarabokat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük. Tetejüket megkenjünk  mézzel vagy sziruppal és megszórjuk a magokkal.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.

2 Hozzászólás

Házi kenyér egyszerűen

kedd, március 29th, 2011

A hagyományos kenyérkészítés hosszú kézi dagasztással történik, a modern háztartás pedig gép segítségével végzi ezt.

Régebben én is sokáig dagasztottam a kenyeret, aztán egyszer sietnem kellett, s próba-szerencse alapon csak összegyúrtam, gömbölyítettem, majd félreraktam kelni.

Meglepetésemre ebből is kenyér sült ki, én pedig szép lassacskán rászoktam erre a gyorsabb módszerre

Hozzávalók:

75 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (elsősorban tönkölybúza vagy sima búza)

25 dkg finomliszt

1 ek só

kb. 6 dl langyos víz

5 dkg élesztő

1 tk cukor

Elkészítése:

Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatom.

A kétféle lisztet elkeverem a sóval és a felfutott élesztőt hozzáadom. A langyos vizet apránként hozzáadva alaposan összegyúrom. Ezzel a gyors módszerrel addig dagasztom csak, amíg összeáll a tészta, s míg a felülete nem marad ragacsos.

Cipót formázok belőle, enyhén belisztezem a felületét és ruhával letakarva félreteszem kelni.

Mikor duplájára kelt, átgyúrom és kenyérformájúra alakítom. Egy mázas belsejű fedeles cserépedényben sütöm. Belehelyezem a megformált kenyeret, tetejét bevagdosom, kicsit megvizezem és megszórom szezámmaggal vagy lenmaggal.

Megvárom, míg ismét megkel. Az edényre ráteszem az előzetesen beáztatott fedelet és hideg (!) sütőbe teszem (ha forró sütőbe tenném, elpattanhatna az edény).

Aki nem cserépedényben süti, az előmelegített sütőbe tegye.  A sütő belsejét megspriccelhetjük vízzel (pl. egy erre a célra használt szórófejes flakon segítségével).

Sütés vége felé a kenyeret is megspriccelhetjük vízzel.

Megjegyzés:

Ha fedeles edényben sütjük, akkor válasszunk akkora méretűt, hogy a kenyér sülés közben megnövekedve ne érje el a fedelet. Mert egyébként odasül és nem lehet leválasztani róla. Vagy pedig készítsünk kisebb méretű kenyeret.

Kenyérsütéshez ne durumlisztet használjunk!

Adhatunk a kenyérhez házi joghurtot is (úgy, hogy pl.1-2 dl vizet joghurtra cserélünk)

Rozskenyeret rozslisztből élesztő helyett kovásszal jó készíteni.

Kapcsolódó receptek:

Lenmagos kenyér

Kovász készítése

3 Hozzászólás

Kovász készítése kenyérsütéshez

vasárnap, március 20th, 2011

A kenyeret élesztő helyet kovásszal is készíthetjük.

1. szakasz

3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
1 evőkanál méz vagy cukor
3 evőkanál kézmeleg víz ( kb. 40 ºC-os)
A vizet a liszttel elkeverjük és egy csavaros tetejű üvegben vagy letakarva, meleg helyen (kb. 20-22 ºC-on) 1-2 napot állni hagyjuk.


2. szakasz

3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
1 evőkanál méz vagy cukor
3 evőkanál kézmeleg víz ( kb. 40 ºC-os)
Mindezt a már meglévő masszához keverjük.

Ismét letakarjuk és ugyanígy 1 napot állni hagyjuk.

3. szakasz:

10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt
1 evőkanál méz vagy cukor
1 dl kézmeleg víz (kb. 40 ºC-os)
Az előzőekkel összekeverjük és letakarva 1 napig állni hagyjuk.
A masszának egy részét használjuk fel a kenyérkészítéshez, a maradékot megőrizzük és kiegészítjük a harmadik szakaszban hozzáadottakkal.

0 Hozzászólás

Mazsolás kalács

szombat, március 19th, 2011

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt (25 dkg tönkölybúza+15 dkg zabliszt+10 dkg szójaliszt+10 dkg finomliszt)
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 ek méz (nálam repce)
  • 1 mk só
  • 60 ml szőlőmagolaj
  • 1 marék mazsola
  • kb. 2,5 dl rizstej

Elkészítése:

Az élesztőt kevés langyos tejben elkevert mézzel felfuttatom. A mazsolát beáztatom.
A liszteket összekeverem a sóval. A felfutott élesztős tejet beledolgozom, majd a többi tejet is. Hozzáadagolom az olajat és az időközben lecsepegtetett mazsolát.
Simára dagasztom és kelni hagyom.
Három részre osztom és a három ágat egybefonom. A tetejét megkenem mézes tejjel. Ismét kelni hagyom.
Előmelegített sütőben, 180 °C-on megsütöm.
A liszt fajtájától függően kellhet még hozzá folyadék.
A kalács kicsit szétterülhet sülés közben.

0 Hozzászólás

Csapáti

hétfő, február 21st, 2011

A csapátit India kenyerének nevezik, sütéséhez nyílt láng szükséges.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

1 teáskanál só

langyos víz

ghí (tisztított vaj) vagy pálmazsír

Elkészítése:

A recepthez teljes kiőrlésű búzalisztet használtam, mely kicsit tömörebb lepényeket eredményez.

A lisztet összekeverem a sóval és annyi langyos vizet adok hozzá, hogy a tészta összeálljon. Ne legyen se túl kemény, de ne is ragadjon. Letakarva negyedóráig pihentetem.

A tésztából apró golyókat formázok és kör alakúra kinyújtom. A nyújtáshoz kevés lisztet használjunk.

Egy palacsintasütőt felforrósítok és szárazon megsütöm a lepények mindkét oldalát.

Fémcsipesszel beletartom a lángba vagy ráhelyezem a tűzhely rácsára. A lepény fel fog fúvódni, hólyagosodni. Megfordítom.

Ügyelni kell arra, hogy ne kapjon bele a láng!

Mikor elkészült, megkenem mindkét oldalát vajjal vagy pálmazsírral.

Fogyasztható levesekhez, főételekhez stb.

Megjegyzés:

Eredetileg finomlisztből készül.

Készítés közben előforduló lehetséges hibák, ami miatt nem fúvódik fel:

-ha nyújtáskor ragad a tészta

-túl kemény a tészta

-nem hagytuk állni

-sütés közben kiégettük (kiszakadt).

Kapcsolódó receptek:

Puri

Paratha (spenótos)

Naan

0 Hozzászólás