rss

Gyógynövények

Rozmaring

szerda, június 1st, 2011

Nevének jelentése: „tenger harmatja”. Ágas, aromás illatú örökzöld cserje. Levelei gyantásak, virágai égszínkékek.

A rozmaringlevél már az ókorban is kedvelt fűszer volt.

A szerelmesek jelképeként tartják számon, mivel felfrissíti az emlékezetet.

A múltban betegek szobájában légfrissítőként égették, börtönökben a tífusz ellen szórták szét, a pestises vidékeken utazók pedig nyakukba akasztott zacskóban vitték magukkal, s ebből szippantgattak.

Erős illata miatt rovarriasztó.

Virága frissen salátába tehető.

Levelével főételek pl. burgonya ízesíthető. Viszont erős aromája miatt ügyeljünk a mennyiségre!

Levelei fürdővízbe téve serkentik a vérkeringést, illetve parfümöket, korpásodás elleni sampont készítenek belőlük.

Gyógyászati felhasználása: elősegíti az emésztést, számos fogyasztókeverék alkotórészeként szerepelnek.

Kapcsolódó cikk:

Gyógyító növények a kertben

Fűszerek szerepe a főzésben

0 Hozzászólás

Koriander

szerda, június 1st, 2011

A koriandert már a régi írások, többek között szanszkrit szövegek, egyiptomi papírusztekercsek és a Biblia is megemlíti.

Hippokratész, az orvostudományok atyja, gyógyszerként használta a koriandert, Európában a rómaiak terjesztették el.

A Földközi-tenger vidékén őshonos, de manapság már az egész világon ismerik.

Kinézetre nagyon hasonlatos a petrezselyemhez, népies elnevezése: cigánypetrezselyem.

A növény igen erős, intenzív illattal rendelkezik.

Fűszerként és gyógynövényként alkalmazzák.

A friss levelek és a beérett magok is fogyaszthatók.

Gyógyászati felhasználása:

Magjai teaként fogyasztva étvágygerjesztő és emésztést elősegítő hatásúak illetve enyhítik a migrénes panaszokat.

Felhasználása:

A magok érés után begyűjthetők és papírzacskóban tárolhatók.

Levele és magjai gyakran szerepelnek indiai receptekben.

Kapcsolódó cikk:

Gyógyító növények a kertben

Fűszerek szerepe a főzésben

0 Hozzászólás

Gyógyító növények a kertben

szombat, április 30th, 2011

Keskenylevelű útifű, orbáncfű, menta, citromfű, levendula, mályva, rozmaring, kakukkfű, édeskömény… megannyi gyógyhatással rendelkező növény lelhető fel a kertben.

Gyógynövények szárítása, felhasználása

Évek óta hasznosítom a kertünkben fellelhető illetve a megbízható helyről beszerzett gyógyhatású növényeket. Tavasztól őszig folyamatosan történik a gyűjtés, lehetőség szerint igazodva a megfelelő időszakhoz. A növény egyes részeit más-más időben jó gyűjteni.

A gyökereket kora tavasszal vagy ősszel,

a leveleket a növény virágzása előtt,

a virágokat teljes kinyíláskor,

a gyümölcsöket pedig érettségük idejében.

A gyógynövény szárítás menete:

A növényeket megmosom, összekötöm és szellős helyen felakasztom száradni vagy vesszőkosárba helyezem.

Pár nap alatt zörgősre száradnak, ekkor lemorzsolom levelüket, vagy egészben hagyom és papírzacskóba teszem.

Felhasználása:

Gyógyteaként (cikk: Gyógyteák)

Szirupként (kakukkfű, lándzsás útifű)

Főzéshez fűszerként (édeskömény, koriander stb.)

Bedörzsölőszerként, olajként (orbáncfű)

Fürdővízbe, zsákocskába kötve (levendula, citromfű)

Illatosítóként (levendula, citromfű, menta)

A mondás szerint: fűben-fában orvosság van, éppen ezért nem árt ismerni, hogy melyikük milyen hatással bír. Korlátlanul a gyógynövényeket sem lehet alkalmazni, mert a túladagolhatóság veszélye náluk is fennáll.

Növények:

Bodza

Gyermekláncfű

Kakukkfű

Koriander

Lándzsás útifű

Mályva

Menta

Rozmaring

Rukkola

Százszorszép

Torma

Tyúkhúr

Zsálya

Folyamatosan bővül…

0 Hozzászólás

Lándzsás vagy keskenylevelű útifű

péntek, április 22nd, 2011

Gyógyászati felhasználása:

Levelei borogatásként elősegítik a sebgyógyulást; égési sebek és méhcsípés ellen is jók.

Teája köpető, köhögéscsillapító.

Maghéjának nyálkája (psyllium) vízben többszörösére duzzad. Hashajtót, bélmozgást serkentő szert készítenek belőle.

Későbbi felhasználáshoz: a leszedett leveleket csokorba kötve felakasztom száradni.

Gyógynövények tartósítása: itt

0 Hozzászólás

Százszorszép

csütörtök, március 31st, 2011


Fiatal leveleit és zsenge virágait salátákhoz adják.

Keserűanyag-tartalma révén serkenti az anyagcserét.

Gyógyászati felhasználása:

Fürdővízbe téve üdíti a fakó, megviselt bőrt.

Külsőleg ekcémát, szájpenészt kezelnek vele. Rándulások, zúzódások, megerőltetett izmok esetén is alkalmazzák.

Hatékony köptetőszer.

0 Hozzászólás

Rukkola – borsmustár

csütörtök, március 31st, 2011

A rukkola (borsmustár) levelei lándzsa alakúak. A növény baktériumölő és emésztést elősegítő hatással rendelkezik.

Ízében a borshoz, mustárhoz vagy a tormához hasonlatos. Kiváló saláta-alapanyag.

Nagy mennyiségben tartalmaz B- és C-vitamint, ásványi anyagok közül pedig vasat és kalciumot.

Illóolaj-tartalma az emésztés elősegítésén kívül védi a nyirokrendszert és a csontokat.

Gyógyászati felhasználása:

A bőrbe dörzsölve vérbőséget okoz.

Teája vizelethajtó hatású.

Recept: Karalábé-madársaláta

0 Hozzászólás

Gyógyteák

péntek, február 4th, 2011

Az alábbi összeállítás segítségre lehet néhány betegség házi kezelésében, pl. megfázás, fejfájás, köhögés, idegesség…

Megfázás


Kamilla-csipkebogyó tea

10 gramm csipkebogyó és 10 gramm kamillavirág

1 evőkanál keveréket 1 csésze vízzel leforrázunk. Negyed óráig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
Naponta 1-3 csészével fogyasszunk.

Lándzsás útifűtea

2 teáskanál lándzsás útifüvet leforrázunk ¼ liter vízzel. 10-15 perci állni hagyjuk. Leszűrjük és mézzel ízesítjük.


Láz, fejfájás, fájdalomcsillapítás

Fűzfakéregtea

2 teáskanál fűzfakérget leforrázunk 2 dl vízzel. Lefedve 10 percig álni hagyjuk. Leszűrjük. Naponta legfeljebb 2- 3 csészével.

Köhögés

1. Köhögéscsillapító teák

Ökörfarkkóró-tea

1 evőkanál ökörfarkkóró-virágot leforrázunk egy csészényi vízzel. 15 percig állni hagyjuk, leszűrjük, édesítjük. Étkezések között fogyasszuk.

Orvosi ziliz tea

Hideg kivonatot készítünk belőle, vagyis áztatjuk.
1 evőkanál apróra darabolt orvosi ziliz gyökeret felöntünk fél liter hideg vízzel. 2-3 óra hosszat állni hagyjuk. Leszűrjük.
Fertőtlenítés miatt egyszer felforraljuk, napi 3-4 alkalommal fél-1 csészényit fogyasszunk belőle.


Köhögés elleni tea

30 gramm primula, 30 gramm kakukkfű, 30 gramm lándzsás útifű, 50 gramm virágos tüdőfű, 15 gramm édesgyökér

3 evőkanál keveréket 1 liter vízzel leforrázunk. 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

2. Váladékoldó tea

Kerti kakukkfű tea

A kakukkfű tea görcsös és hurutos köhögés esetén javasolt. Segít feloldani a váladékot.

Elkészítése:
1 teáskanál kakukkfüvet leforrázunk egy csésze vízzel. Lefedve 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
Naponta háromszor 1 csészével.

Torokfájás


Hársfavirág-kamilla keverék

20 gramm hársfavirág és 20 gramm kamillavirág

1 teáskanál teakeveréket ¼ litervízzel leforrázunk. 5 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Mézzel ízesíthetjük.

Duzzadt nyirokcsomók

Fehér árvacsalán-primula tea

50 gramm fehér árvacsalán, 50 gramm kerekrepkény, 20 gramm kökényvirág, 20 gramm primulavirág

2 evőkanál száraz keveréket ½ liter vízzel leforrázunk. 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Izzasztótea

Hársfavirágtea

Megfázás és láz esetén igen hatásos gyógytea.

1 teáskanál hársfavirágot ¼ liter vízzel leforrázunk. 5 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. 1 teáskanál mézzel ízesíthetjük.

Immunerősítő

Lándzsás útifű-édesgyökér tea

20 gramm lándzsás útifű, 20 gramm vadárvácska, 20 gramm mályvavirág, 20 gramm pásztortáska, 50 gramm édesgyökér

1 teáskanál keveréket 1 csésze vízzel leforrázunk. 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Naponta háromszor 1 csészével.

Csipkebogyótea

1 teáskanál csipkebogyó
1 dl víz

A csipkebogyónak magas a C-vitamin tartalma.

A bogyókat megmossuk (szőrös magvait eltávolítjuk).
Gyöngyözésig felhevítünk egy kis vizet, majd hűlni hagyjuk. A csipkebogyót belehelyezzük egy edénybe és ráöntjük a vizet. A hatóanyagok teljes kioldódásához hagyjuk a főzetet egy éjszakán át lefedve ázni. A leszűrt tea másnap fogyasztható!

Gyógyteák – gyermekeknek is

Gyomorproblémákra

1. Szélhajtás

Édesköménytea

Mozsárban összetörünk (vagy fűszerőrlővel megdarálunk) 1 teáskanál édeskömény-magot, és 1 csésze felforralt vízzel leforrázzuk.
10 percig állni hagyjuk fedő alatt.

Sokoldalú gyógyhatással bír: segít felfúvódás, étvágytalanság, bronchitis esetén.

Libapimpótea

1 teáskanál libapimpót 2 dl vízzel leforrázunk. 10 perci állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Ánizstea

½ mokkáskanál ánizsmag
1 dl víz

Felforraljuk a vizet, majd beletesszük a magokat. 2 percig forraljuk fedő alatt. Levesszük a tűzről és 10 perc állás után leszűrjük.

2. Görcsoldás

Kamillatea

A kamillát gyulladásgátló hatása miatt kedvelik, de a görcsöket is oldja.

1 teáskanál kamillavirág
1 dl víz

A felforralt, majd lehűtött vízbe beáztatjuk a kamillavirágot úgy, hogy ellepje, 10 percig lefedve állni hagyjuk. Az áztatási idő után leszűrjük.

3. Hasmenés

Fekete áfonya-tea

3 púpozott evőkanál szárított áfonyára öntsünk fél liter vizet. Alacsony lángon főzzük 10-15 percig. Szűrjük le, és ha kell édesítsük. Naponta többször kínáljunk a gyermeknek (fél-egy csésze mennyiséget).

A fentebb ismertetett kamillatea is alkalmas hasmenésre.

4. Szorulás

Rebarbaratea

7 db 2 cm-re feldarabolt rebarbara szár
1 dl víz

A rebarbara hashajtó hatású, ezért csak esetenként alkalmazzuk.
Megmossuk a rebarbarát, meghámozzuk és feldaraboljuk.
Lassú tűzön puhára főzzük. Levesszük a tűről és lefedve 10 percig állni hagyjuk. Leszűrjük.

Alvászavarok

Levendulavirág-tea

1 teáskanál levendulavirágot leforrázunk egy csésze vízzel, majd lefedjük. 10 perc múlva leszűrjük és naponta 1-2-szer negyed vagy fél csészével itassunk belőle a gyermekkel.

Citromfűtea

Nyugtalanság, izgalom esetén bevált gyógynövény.
1 evőkanál citromfüvet leforrázunk egy csésze vízzel, majd lefedjük. 15 percig állni hagyjuk, és leszűrjük. Naponta 2-3-szor fél vagy egy csésze mennyiséget adjunk.

Komlótoboz-tea

Nyugtalan alvás és a félelem ellenszere.
Két teáskanálnyi komlót 250 ml forrásban lévő vízzel leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Orbáncfűtea

3 évnél idősebb gyermekeknek javasolt, szorongás esetén

1 teáskanál orbáncfüvet leforrázunk egy csésze vízzel, majd 10 percig állni hagyjuk. Leszűrjük.
Naponta 2-3-szor adhatunk belőle fél csészével.

A gyógyteák használata indokolt esetben történjen, hisz a nevük is jelzi, ezek gyógy-hatású növények. Mézet egy éves kor alatt ne használjunk!

0 Hozzászólás

Az immunrendszer erősítése természetes módszerekkel

hétfő, január 10th, 2011

Ahogy beköszöntött a hideg idő, a reklámok sorra elkezdték hirdetni a különféle gyógyhatású szereket náthára, megfázásra, influenzára.

Felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk mi magunk immunrendszerünk erősítése érdekben, hogy elkerüljük a téli betegségeket vagy ha ez mégsem sikerült, akkor mivel tudjuk elősegíteni a gyógyulást?

Az alábbi összeállításban természetes módszerek, gyógymódok következnek.

1. Megfelelő táplálkozás

Ez persze általánosságban is érvényes, nemcsak a őszi-téli időszakban, de ilyenkor még fokozottabban kell figyelmet fordítani erre.

A megfelelő étrend helyes arányban tartalmazza a következőket: fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok (C-, A-, B-vitaminok, karotinok, E-vitamin és folsav), ásványi anyagok, antioxidánsok és flavonoidok.

A két utolsó fogalom leegyszerűsített értelmezése:

Antioxidáns: a szervezet szabad gyökeit köti meg, vagyis nem engedi, hogy a szervezet sejtjei oxigén felvétele következtében gyorsabban romoljanak, öregedjenek.

A flavonoidok nagyjából ugyanezt jelentik: növényi antioxidánsok. Többnyire a lilás-feketés színű gyümölcsök sorolhatók ide (pl. áfonya, fekete szőlő, fekete ribizli)

Az immunrendszert a következő ételek gyengítik:

fehér cukor, fehér liszt, húsételek, konzervek, félkész- és készételek, tartósítószeres, aromásított, állományjavítókkal dúsított, ún. mesterséges ételek, nehezen emészthető ételek.

Előnyösen pedig a következők hatnak:

gabonák

zöldségfélék

friss gyümölcsök

csírák

Ezek energiát biztosítanak, valamint vitamint és ásványi anyagot juttatnak a szervezetnek.

Télen is érdemes nyers salátákat fogyasztani az aktuális kínálatból (fekete retek, cékla, káposzta, répa stb.)

A csíráztatott gabonák, olajos magvak, illetve a fűszernövények csírái valóságos zöld energiabombaként hatnak a szervezet számára. Érdemes ősztől-tavaszig csíráztatni csíráztatóedényben vagy akár virágcserépbe ültetve is. Ily módon olcsón és egyszerűen juthatunk friss zöldhöz egész télen keresztül.

2. A fűszernövények

Nemcsak vitamin- és ásványi anyag tartalmukkal vívtak ki előkelő helyet a maguk számára, hanem számos olyan tulajdonságukkal, mely a szervezet számára igen áldásos: több közülük ugyanis gyulladásgátló és fertőtlenítő hatással bír.

Az ánizs, bazsalikom, csalán, édeskömény, fekete bors, gyömbér, a hagymafélék (medvehagyma, fokhagyma, vöröshagyma), valamint a kakukkfű, kapor, zsálya, torma.

A következők pedig a vírusok ellen is hatásosak: bíbor kasvirág (echinacea), fokhagyma, homoktövis, grapefruitmag olaj, medvehagyma, fekete ribizli, gyömbér, kakukkfű, rozmaring, zsálya, torma, citrom és a grapefruit.

Ezek közül talán a bíbor kasvirág a legnépszerűbb: kapható alkoholos és alkoholmentes kivonatú cseppek formájában, de teaként is iható. Megelőzésként vagy a már kialakult betegségre is alkalmazható.

A homoktövis jelenleg még kevéssé ismert növény hazánkban. A fanyar ízű, kimagasló C-vitamin tartalmú termést hosszú tüskék védik.

Ha van homoktövis bokrunk, akkor a leszüretelt bogyók kipréselt levét mézzel édesítve fogyasszuk. De természetesen készen is megvásárolhatjuk.

A citrom és a méz alkalmazásakor érdemes tudni, hogy egyiket se tegyük forró teába, mert a citromban lévő C-vitamin lebomlik, a mézben lévő értékes anyag pedig megváltozik hő hatására.


Megfázás esetére többnyire a hársmézet javasolják, de érdemes kipróbálni más, különleges aromájú mézet is (pl. gesztenyeméz, levendulaméz, selyemkóró stb.)

A szervezet alacsony kalciumszintje is eredményezheti azt, hogy hamarabb elkapunk betegségeket.

A következők viszont sok kalciumot tartalmaznak: őrölt szezámmag, dió, mogyoró, tökmag, napraforgó valamint a zsázsa, a füge és a mazsola.
Kiemelten hatásos közülük: a szezámmag (őrölve) és a dióbél.

A D-vitamin is állítólag növeli a szervezet ellenálló képességét, a napfény-hiányos téli hónapok alatt javasolt szedni.

3. Vitaminkészítmények, táplálékkiegészítők

Ezek fogyasztása terén törekedjünk a természetes (növényekből, gyógynövényekből) készült, tartósítószertől, mesterséges színezéktől mentes fajták alkalmazására.

4. Egyéb módszerek

A fentieken kívül, aki teheti járjon szaunázni vagy alkalmazzon otthon gyógynövényes fürdőt, váltott zuhanyt, végezzen rendszeres testmozgást, ami lehet kinti tevékenység is vagy akár sétálás.
Érdemes megismerni a jógát, legalább az alap testhelyzeteket és a légzőgyakorlatokat.

5. A gondolkodás jellege is befolyásolja immunrendszerünk állapotát, noha első hallásra nem vélnénk összefüggést közöttük.
A minket ért külső hatások, a környezetünkkel való összhang vagy annak hiánya szintúgy hat szervezetünk ellenálló képességére. Ezen segít gondolkodásunk pozitív irányba terelése, még akkor is, ha magát a problémát megoldani nem tudjuk, de hozzáállásunk, szemléletmódunk formálása jelentős előrelépést jelenthet ebben.

A lelki egyensúly megtalálásában, fenntartásában segítséget jelenthet a relaxáció, a meditáció vagy az ima.

0 Hozzászólás

Kerti gyógynövénytúra

vasárnap, május 9th, 2010

Idén tavasszal (ismét) elhatározást tettem, hogy folyamatosan gyűjteni fogom a szezonális növényeket, melyekből majd gyógytea készül vagy pedig vagy egyéb célú felhasználásra kerül.
Aki kedvet érez hozzá, az tartson velem!

Elsőként a tyúkhúr jelzi a tavaszt minden évben a kertemben. A téli hónapok zöld-hiányát ezzel pótolom.

Vigyázat! Az egymáshoz igencsak hasonlító zöld növény közül a fehér virágú a tyúkhúr, a lila virágú egy másik gyomnövény!
A tyúkhúr levelei kitűnőek salátába vagy szendvics tetejére szórva.

Konyha rovatomban itt írtam felhasználásáról: Ehető gyomok: a tyúkhúr

Másodikként a gyermekláncfű jelzi jelenlétét. Mostanság akármerre nézek, tele a rét virító sárga fejecskékkel. Itt állítanám meg az időt, hogy még sokáig tartson ez az üdítő sárga látvány. Pedig tudom, hogy rövidesen hófehérre váltja majd  üstökét, a gyerekek nagy örömére, akik lelkesen fújják majd a repülő bóbitákat…
A pitypang levelei zsengén jók, mikor kicsit idősebbek lesznek, kesernyés ízük miatt nehezen élvezhetők.
A zöld növények nagyban elősegítik  a máj munkáját, melyre a tél után igencsak nagy szükségünk van.

0 Hozzászólás