rss

Naan

India számos lepénykenyereinek egyike. Érdekessége, hogy nem bő olajban vagy serpenyőben sül, hanem sütőben készül. Abban is különbözik a megszokott keleti lepényektől, hogy élesztővel készül, mely a mi lángosunkhoz teszi kicsit hasonlatossá.

Eredetileg joghurttal készül, a vegánok használjanak növényi joghurtot.

Hozzávalók:

35 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt

15 dkg finomliszt

2 dl joghurt vagy növényi joghurt

3 dkg élesztő

½ teáskanál só

3 evőkanál olaj

1 teáskanál cukor

víz az élesztőhöz

Elkészítése:

A liszteket beleszitálom egy tálba, hozzáadom a sót. Közepébe mélyedést készítek, belemorzsolom az élesztőt, majd ráöntök egy kevés, cukorral elkevert vizet.

Meghintem liszttel és megvárom, amíg az élesztő felfut.

A lisztet elegyítem a felfuttatott élesztővel, apránként hozzáadom a joghurtot és -ha szükséges- egy kevés vizet is. A végén hozzáadom az olajat, majd addig gyúrom, amíg már nem ragad.

Letakarom és meleg helyen kelni hagyom.

A sütőt előmelegítem 200 fokra.

A megkelt tésztát átgyúrom, majd gombócokra osztom. Enyhén meglisztezett deszkán, mindegyik gombócot kerek vagy ovális formájúra nyújtom.

A lepényeket kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt sütőlapra teszem és oldalanként kb. 7-8 percig sütöm.

Tipp: ha sütés előtt olajjal megkenjük a lepények tetejét, akkor puhábbak lesznek. A sütő alsó részébe tegyünk egy  kis vízzel teli edényt, mely páratartalmat biztosít megakadályozva ezzel a lepények gyors kiszáradást.

2 Hozzászólás



Szóljon hozzá



  1. Tomio szerint:

    Köszönöm a receptet, megcsináltam. Igaz nálam inkább zsemléhez hasonlított, mint lángoshoz, de a lényeg, hogy gyorsan elfogyott.

  2. admin szerint:

    Szia!
    Lehet, hogy kicsit több lett benne az élesztő. Olyan pufi lepényszerű eredetileg.









*= required field

Töltés...Töltés...